Egyedülálló, határokon átívelő, hagyományos feladatokat és a fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket ugyancsak tartalmazó országos online zenei játék veszi kezdetét 2017. október 2-án, melynek középpontjában a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán és az általa felépített zenei örökség áll.

Az online zenei játékra az ország bármely pontjáról, valamint a határon túlról is lehet nevezni egyéni és csoportos formában, a kisebb közösségek mellett kifejezetten a családokat is várják majd a virtuális vetélkedőre. Az online vetélkedő fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

Az online játékot bejelentő sajtótájékoztatón Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke elmondta: a vetélkedősorozat egyebek mellett amiatt is lett az NKA kiemelt programja, mert egyik fő célját valósítja meg, azaz számos szakmai szervezet összefogásában jön létre, illetve a klasszikus műveltségi vetélkedőket ötvözi a fiatalok által kedvelt, 21. századi online technikákkal.

Kodály Zoltán egész életművét a zenei nevelés eszménye hatotta át. Elég csak a világ szellemi-kulturális örökségévé nyilvánított Kodály-módszerre gondolni, mely a szolmizáció bevezetésével elősegítette az ének- és zenetanulást. De Kodály Zoltánnak köszönhetjük azt is, hogy az utolsó pillanatban összegyűjtötte és megmentette a magyar parasztság népdalkincsét, ösztönözte a karéneklést, és felvetette az óvodai zenei nevelés ügyét.

A Kodály nyomában országos online zenei játék feladataival a szervezők azt kívánják ösztönözni, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét és műveit, és a kodályi örökséget ne csak megőrizzék, de alkotó módon gondolják tovább, így a megismerés által a művek befogadása is könnyebbé váljon. A feladatok a kreativitásra és az alkotómunkára helyezik a hangsúlyt, hiszen a háromból két fordulóban a játékosoknak (egyéniben vagy 5 fős csapatban) maguknak kell valamilyen produktumot létrehozniuk Kodály egy művének felhasználásával. Lehetőség nyílik majd egy Kodály által gyűjtött népdal feldolgozására egy új szöveg vagy egy új dallam elkészítésével, illusztráció készítésre egy Kodály által írt gyerekkari műhöz, vagy egy rövid koreográfia megvalósítására a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok kiválasztott részletére. A szervezők szeretnék, hogy minél több olyan átdolgozás szülessen, amelyek a mai modern zenei és tánc műfajokat használják.

A játékkal az egyéni indulók mellett az amatőr csoportokat és kifejezetten a családokat is meg kívánják szólítani, hiszen a vetélkedő gondolatisága a kodályi hagyományoknak megfelelően a közös éneklésre, együtt alkotásra, egymás bevonására alapul. A kiírás szerint a feladatokon egyéni jelentkezők és öt fős csoportok indulhatnak: maximum két 18 év feletti felnőtt, és legalább három 18 év alatti gyermek részvételével.

A játék részletes leírása a www.kodaly.kjmk.hu oldalon érhető el. Emellett számos érdekességet, inspiráló videókat és tartalmakat találhatnak majd az érdeklődők az esemény facebook oldalán is, ahol a 2. és 3. forduló közönségszavazása is zajlik majd. Az Instagram oldalon pedig további érdekes, nem hagyományos, sőt vicces tartalommal találkozhatnak majd a látogatók.

Az előzsűrizett alkotások közül a 2. fordulóra kiválasztott 18 zeneművéből és a 3. forduló 18 koreográfiájából szavazhatja meg a közönség, hogy melyiket tartja a legjobbnak.  A fordulók fődíjasai kecskeméti hétvégét nyerhetnek, a közönségdíjasok értékes jutalomban részesülnek, és mindannyian meghívást kapnak a december 15-i ünnepélyes gálaműsorra, ahol az eredményhirdetés mellett Bogányi Gergely játszik majd az általa kifejlesztett Bogányi-zongorán.

Az esemény legizgalmasabb, és ebben a műfajban egyedülálló programja lesz az „Énekel a világ”. A nagyszabású közös éneklést Durányik László vezényli, és két Kodály művet együtt énekel majd a helyszínen mintegy 1000 gyermek, akikhez a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak a kórusok országhatáron innen és túl. A közvetítés live-streamen követhető, a kották az esemény honlapjáról lesznek letölthetők. A szervezők számos kórus részvételére számítanak az országból és a határokon túlról is.

Az online zenei vetélkedő fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, védnöke pedig Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. A program kiemelt szakmai partnere a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, szakmai partnerei a Nemzeti Művelődési Intézet, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Zeneakadémia, valamint a Magyar Népművelők Egyesülete. A program a Nemzeti Kulturális Alap és Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg.