Fotó: TASR

Vladimír Mečiar volt háromszoros miniszterelnök az alkotmány ünnepe előtt egy nappal Csehszlovákia 25 évvel ezelőtti felbomlását védelmezte. A békés szétválás sikertörténet volt, jelentette ki a német DPA hírügynökséggel készült beszélgetésben.

Európának még szüksége lesz a szlovákok és csehek tapasztalatára, hangsúlyozta Mečiar az interjúban. Mint mondta, Csehszlovákia akkori felbomlását már a mostani brexitről való tárgyalások előtt lehetséges mintaként ajánlották a kanadai Québecben, Belgiumban vagy Katalóniában meglévő szeparatista erőfeszítések számára. Mečiar, akit a DPA szerint a 90-es években a szlovákok többsége a „nemzet atyjaként” ünnepelt, elismerte, hogy kezdetben nem törekedett Szlovákia állami függetlenségére, és azt is elmagyarázta, hogyan változott meg a véleménye.

A vezető cseh politikusok szerinte csak úgy tettek, mintha meg akarnák tartani a közös államot: a közös állam állítólagos prágai támogatóinak fiókjaiban valójában már ott voltak a tervek, hogyan szabaduljanak meg tőlünk, hogy ne kelljen tovább ráfizetniük a szegényebb országrészre.

„Még csak beszélni sem voltak hajlandók velünk a népszavazásról” – mondta bíráló hangon Mečiar, hozzáfűzve, az egyetlen komoly tárgyalópartner Václav Klaus volt.

„Ő azonban a parlamenti választások eredményeit, amelyet Csehországban ő nyert meg, Szlovákiában pedig én, megfelelő feljogosításnak tartotta. Nem mi voltunk azok, akik a felbomlást kezdeményeztük, mi csak reagáltunk a helyzetre azzal, hogy elfogadtuk a saját alkotmányunkat” – fűzte hozzá Mečiar.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy Václav Klausnak és neki köszönhető, hogy nem került sor erőszakos összetűzésekre, mint Jugoszláviában – idézte Mečiart a DPA.

Ivan Gašparovič: A találkozó a Bôrik szállóban csak az utolsó mozzanat volt

Ivan Gašparovič volt köztársasági elnök szerint az utolsó mozzanat, amely Csehszlovákia felbomlásáról döntött, a HZDS 1992. június 20-ai találkozója volt a pozsonyi Bôrik kormányszállóban a cseh féllel. „Václav Klaus akkor kijelentette, vagy egységes ország lesz, vagy két független ország” – jelentette ki a volt köztársasági elnök a Pravda napilappal készült beszélgetésben.

Az akkor elfogadott alkotmány azóta már többször is változott,  Gašparovič ezek közül az utolsó változtatást emelte ki, amely lehetővé teszi a mečiari amnesztiák eltörlését. „Az amnesztiákat eltörölni nem lehet, ma is ez a véleményem.  Még az államfő sem rendelkezik önszabályozási joggal, azaz nem törölheti el az amnesztiákat. A múltban az államfő lezáratlan ügyekben is adhatott kegyelmet. Ma az államfő csak a jogerős végzés után adhat amnesztiát, egyéni kegyelem esetén pedig szükség van a kormány előterjesztésére is, sohasem ismétlődhet meg tehát, ami a mečiari amnesztiák során történt” – jelentette ki Gašparovič.

Gašparovič a jelenlegi koalíciós válsággal kapcsolatban is állást foglalt, szerinte a kormánykoalíciónak ki kellene húznia a választási időszak végéig, mert ez jelentené Szlovákia számára a biztonságot a nemzetközi politika viszonylatában, s nem lenne szabad a szemet szemért, fogat fogért politikájához folyamodni.

Gašparovič szerint Szlovákiának most lehetősége van arra, hogy az unió magjába kerüljön, ez azonban véleménye szerint nem jelenti azt, hogy a V4-es együttműködés elfelejtődne. Szlovákiának a V4-es tagságát is meg kell tartania, a visegrádi országoknak szerinte még jól is jöhet, ha Szlovákia az unió magjába kerül, mert tudomást szerezhetnek olyan dolgokról, amelyekről egyébként talán nem tudnának.

(Aktuality.sk, Pravda/Felvidék.Ma)