A gólszerző - Eric Javier Davis Grajales (Fotó: archív, Felvidék.ma)

A vasárnapi bajnoki mérkőzés után három nappal újra pályára lépett a DAC csapata, most hazai pályán a MOL Arénában. A sereghajtó Szenice csapatát fogadták. A DAC nyolc forduló után a táblázat negyedik helyén, a Szenice két döntetlen révén két ponttal a tabella utolsó helyén állt.

Az elvárásokhoz híven a Dunaszerdahely már a második percben helyzetbe került, de a két csapat leginkább tapogatózott. A DAC-nak a beálló, tömörülő védekezést játszó csapatok mindig feladják a leckét. Nem tudják a megszokott lendületes, támadó stílust hozni ellenük. Így volt ez most is. Se Pačinda, se Ljubičič , se Davis, se Malec nem tudta bevenni az elszántan védekező vendégek kapuját. A drukkerek ébresztőt fújtak, szólt a hajrá D-A-C, de elégedetlen hangokat is lehetett hallani. Az első félidő után DAC – Szenice 0:0.
Abban bízhatott a lelátón ülő és álló több mint 4500 ember, hogy Rossinak sikerül valahogy kicsit oldani játékosaiban a feszültséget, amelyet a drukkerek és a játékosok is a győzni akarás miatt érezhettek.

A második félidőben két cserét követően pályára lépett Vida és Divkovič, de hullámzó maradt a csapat teljesítménye, a helyzetek kimaradtak, kicsit alábbhagyott a nyomás, majd újabb kihagyott helyzetek következtek. A 13-14 fokos hőmérséklet sem kedvezett a hangulatnak, de a szurkolók, mint mindig, a csapat mellett álltak, hajtották kedvenceiket. A 67. percben és a 77. percben is tizenegyeshez juthatott volna a DAC, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt.

A második esetnél már Rossi edzőnél is elszakadt a cérna, aki a pálya szélén méltatlanságának hangot is adott. Az utolsó tíz percben több szabadrúgást is megítélt a játékvezető a hazaiaknak, amelyekből gól is születhetett volna, de erre egészen a 86. percig várni kellett. Ekkor újra Davis állt a labda mögött. Nem adta be a labdát, hanem könyörtelenül, gyönyörű mozdulattal a jobb alsó sarokba csavarta. DAC – Szenice 1:0. Dübörgött a lelátó. Nagy öröm, hogy a sárga-kékek, ha küzdelmesen is, de győztek és megszerezték az ezért járó három pontot.

A csapat ment az öltözőbe, a szurkolók elindultak haza, s miután kiürült az aréna, a régi lelátó alatt, a kis sötét folyosóról nyíló sajtószobában nyilatkoztak a csapatok vezetőedzői. Ám Rossi nemcsak a csapat munkáját értékelte, hanem üzent az országszerte, Kárpát-medence-szerte híres DAC drukkereknek is.

Arra kérte őket, hogy a játék minőségétől függetlenül a szurkolással támogassák a csapatot a játékidő 90 perce alatt, s kritikájukat a lefújás után az edzőnek fejezzék ki: „Én mindig azt mondom, amit gondolok, és szeretném megjegyezni, hogy nagyon fiatal játékosaink vannak, akiknek szükségük van a szurkolók buzdítására, és nem arra, hogy kifütyüljék őket, mert azzal elvesztik a magabiztosságukat és önbizalmukat. A szurkolók a bírálatot a meccs után szegezzék az edzőnek. Azt nem tudom megígérni, hogy minden meccsen látványos show-műsorral fogunk kirukkolni, és rúgunk 5-6 gólt, azt viszont igen, hogy mindig ott lesz bennünk a győzelem iránti vágy“ – zárta szavait Marco Rossi.

(fcdac.sk/Felvidék.ma)