A Losonci járás kitűzött célja a határ menti infrastruktúra fejlesztése, a magyar középiskolák támogatása és a határon átnyúló beruházások lehetőségének megteremtése. Ebben látják a kitörési pontokat, hogy a lehető legtöbb beruházást megvalósítsák.

Besztercebánya megyében a Losonci járás a 6. választókörzet. Összesen 5 nevet lehet karikázni a 44 fős listából. A Magyar Közösség Pártjának jelöltjei a következők: 7-es számmal Csúsz Péter losonci tanító, az MKP járási elnöke; 14-es számmal György Péter ragyolci polgármester; 21-es számmal Kerekes László füleki alpolgármester; 28-as számmal Marcinkó Zoltán bénai tanító; 40-es számmal Szvorák Zsuzsanna füleki tanár. A teljes listát ITT tekinthetik meg.

Csúsz Péter tanár, főállásban a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda igazgatója. A Magyar Közösség Pártjában több funkciót is betölt, az MKP Országos Elnökségének tagja, az MKP losonci helyi szervezetének elnöke, a Losonci járás elnöke és a Besztercebányai Megyei Tanács elnöke. 51 éves, nős, négy gyermek édesapja, Losoncon él. Célja elsősorban az oktatás színvonalának emelése a régióban. Több választási ciklusban is képviselte már a járást a megyében, a 2013-2017-es ciklusban ő volt az MKP frakcióvezetője is.

Az elmúlt időszakot értékelve elmondta, négy évvel ezelőtt azzal a céllal indultak, hogy konkrét útszakaszokat újítsanak fel uniós pénzforrásokból. Ez azonban nem valósulhatott meg, mert a Kotleba vezette megye elzárta magát az uniós pályázatoktól. Így saját forrásból újítottak fel utakat, de más fejlesztésre már nem volt lehetőségük. Az ezt megelőző választási időszakban sikerült az Ipoly-hidat felépíteni.

„Nekünk kötelességünk, hogy ezt a tevékenységet folytassuk, hogy a lehető legtöbb beruházást megvalósítsuk. Már a határ menti beruházásaink sorrendjét is felállítottuk, sőt egyeztettünk a szomszédos magyarországi megyék elnökeivel is” – mondta Csúsz. Ehhez azonban olyan megyeelnök kell, aki partnerként áll hozzá ezekhez az elképzelésekhez. „Jelenleg a felmérések szerint úgy néz ki, hogy csak két jelölt tud többet szerezni a szavazatok tíz százalékánál: Kotleba és Lunter, s mi Kotlebát nem tudjuk támogatni” – jelentette ki. Így az MKP a 10-es számmal induló Ján Lunter vállalkozót támogatja a megyei elnökjelölt poszt megszerzésében.

A Losonci járás MKP-s csapatát György Péter, Kerekes László, Marcinkó Zoltán és Szvorák Zsuzsa erősítik még. György Péter építészmérnök, Ragyolc község polgármestere, 55 éves, nős, egy gyermek apja. Elmondta, célja a megyei támogatások és fejlesztések számának növelése a déli járásokban. Kerekes László mérnök, tanár, Fülek város alpolgármestere, 40 éves, Füleken él. Kifejtette, a magyar középiskolák megtartása érdekében szeretne dolgozni, s célja a megyei beruházások elősegítése a magyarok által lakott járásokban.

Marcinkó Zoltán tanár, faiskola vezetője. A csapat legfiatalabb tagja, 33 éves, nős, két gyermeke van, Bénán él. Célja megteremteni a Losonci járás magyarok lakta régiója számára a gazdasági fejlődés feltételeit, s ehhez a politika eszközül szolgál.

Elmondta, nem szereti az általánosításokat, az ostobák eszközének tartja, a politika nem jó vagy rossz. “Egy eszköz, semmi más. Eszköz, amely lehetőségeket teremthet és lehetőségeket vehet el. Adhat és elvehet. Építhet és rombolhat. Hozhat szebb napokat és hozhat pusztulást. Olyan, mint egy kés. Gyilkolhatsz, csonkíthatsz vele. Én arra használom a késemet, hogy évente facsemeték tízezreit alkotom meg, amelyek majd valakinek örömöt, élelmet, hasznot hoznak. Az eszköz arra van, hogy használják. Hogy mire, az csak az emberen múlik. Az eszközt, akár a politikát is, el lehet rejteni életünk fiókjának a mélyében és nem venni róla tudomást. Attól még létezni fog. Valaki számára az alkotás eszköze lesz, mások számára a pusztításé. Az emberen múlik” – fejtette ki.

Elmondta, olyan dolgokkal hajlandó foglalkozni, amelyeknek a jövő szempontjából értelmük és hatásuk van. „Életkörülményeimre és családomra úgy vagyok hatással, hogy létrehozom a szeretet, a boldogság, a biztonság légkörét. Nyolc évig tanítottam, s így hatással voltam jó pár ember életére. Facsemetéimmel hatással vagyok emberek ezreinek az életére és életkörülményeire. Ha nem fogadnám el a kihívást, és nem lennék hatással egy egész régió életére és életkörülményeire, azzal a saját életem értelmét ásnám alá” – magyarázza, hogy miért vállalta a jelölést a megyei választásokon.

„Úgy lettem megyei képviselőjelölt, hogy az MKP losonci járási szervezeteinek (kb. 400 tag) választott küldöttei úgy gondolták, a csapatban a helyem. Hogy van-e esélyem a megmérettetésben, november 4-én? Ha Te is úgy gondolod, kedves és kitartó Olvasóm és velem leszel, én is ott leszek” – mondta.

Szvorák Zsuzsanna, a Füleki Gimnázium tanára. 54 éves, férjezett, három gyermeke van, Füleken él. Aktív közösségi emberként megyei szinten az oktatáspolitika és kultúra területén szeretne dolgozni.

“A Losonci járás magyarságának száma sajnos mind országos szinten, mind a palóc vidéken is csökkenő tendenciát mutat. Ez nem csupán abból adódik, hogy nem születnek magyar gyermekek, hanem abból, hogy mivel nincsenek megfelelő munkahelyek, egyre nő az elvándorlás és az elöregedés. Mi azonban kitartunk anyanyelvünk, iskoláink és hagyományaink mellett. Nagy értéket képvisel magyar kultúránk megőrzése, rengeteg aktív csoportot, kulturális és civil szervezetet éltetünk” – vázolta a járás helyzetét Szvorák Zsuzsa.

Mint mondta, a lakossági fórumokon őszintén beszéltek arról, hogy egységben az erő, s fontos a déli járások képviselete és nem szabad érdektelennek lenni, s nem szabad otthon maradni a választások napján, november 4-én. “Az utolsó ciklusban csak egy magyar megyei képviselő jutott be járásunkból. Személyesen nekem 14 szavazat hiányzott a bejutáshoz, pedig a magyar érdekeket a magyarok tudják leginkább képviselni” – emelte ki.

Szvorák Zsuzsa a Füleki Gimnáziumban tanít, fontosnak tartja az anyanyelvi oktatást, és mivel a középiskolák a megyéhez tartoznak, hitelesen tudja képviselni az érdekeiket. Közéleti tevékenységeihez tartozik a kultúra, a színjátszás, a Csemadok keretén belül végzett munka, és megyei támogatással segíteni tudja kultúránkat. Két megyei önkormányzati ciklusban már dolgozott a kulturális szakbizottságban, ahol szlovák kollégái is elismerték tájékozottságát.

„Komoly támogatást sikerült szerezni a megyei fenntartású kulturális intézményeknek, valamint pályázatoknak köszönhetően a csoportoknak, civilszervezeteknek és az önkormányzatoknak is. Szeretnék többet dolgozni az iskolaügyi bizottságban és régiónk középiskoláinak iskolatanácsaiban, hiszen ott ismerhetem meg leginkább a problémákat, melyekre megoldást kereshetünk. A legégetőbb kérdés az elhanyagolt úthálózat javítása, hogy a befektetők eljussanak a régiónkba, a járásunkba, s ezáltal fiataljaink munkához jussanak, hogy a családok együtt maradhassanak, hogy megállíthassuk az elvándorlást. Az egészségügy terén fontosnak tartom, hogy legyen röntgen Füleken is, hogy a környékbeli falvakból se kelljen Losoncra vagy Rimaszombatba utazniuk a betegeknek. Ezt a problémát is orvosolni kell” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a terveiről.

A Losonci járás MKP-s csapatának minden tagja ismert és elismert közéleti szereplő. Mint elmondták, a lakossági fórumokon a beszélgetések nagyon lelkesítőek és megerősítőek voltak számukra. Hiszen szinte minden családban vannak középiskolások, a családtagok használják a megye útjait, illetve vonattal, autóbusszal közlekednek, igénybe veszik az egészségügyi ellátást, így tájékozottak a megyei jogköröket illetően.

„Az otthon maradókat kell mozgósítanunk. Őket igyekeztünk megkeresni, akár személyesen is, őket tájékoztattuk és felvilágosítottuk a megyei kompetenciákkal kapcsolatosan. A kampányunk során a közösségi hálót, a szórólapokat, óriásplakátokat, plakátokat sem nélkülöztük. Bízunk benne, hogy sikerrel járunk. Úgy érzem, minden tőlünk telhetőt megtettünk” – mondta Szvorák Zsuzsa.

Most már a választópolgárokon múlik, hogy valóban elmenjenek november 4-én szavazni, s a szavazatukat magyarként a magyar jelöltekre adják.