Klaučová Nagy Gabriella Schrantz György + Molnár Rozália (Fotó: Klaučová Nagy Gabriella )

Schrantz György ebben az évben betöltötte 75. életévét. Ebből az alkalomból a Csemadok Pozsony Óvárosi Szervezete kiállítást szervezett műveiből a Csemadok nagytermében.

A kiállítás megnyitóján szép számban gyűltek össze a művész barátai és tisztelői. A megjelenteket Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára és Molnár Rozália, az óvárosi szervezet elnöke is köszöntötte.

A művész életútját Jakubecz László, a Pátria rádió szerkesztője ismertette. Felidézte, hogy Schrantz György művészetében megfigyelhető a csallóközi világ iránti nosztalgia és a gyermekkor őszintesége.  Megszállottan szereti a csallóközi tájat, hiszen Somorja szülöttje. A női test és a lélek titkai is örök ihletést jelentenek számára. De foglalkoztatják a bibliai témák, a mitológia, a legendák, a történelem. Színárnyalatai a csallóközi szülőföld színeit idézik fel, amelyek kitűnően érvényesülnek a kompozíciókon.

A Reiter Duó hegedült (Fotó: Klaučová Nagy Gabriella )

A kiállítás kurátora, Klaučová Nagy Gabriella szintén köszöntötte a közönséget, és szlovákul is méltatta Schrantz György munkásságát. Örömét fejezte ki, hogy a műtermében a legutóbbi 5 év munkáiból válogatva, közelebbről megismerhette Schrantz Györgyöt, aki édesapja, Nagy József barátja volt.

A jubileumi kiállítás szervezői a megnyitóra csodálatos zenei programot szerveztek, előbb a fiatal pozsonyi énekesnő, Varga Anita és zenésztársai megzenésített verseket énekeltek, majd idősebb és ifjabb Reiter István hegedűjátékát hallhatta a közönség, akik zsoltár és ír népdal két hegedűre írt változatával örvendeztették meg a közönséget, fokozva az ünnepi hangulatot.

Pogány Erzsébet, a SZaKC igazgatója a vendégek között (Fotó: Klaučová Nagy Gabriella

A kiállítás október 24-ig tekinthető meg, és bár  a Csemadok nagyterme nincs folyamatosan nyitva, a csemadok@csemadok.hu címen jelentkezve és egyeztetve a szervezők biztosítják a tárlat megtekintését az érdeklődők számára.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1638492009506442