A Selye János Egyetem első tanévnyitó ünnepségén 2004-ben a következő idézettel kezdtem beszédemet: „Aki elveszítette a vagyonát az sokat veszített, aki szabadságát veszítette el, az még többet veszített, de aki a hitét veszítette el, az elveszítette mindenét“.

A felvidéki magyarság az elmúlt évtizedekben sok mindent elveszített, de a hitét mindvégig megőrizte – ezért jöhetett létre és ezért van ma magyar egyetemünk. De vajon nyugodt szívvel elmondhatjuk magunkról ezt ma is?

Miniszterek jönnek, miniszterek mennek (most éppen a 19. oktatási miniszter ült bele a bársonyszékbe) és a tárca háttérintézményeiben is nagy a bizonytalanság, fejetlenség. Már évek óta ígérik pl. a fizetések rendezését, a kislétszámú iskolák finanszírozásának a megoldását, az óratervek rendezését, a szlovák nyelv oktatási módszereinek a javítását, a tankönyvhiány pótlását, a tartalmi reformot stb, stb.

Nem hogy előrelépés nem történt az említett problémák megoldásában, de már  a Tanuló Szlovákia reform sorsa is bizonytalanná vált. Nem csoda hát, hogy a pedagógustársadalom egy-egy új tervezetre, világot megváltani akaró ötletre már csak legyint : „úgy sem lesz belőle semmi „! Ma már csak nagyon kevés megrögzött optimista hisz abban, hogy itt rövid időn belül jelentős pozitív változásra kerülhet sor.

Elveszítettük volna  a jövőbe vetett hitünket !?

A politikusok ígérgetése ellenére még mindig megoldatlan az ötvenes létszám alatti, teljes szervezettségű alapiskolák kérdése. A legnagyobb problémát véleményem szerint mégis a középiskolák rendezetlen állapota jelenti, és ezekkel igazából senki sem foglalkozik.

A középiskolák hálózatában ugyanis sokkal több iskola van, mint amennyire szükség lenne. Az osztálylétszámok feltöltése gyakran felelőtlenül történik: pl. csökkentik a követelményeket, a léc alatt bújnak át, csak hogy oda csábítsák a gyerekeket. A nyolcosztályos gimnáziumok az alapiskolákból szívják el a jó tanulókat, és ezzel nem egy kislétszámú alapiskola létét veszélyeztetik. Arról nem is szólva, hogy elitképzést ígérnek, miközben az országos és nemzetközi felmérések eredményei nem erről tanúskodnak.

A középiskolák diákjainak kb. 65%-a szakközépiskolában tanul. A problémát ebben az esetben az jelenti, hogy a szakközépiskolák nagy része gyenge eredményeket produkál  (tehát nem versenyképes) pl. a PISA  felmérésekben, és a gazdaságilag fejlett országok iskoláival összehasonlítva, rossz irányba halad. A szakközépiskoláinkban ugyanis elsősorban egy-egy szakma gyakorlásához szükséges tudást, készségeket és jártasságokat sajátítják el a diákok. De mi van akkor, ha később munkahelyet, esetleg szakmát kell váltani? Hiányoznak ugyanis azok a szilárd alapok (pl. természettudományi, matematikai, informatikai), amire egy következő (új) szaktudás ráépíthető lenne. A szakközépiskoláknak ezért „szerkezetváltásra“ lenne szükségük. A szűken értelmezett szaktudás helyett a kulcskompetenciák megszerzése felé kellene elmozdulniuk. Olyan ismeretek megszerzését kellene lehetővé tenniük, amelyek több szakmában is sikerrel alkalmazhatóak. Ilyenek pl. az idegennyelv-tudás, kommunikációs készségek, informatikai ismeretek, problémamegoldó képesség, célirányultság, a másság elfogadása stb, stb.

A mai rendszer lefelé nivellál – állítja nagyon sok szakember és Viera Kalmárová főtanfelügyelő is arra panaszkodik, hogy a középiskolák minősége bizony sokkal alacsonyabb az alapiskolák minőségénél. Ez pedig veszélyes trend, mert ilyen iskolarendszer mellett könnyen elveszíthetjük versenyképességünket. Ha egyáltalán még versenyképesek vagyunk…