A Zsélyi Zoltán maratonfutó által szervezett csapat szeptember 10-e és 16-a között hétnapos emlékfutást szervezett az Esterházy emlékhelyek felkeresésével – Pozsonytól Alsóbodokig. Első zarándokhely-futókként érkeztek a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna felszentelésére. Az országos futást Esterházy Jánosért ajánlották fel, akinek új, végső nyughelyére, barlangsírjába az egész Felvidék földjét begyűjtötték. A kereszt mintázatú stafétabotra pedig több mint 22 település szalagja került.
Ön szerint van rá esély rá, hogy Esterházy rehabilitálják?
Elgondolkodtató, hogy Szlovákia és Csehország is még mindig háborús bűnösnek ítéli meg Esterházyt. Ez elfogadhatatlan, s addig kell harcolni, míg rehabilitálják. Esterházy esetét tisztázni kell, és csak ezután lehet igazi kiegyezés a szlovákság és a magyarság között itt, a Felvidéken. Most végigfutottuk az országot, bízom benne, hogy ezt észreveszik. A mostani missziónk is arról szólt, hogy felhívjuk a figyelmet, ebbe nem törődhetünk bele. Megálltunk és emlékeztünk azon a 22 helyen, ahol Esterházynak van valamilyen emléke, sőt olyan helyen is fogadtak minket, ahol még csak tervezik az emlékjel állítást. Mi így tisztelegtünk az emléke előtt.
Milyen érzések gyülemlettek fel Önökben az egyes állomásokon?
A benyomásunk pozitív. A faluhelyeken az emberek nem közönyösek, nyíltabban lehet velük beszélni. A városi ember rohan, elbújik vagy fél. A legszebb emlékeink Rimaszombatban voltak, de hát elfogult vagyok.
Mondjuk el, hogy milyen szálak kötik Rimaszombathoz?
Tízéves koromtól rimaszombati lakos voltam, itt jártam ki az alapiskolát, ide jártam gimnáziumba, innen mentem főiskolára, onnan is mindig ide jártam haza. A munkahelyeim Kelet-Szlovákiában voltak, de mindig itt volt az itthon. Ma is itt laknak szüleim, testvéreim. A megnősülés után kerültem Gútára, ott is otthon vagyok. Az embernek két hazája van, ahogy Tompa Mihály mondta, de nálam ez pozitív.
Hogyan fogta meg Önt Esterházy-szellemisége?
Öt évvel ezelőtt került a kezembe Esterházy Lujza könyve, amit öccséről írt. Aztán ahol tudtam, kutattam Esterházy János után, minden interneten elérhető előadást, konferenciát végighallgattam. S bosszankodtam, hogyhogy nem tudtam én azokról az eseményekről, mert elszerettem volna oda menni. Azóta sok előadáson, emléktábla avatáson voltam. Az Érsekújvárott szervezett Esterházyt lejárató rendezvényen fel is szólaltam, mert ki kell állni Esterházy mellett.
Mikor jött a gondolat, hogy Esterházy-emlékfutást szervez?
Az idei év a mártír gróf halálának hatvanadik évfordulója jegyében telik, s én is szerettem volna csatlakozni hozzá, mert odaadó tisztelője vagyok Esterházy Jánosnak. Korábban már volt kopjafa-emlékfutásom, most pedig azt találtam ki, hogy az emlékhelyeket összekötve futunk végig. Fontos, hogy ne csak emlékműveket állítsunk, hanem emlékezzünk is meg ott.
Mit jelent az Ön életében Esterházy személyisége?
Én magam is vallom, ahogyan egyik csehországi rabtársa, Hetényi Józsi bácsi mondta, hogy ő volt a felvidéki magyarság Krisztusa, mert ő is a nehezebb sorsot és utat választotta, ahogyan Jézus Krisztus is. Sokszor, mikor nagyon beleélem magam, küszködök a könnyekkel. Vannak olyan élethelyzeteim, amikor döntenem kell, és elgondolkodom, Esterházy mit tenne. Azon is el szoktam gondolkodni, hogy Esterházy ma milyen problémát látna a felvidéki magyarságban.
És mit mondana nekünk ma Esterházy?
Azt az ihletet kaptam, hogy az összetartozásról beszélne. S azért is hoztam ezt fel az egyes állomásainkon, mert nem tudunk egységesek lenni. Sajnos, nem arról vagyunk híresek, hogy össze akarnánk fogni, de akkor is muszáj egy közös célunknak lenni. Egyesülve erősebbek vagyunk, jobban ki lehet állni érdekeink védelméért. S ahogyan Esterházy is mondta, vallási és egyéb politikai nézet félretételével minden magyar tisztelje a másikat, és ne tegyen ellene, mert csak úgy tudunk előbbre lépni, ha kéz a kézben harcolunk. Valóban az a legrosszabb, ami történhet velünk, ha szétforgácsolódunk.
