1883. szeptember 21-én ezen a napon mutatta be Paulay Ede a Nemzeti Színházban a sokáig könyvdrámának hitt Az ember tragédiáját. 1984-ban a Magyar Írók Szövetsége kezdeményezésére ez a nap a magyar dráma napjává avanzsált. Bár mai szemmel Madách szlovákiai magyar drámaírónak számítana, itt a Felvidéken nem nagyon van mit ünnepelnünk. A dráma mint irodalmi műfaj a mostohánál is mostohább tájainkon. De azért voltak és vannak próbálkozások…
Azt írták annak idején a kezdeményezők, hogy az emléknap célja a magyar színházművészet értékeinek jobb megismertetése, és az írók ösztönzése újabb alkotások létrehozására. Nos, az emléknap létrehívása óta több mint 30 esztendő eltelt, túl sok szlovákiai magyar dráma viszont nem született, ahogy 1984 előtt sem.
Komáromban Egri Viktor és Dávid Teréz, Kassán Gágyor Péter, Mészáros László és Tóth László próbálkozott még a rendszerváltás előtt, azt követően Komáromban a talán félig-meddig szintén szlovákiai magyarnak beszámítható Márai Sándor és Gágyor Péter (Isten veled Monarchia), míg Kassán Gál Sándor (A pokol kapujában, avagy a legnagyobb törpe) és Beke Sándor Dobos László adaptációja (Földönfutók) számít kivételnek, amely esetünkben erősíti a szabályt. Szerencsére kortárs magyar dráma itt-ott színre került, de hazai legfeljebb a pályáztatási stádiumig jutott. Több pályázatot is kiírtak színházaink, de csak a kassai Thália jutott el a felolvasószínpadig – a tavalyi 1956-os pályázatra több dráma is érkezett, amelyeket a Márai Stúdióban felolvasószínpadi változatban láthatott-láthat a közönség (Csáky Pál, Krausz Tivadar és Tarics Péter).
Egy dráma ellentétben egy verssel vagy egy prózai alkotással eleve kétszer születik meg, amikor könyv formában megjelenik, s amikor színpadra viszik. S ha ez utóbbira nincs záros garancia, akkor többnyire meg sem írják azt. Ezért is lenne üdvös a drámaíró és a színház kapcsolata. Nos, amíg ez Erdélyben működőképes koncepciónak bizonyult (elég Sütő András, Székely János, vagy napjainkban Visky András munkáira gondolnunk), Felvidéken a két profi társulat nagyon mostohán bánt az íróinkkal, s ha elvétve születtek is drámák (Tőzsér Árpád, Csehy Zoltán, Csáky Pál), azok megmaradtak könyvdrámának.
Drámakötet a tájainkon még a fehér hollónál is ritkább, azért is örömteli, hogy Csáky Pál Ördögtánc című drámakötete után (amelynek több darabját is bemutatta a Boráros Imre Színház és a Teátrum Színházi Társulás) tavaly a Media Nova M kiadásában megjelent Soóky Lászlónak A kóklerek forradalma című drámakötete, de az eltelt egy év alatt Soóky újabb két drámával gyarapította repertoárját, sőt, ha jól tudom, újabbak is tervben vannak. De ennél is fontosabb, hogy ezek megtalálták a színpadig vezető utat is, a Benkő Géza által bemutatott A nagy (cseh)szlovákiai magyar csend című derűs szomorújátéka a kassai Tháliáig is eljutott, s nemrég színpadra került az Egy disznótor pontos leírása is, amelyet Lajos András mutatott be.
S akkor még nem is szóltunk a Dögölj meg, drágám című kétszemélyesről, amelyet a napokban Varga Viktor rendezésében Nádházy Péter és Dósa Zsuzsa vitt sikerre. S mindhárom előadás fontos szereplője Varga Emese dramaturg, akinek oroszlánrésze van a sikerben, s aki a Komáromi Jókai Színház dramaturgjaként talán letéteményese lehet egy esetleges ottani bemutatónak is. S az idei színházi évad Kassán még egy különlegességgel szolgál, Czajlik József igazgató Nádasdi Péterrel monodrámaként viszi színre Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című sikerkönyvét.
Ma van tehát a magyar dráma napja, ünnepelnek a színházak. A Pesti Színház a Szlovák Nemzeti Színházat látja vendégül Esterházy Mercedes Benz című darabjával, amelyet Roman Polák rendezett. Ma adják át a színikritikusok díjait (az életműdíjat Radnóti Zsuzsa dramaturg kapja, aki számtalan magyar drámát segített színpadra az elmúlt évtizedekben), ahogy ma adták át a Szép Ernő-díjakat, amelyet az idén Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna vehetett át. A Színházi Dramaturgok Céhe az év drámájának Háy János A halottember című drámáját választotta.
S egy személyes élmény: az elmúlt két nap alatt három előadást is láttam, amely magyar szerző művéből készült, igaz, egyik sem klasszikus drámai alkotás. A kassai Thália Színház most mutatta be Lackfi János Milyenek a magyarok? című nemzet- és önismereti játékát (minden középiskolásnak melegen ajánlom), a füleki Apropó Diákszínpad pedig Kristóf Ágota A nagy füzet című regényéből készített egy nagyon merész és hatásos változatot, míg a rimaszombati Művészeti Alapiskola mellett működő Alterna Színház Erdős Virág versei alapján egy fantasztikus, látomásokkal teli, kiválasztós showműsorba oltott, itt-ott orwelli víziót, amelyet maga a szerző is megtekintett (aki maga is alkotott a dráma műfajában), s az előadás után elbeszélgetett az alkotókkal.
A magyar dráma tehát él és virul, kár, hogy a szlovákiai magyar profi társulatok még mindig idegenkednek attól, hogy összefogjanak a szlovákiai magyar írókkal és közös gondolkodásban mutassák meg a közelmúltunkat, de akár régebbi múltunkat, vagy netán a jelen problémáinkat is.
