František Lízna jezsuita szerzetes az alsóbodoki kegyeleti ünnepségen (Fotó: Tóth Klára, Felvidék.ma)

Alsóbodokon szeptember 16-án, Esterházy János újratemetési szertartásán Csehországot František Lízna jezsuita szerzetes képviselte, akinél hitelesebb megszólalót nem is hallhattunk volna. Újra kijelentette, hogy amikor az orvosok már lemondtak róla, a halálos betegségéből az Esterházy Jánoshoz intézett imák gyógyították meg.

Lízna atyát a felvidéki magyarok akkor ismerték meg, amikor a mírovi börtönben teljesített papi szolgálatot. Az alsóbodoki megemlékezésen most nagy nyilvánosság előtt elmondta, hogy Molnár Imrével és a fiatal felvidéki papokkal, majd a nagy számban útra kelő zarándokokkal való találkozása, Esterházy János életútjának megismerése milyen fontos fordulatot jelentett az életében.

Mírovban 2000-ben állítottunk emléktáblát Esterházy Jánosnak Molnár Imre kezdeményezésére, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének osztravai elnöke, néhai Mónus Ferenc hathatós közreműködésével, a falu polgármesterének bevonásával.  A sors által megadatott számomra, hogy a Magyarok Világszövetségében felvidéki tanácsnokként én szerveztem az emléktábla avatását. Az ezzel kapcsolatos rossz emlékeimet, az MVSZ-ben uralkodó akkori viszonyokat itt nem érdemes felidézni, elég annyit megjegyezni, hogy a rabtemetőben felállított fekete márványtábla elhelyezésekor nagyon körültekintően jártunk el. Elsősorban azzal, hogy a  tábla Esterházy szenvedései helyszínére emlékezteti az arra járókat, hiszen – mint később beigazolódott – a hamvait, a hatalom számára oly félelmetes urnát, melyet nem adtak ki a családnak, nem Mírovban földelték el. Fontos lépés volt az is, hogy a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének a Mírovhoz legközelebbi helyi szervezetét, az osztravai magyarokat vontuk be, mert ők magukénak érzik az emlékhelyet, ennek köszönhetően hagyományosan, minden évben szerveznek megemlékezést.  Az emléktábla a lengyel rabok emlékműve mellett van, és mára zarándokhellyé vált számunkra. Mírovban, ebben az eldugott zsákfaluban, a cseh-szlovák-lengyel határ közelében nincs semmi látnivaló a félelmetes börtönépületen kívül, az időjárás is zord, ezért jó döntés volt a részünkről, akik a megemlékezéseket szerveztük, hogy az emlékmű felavatása utáni években már nem márciusban, hanem júniusban kerül sor a hagyományos tiszteletadásra.

Lízna atyával Molnár Imre történész, Esterházy János életének és pályafutásának legavatottabb ismerője vette fel a kapcsolatot a kilencvenes évek végén, amikor az emléktábla Mírovban még nem állt, ő kezdeményezte, hogy Esterházy tisztelői bemehessenek a börtön területére, a börtönkápolnába, pedig ez szigorú szabályokhoz kötött, és hosszadalmas procedúrával járt.

Akik ennek a részesei voltak, bizonyára emlékeznek, hogyan fogadott bennünket František Lízna atya. Egyszerű szavakkal megvallotta, hogy miután alaposabban utánanézett, ki is volt Esterházy János, akit a magyarok ennyire tisztelnek, testvérre talált az üldözött politikusban. Őt magát ötször börtönözték be a totalitarizmus idején, ezért a kommunisták által kegyetlenül meghurcolt Esterházy Jánossal azonnal sorsközösséget vállalt.

František Lízna jezsuita szerzetes hálásan kezet csókolt Esterházy Alíznak (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

Emlékezetesek maradnak a többször megismétlődő zarándokutunk egyikén mondott szavai is: A börtönben működő kápolna valójában csak akkor telik meg emberekkel, ha magyarok jönnek, és Esterházy János lelki üdvéért imádkoznak. A mírovi börtönben olyan súlyos vétkekért elítélt köztörvényes rabok ülnek, akiket az őrök az udvarra sem szívesen engednek. De maguk a rabok sem vágynak szentmisére. A bársonyos forradalom utáni években felújították a kápolnát, de sajnos kihasználatlanul áll.

Alsóbodoki megszólalásában most keserűen említette a börtön egykori vezetőit, akik 2003-ban eltávolíttatták őt a szolgálati helyéről. Valószínűleg ezzel is összefügg, hogy a magyar zarándokok néhány kísérlet után már nem mennek a kápolnába, hanem a rabtemetőben lévő emlékműnél róják le kegyeletüket.

Lízna atya nehezményezi, hogy az olmützi érsek nem jött el az alsóbodoki eseményre.

Számunkra a kkrakkói érsek, a magyarországi és a szlovákiai tábori püspökök részvételével a főpapi szertartás méltóságteljes volt így is, de hogy érthető legyen, miért beszélt erről a szerzetes Alsóbodokon, tudatosítanunk kell, hogy az olmützi székesegyház és érsek szerepe nagy jelentőséggel bír Esterházy János emlékének őrzése és a boldoggá avatásának ügyében. János gróf a mírovi börtönkórházban adta vissza lelkét  a teremtőjének (Mírov az olmützi püspökség fennhatósága alá tartozik), ezért a boldoggá avatása, amelyért oly sokan imádkozunk, innen indulhat el.

Ahogy Lízna atya Alsóbodokon elmondta, súlyos betegséggel, gyógyíthatatlan rákkal küzdött, és tudja, hogy az Esterházy Jánoshoz intézett imáknak köszönheti gyógyulását.  Ugyanis 2007-ben az olmützi Szent Vencel székesegyházban Esterházy János lelki üdvéért szentmisét tartottak, akkor és későbbiek során is a felvidéki hívek az ő gyógyulásért is fohászkodtak. Az emlékezetes szentmisét megelőző napon az olmüzti érseknél tett látogatás során értesült az Esterházy-tisztelők kisebb küldöttsége arról, hogy Lízna atya súlyos beteg. Esterházy Alíz is jelen volt a beszélgetésen, és kíséretében ott volt többek közt Molnár Imre, Karaffa János atya ‒ aki Bakán és Felbáron szolgált ‒, valamint Farkas Zsolt akkori fiatal somorjai káplán. Ők is tanúsítják, hogy az olmützi érsek arra buzdította őket, hogy Esterházy Jánoshoz intézett imákkal igyekezzenek a beteg szerzetes számára gyógyulást kieszközölni az Úrnál, mert az a boldoggá avatási eljárást segítené.

És most hallhattuk Alsóbodokon a szabadtéri oltár előtt Lízna atya tanúságtételét. Az orvosok már lemondtak róla, a rák elhatalmasodott a szervezetében, ő néhány héttel az olmützi szentmise időpontja után mégis hosszú zarándokútra indult és onnan gyógyultan tért haza. Egy év múlva értesült a felvidékiek imáiról, azóta meggyőződése, hogy az Esterházy Jánoshoz intézett imáknak köszönheti a gyógyulást.

A most 76 éves jezsuita szerzetes energikus, lendületes megnyilvánulása mindannyiunk számára felejthetetlen pillanat marad. Esterházy János lányának, Alíznak hálából kezet csókolt, amiért ilyen kitartóan küzd édesapja rehabilitálása, boldoggá avatása érdekében. A magyaroknak elismerését fejezte ki bátorságukért, a kommunizmus elleni küzdelmükért és az Esterházy János szülőföldjén megszervezett megemlékezésért.

Örülünk, hogy Lízna atya velünk volt, amikor Esterházy János hamvait végre szülőföldjén, az ő emlékére épített megszentelt kápolnában végső nyugalomra helyezték.