Zsilka Alan, Herczeg Máté és Kubík Tamás az ipolysági Nagyboldogasszony-plébániatemplom karzatán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Felvidéki orgonahangversenyek címmel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két felvidéki orgonaművésze hangversenyére került sor az ipolysági Nagyboldogasszony-plébániatemplomban. A koncertsorozat első állomásán a zeneirodalom szakrális darabjai csendültek fel.

Az ipolysági születésű Zsilka Alan és a lelédi Kubík Tamás orgonakoncertjét a mohorai Herczeg Máté éneke kísérte. A három ifjú művész régóta ismeri egymást. Mindhárman kántorképzőt végeztek, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Herczeg Máté oratórium és dal mesterszakon tanul, Zsilka Alan és Kubík Tamás pedig az orgonaszak hallgatói. Herczeg Máté a budai ciszterci Szent Imre-templom kántora, Kubík Tamás pedig a budapesti Kármelhegyi Boldogasszony karmelita templomban látja el a zenei szolgálatot. Zsilka Alan jelenleg helyettesítő kántorként tevékenykedik. „Hármas felállásban most először léptünk fel a Felvidéken, korábban kántor mesterkurzusokon szerepeltünk együtt” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Zsilka Alan.

A repertoárral kapcsolatban Herczeg Máté megjegyezte: „Számunkra fontos volt, hogy szakrális énekeket és darabokat válasszunk. Oratóriumrészleteket, egyházi népénekeket, valamint kortárs és 20. századi zeneszerzők műveit adjuk elő.” Az orgonaművészek elsősorban az adott templomban található orgona jellemzőit figyelembe véve állítják össze a hangverseny anyagát.

A hangverseny több egyszerű koncertnél. „Előtérbe helyeztük a magyar zeneszerzők műveit. Hangversenysorozatunkkal a felvidéki magyar közösség identitásának megőrzését, kultúrájának ápolását szeretnénk előmozdítani” – hangsúlyozta Kubík Tamás. A repertoár változatos, az adott településhez, a templom adottságaihoz, illetve az egyházi ünnepkörhöz is kapcsolódik.

Az ipolysági Nagyboldogasszony-plébániatemplomban Hédlik László plébános köszöntötte az egybegyűlteket és a művészeket. A hangversennyel kapcsolatban kifejtette: a zenei misének is beillő hangverseny értéket közvetít és lelki megnyugvást nyújt a híveknek. Hozzátette, a nyár folyamán újították fel a több mint százéves orgonát. A felvidéki orgonahangverseny volt az első koncert az újjászületett hangszeren.

„Az orgonálás és az ének maga az élet. Ezáltal valami többletet tudunk adni az embertársainknak. Célunk, hogy a hangversenyeink közönsége lelkileg feltöltődve térjen haza” –  vallják az ambiciózus művészek.

A hangversenysorozat következő állomása szeptember 24-én a párkányi Szent Imre-templom lesz. Emellett a tervek között szerepel Pozsony, Komárom, Dunaszerdahely és Érsekújvár is.

A hangversenysorozat fővédnöke Csáky Pál EP-képviselő.

A szerző felvételei a hangversenyről.