Fotó: MKP

Szeptember 7-én a szlovák fővárosba látogatott Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkára, aki a két ország közti infrastrukturális fejlesztésekről tárgyalt a szlovák kormány beruházásokban érintett szaktárcáinak vezetőivel.

Az államtitkár szerint jól halad a három új fő magyar-szlovák közlekedési tengely, az új komáromi Duna híd, a Rajkát Győrrel összekötő autópálya, illetve a Miskolc-Kassa autópálya előkészítése, amelyek építési munkálatai hamarosan elkezdődnek.

Magyar Levente a média képviselőit arról is tájékoztatta, megállapodás született azt illetően, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök részvételével már néhány héten belül leteszik az új komáromi Duna-híd alapkövét. Hozzátette: a Budapest-Pozsony autópálya utolsó hiányzó szakasza, az M15-ös építése valószínűleg még az idén elkezdődik, a Miskolc-Kassa autópálya magyarországi szakaszának megépítésére szükséges 230-240 milliárd forintos összeget pedig már elkülönítették, ennek előkészületei gőzerővel zajlanak, az építkezés pedig jövőre indul meg.

Az államtitkár rámutatott: a közel hétszáz kilométer hosszú közös határszakasz mentén lévő térségek gazdasági felemelését célzó nagy fejlesztési projektek mellett sok kisebb közlekedési összeköttetés is tervben van, ezeknél azonban még akadnak teendők. Kifejtette, korábban megállapodás született arról, hogy 21 kisléptékű útkapcsolattal kötik össze a két ország közös határtérségeit, és bár ez a program is halad, vannak fennakadások, elsősorban a tagállami és az önkormányzati társfinanszírozás hiányosságaiból adódóan. „Úgy tűnik erre is sikerül megoldást találni, és így legkésőbb jövőre legalább 5-6 új útkapcsolat kiépítése kezdődhet meg a közös határszakaszon“ – fűzte hozzá az államtitkár, aki a két ország közti közlekedési kapcsolatok fejlesztésére további lehetőségeket lát, ilyennek nevezte például azt is, hogy Magyarország és Szlovákia között 7 olyan vasúti összeköttetés van, amelyeken nincs vasúti személyforgalom.

„Szeretném például a Győr és Pozsony közötti vasúti személyforgalmat a lehető legrövidebb időn belül megindítani“ – fogalmazott, hozzáfűzve, a vasúti személyforgalom újraindítása a tervezett szakaszokon a jelenleg több esetben nem biztosított kishatárforgalom megteremtésére is megoldást kell, hogy jelentsen.

Magyar Levente pozsonyi útja során a Magyar Közösség Pártjának (MKP) székházába is ellátogatott, ahol a felvidéki magyar párt vezetőivel, Menyhárt József pártelnökkel és Őry Péter OT-elnökkel a szlovákiai magyarságot érintő gazdasági és külpolitikai, valamint a tervezett infrastrukturális fejlesztésekről egyeztetett.

(MTI/Felvidék.ma)