Buza Anna és Domonkos (Fotó: archív, felvidék.ma)

A Három királyfi, Három Királylány Mozgalom által életre hívott Kopp-Skrabski-díjat idén először adták át Budapesten. Az elismeréssel kapcsolatban a szervezők célként azt fogalmazták meg, hogy olyan személyek kaphatják meg, akik évtizedeken át példamutató, hiteles tevékenységet folytattak a kívánt gyermekek megszületéséért, a családok boldogulásáért, a nemzet lelki egészségéért.

A Kopp-Skrabski-díj fődíját a házaspár kategóriában az idén öt jelölt pár közül Buza Anna és Buza Domonkos nyerte el. A jelölést követően bárki leadhatta voksait. A pszichológus házaspár innen, a Felvidékről valamint Kárpátaljáról is sok támogató szavazatot kapott.

Buza Domonkos munkássága nem ismeretlen a Felvidéken sem, mert 2016. október 28-án az ő kezdeményezésének köszönhetően indult el a Felvidéki Lelki Elsősegély Szolgálat kiépítése, a Szövetség a Közös Célokért gondozásában. Elhivatott mentálhigiénés szakemberként segítette, hogy két szlovákiai számon 0918 500 333 (Orange), 0904 500 338 (T-Mobile) 500 magyarországi önkéntes, mintegy tizenkilenc helyi szolgálatban fogadja a magyarországi mellett a kárpátaljai és a felvidéki hívásokat.

Buza Domonkos feleségével már 1973 óta az Élet Alapítvány által működtetett Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat munkájában is tevékeny részt vállalt, valamint a nevükhöz fűződik emellett számos szolgálat elindítása és az önkéntes munkatársak kiképzése is.

(www.haromkiralyfi.hu/Felvidék.ma)