Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma

A Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Kulturális és Tudománydiplomáciáért Felelős Államtitkársága által készített „Soli Deo Gloria – A magyar reformáció öt évszázada” című roll-up kiállítás szeptember 28-án került bemutatásra Bodrogszerdahelyen. A koncerttel egybekötött rendezvény Magyarország Kassai Főkonzulátusának, és a Csemadok kisgéresi alapszervezetének társszervezésében valósult meg a Bodrogközben.

A rendezvény a kisgéresi egyházi énekkar szolgálatával vette kezdetét, amelynek során a reformáció idejéből származó énekek hangzottak el Furik Mária citerajátékának kíséretében. A kiállítást Furik Csaba, Kisgéres polgármestere, megyei képviselő, és Bitay Levente, a Kassai Magyar Főkonzulátus konzulja nyitotta meg. Furik Csaba felidézte a reformáció korának történelmi eseményeit, és arról szólt, hogy az akkori emberek gondolkodása nagyban eltért a mai ember gondolkodásától. A maihoz hasonló szociális háló nem létezett, és úgy fogadtak el mindent, ahogyan az megteremtődött. Beszédében kiemelte, hogy a reformáció korában a belső megújulást tartották fontosnak, de a megújuláson túl a megmaradás lehetőségét is jelentette a nyelv, a kultúra, és a hit által.

A rendezvényt Furik Csaba és Bitay Levente nyitotta meg (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Bitay Levente a megnyitó során elmondta, hogy a reformáció kialakulásának körülményeit, egyháztörténeti jelentőségét, a magyar történelemben betöltött szerepét molinókon bemutató kiállítás a külgazdasági és külügyminisztérium aulájában rendezett  szeptember 20-i megnyitóval indult útjára Budapestről. A konzul ismertette, hogy a tablók a magyarság sorsfordító eseményeit ismertetik a reformáció időszakában, amelyek hatásai máig fontos alkotóelemként vannak jelen a magyarok kultúrájában és lelkivilágában.

A megnyitót követően Blanár Erik, a Zempléni Református Egyházmegye espereshelyettese, kisgéresi lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz. Nemeskürty István szavait idézve indította gondolatait: „A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de az csak akkor a miénk, ha ismerjük.” A gondolatot továbbfűzve megfogalmazta, hogy nem elég azonban ismernünk a múltat, hanem annak üzenetét magunkévá téve építkezni is kell belőle. A reformáció általi vallási megújulás egyik üzenete, hogy a hit nem magánügy, hanem közügy. Az elmúlt fél évezredben az anyanyelvű vallásgyakorlás és a hit erősítette a nemzetet, és nemzetmegtartó erővé vált.

A Sipos, Vadkerti, Zsapka Trió csodálatos koncerttel ajándékozta meg a közönséget (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A rendezvényen elhangzott tartalmas gondolatokat követően a Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid alkotta trió akusztikus koncertje, és Jónás Csaba Wass Albert-díjas előadóművész  irodalmi összeállítása koronázta meg a telt házas rendezvényt Bodrogszerdahelyen.

A konzuli kerületben a bodrogszerdahelyi a kiállítás hatodik helyszíne volt a Felvidéken, ahová az Ung-vidéki Nagykaposról érkezett, és a Bodrogközben Királyhelmecre folytatta  útját.