A fiatal rendezőnő, Tereza Nvotová új filmje, a Mečiar október 12-étől látható a szlovákiai mozikban. A film Vladimír Mečiarról és a politikus szlovákiai társadalomra gyakorolt befolyásáról szól.
Amikor 1989-ben megbukott Csehszlovákiában a kommunista rendszer, Tereza Nvotová még csak egyéves volt. A bársonyos forradalom vezetői akkor mai szemmel meghökkentőnek tűnő lépésre szánták el magukat, úgy döntöttek, pályázatot írnak ki a belügyminiszteri posztra, amelyre Vladimír Mečiar, az akkor még ismeretlen vidéki üzemi jogász is pályázott – és tarolt.
Mečiar a sikeres pályázat után a szlovákiai politikai élet csúcsára került, s onnan egy sor vitatható gyakorlatot és eszközt alkalmazva irányította az országot. Tereza és a kortársai olyan események hátterében élték meg gyermek- és serdülőkorukat, mint Csehszlovákia szétválása, vagy a volt köztársasági elnök fiának elrablása.
Kifogások és bírálatok
A nyilvánosság a filmnek köszönhetően szimbolikusan másodszor is megbirkózhat a mečiarizmussal, mivel a film fiatal rendezője a bírálatok és kifogások lavináját indította el, vélekedik a Denník N napilap.
Néhányan azt rótták fel a fiatal rendezőnek, hogy Mária Čengel Solčanská idén bemutatott Emberrablás című filmjén „élősködik”. Az igazság azonban az, hogy Nvotová négy évig dolgozott a filmjén, ez volt a vizsgafilmje a prágai filmművészeti főiskolán. A rendezőnő egyébként mindig olyan témákat választ, amelyek őt magát is érdeklik, ezért a filmjei nagyon személyesek. Ebben az esetben is a saját gyermekkori emlékeivel indítja a filmet a mečiarizmus idejéből, s a célja az volt, hogy tisztázza ezeket az emlékeket-élményeket, elsősorban saját maga számára.
Megint mások azt róják fel Nvotovának, hogy túl fiatal, nem élte meg aktívan a mečiarizmus korszakát, így a múltat nem is értheti meg. Valóban, Nvotová tízéves volt, amikor Mečiar kormánya megbukott. 1994 és1998 között túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy a kor politikai küzdelmeit megértse, bár az a gyerekkorát mindenképpen befolyásolta. Amint az a filmben is elhangzik, a gyerekkorában a leggyakrabban ET-t, a földönkívülit, Winnetou-t és Mečiart játszott a barátnőjével. Amikor a szülei politikai összejöveteleket szerveztek, a nagyanyjával volt. Az otthoni videókat és emlékeket nem azért veszi elő, mert énközpontú lenne, hanem mert hasonló gyerekkora volt több más jelenlegi húszéves fiatalnak is. A Mečiar tehát generációs film, ami az előnye és a hátránya is egyben. A fiatal korára vonatkozó kifogást tehát elegáns módon akár a visszájára is fordíthatnánk. A valódi kérdés ugyanis nem az, mi van a filmben, vagy minek kellene lennie abban, hanem hogy eddig miért nem készült még egyetlen film sem erről a korszakról. Rosszindulatúan azt is mondhatnák, hogy azokban az években, amikor az államot a posztmečiarista oligarchák szétosztották maguk között, a dokumentumfilm-készítőink a hajléktalanokkal és a társadalom perifériájára sodródott emberekkel voltak elfoglalva. Most pedig elvárnánk ettől a két filmtől, hogy azonnal hozzák be a lemaradást.
Mečiar őszinte visszaemlékezéseire valószínűleg hiába várunk
Az is igaz, hogy semmi újat nem tudunk meg a filmből. A legtöbbet nyilvánvalóan a jelenlegi huszonéveseknek mond majd, akik a mečiarizmus idején még gyerekek voltak, és most érdeklődéssel tekintenek vissza gyerekkorukra. A többiek számára mindez csak összefoglalás. Számukra esetleg csak az jelenti az új információt a filmben, amikor a filmrendező Mečiart az Elektrában az emberrablásról, az ország felosztásáról és a titkosszolgálathoz fűződő viszonyáról kérdezi. A volt háromszoros kormányfő ezekre a kérdésekre is a tőle megszokott módon, azaz kitérően válaszol. De úgy is feltehetnénk a kérdést, mi újat kellene még megtudnunk a mečiarizmus idejéről, hiszen ezt a korszakot elég tisztességesen feltérképezték, s az egyetlen, ami hiányzik, de valószínűleg sohasem érjük meg, az Vladimír Mečiar őszinte visszatekintése.
A napilap szerint azzal viszont egyet lehet érteni, hogy a film talán többet elmondhatna a mečiarizmus mai hatásairól, ami elég gyengére sikeredett a filmben. Arról, hogy mennyire deformálta a mečiarizmus Szlovákiát, a Fedor Flašíkkal folytatott beszélgetés mond el legtöbbet a film végén, aki tulajdonképpen „Mečiart és Ficót is megcsinálta”.
„Az az érzésem, mintha a szlovákok megaláztak volna egy kicsit”
A figyelmes néző, aki megnézi Nvotová volt kormányfőről forgatott filmjét, néhány olyan részletet is megtudhat a volt politikus magánéletéből, amit eddig talán nem tudott. A film nagy részét azonban a politikai események teszik ki, amelyek többé-kevésbé ismertek, ám nem árt feleleveníteni azokat. Mečiar, aki évekig kerülte az újságírókat, most egyenesen a saját villájában jellemzi azokat. Persze, jó szokásához hűen most is túloz egy kicsit, vagy éppen ködösít, néha meg egyszerűen kitalál dolgokat.
Azt mondja például, mivel politikusként rendszerszintű megoldásokat keresett, némelyek ráfogták, hogy képzett KGB-ügynök volt. „Ami teljes ostobaság” – mondja a filmben Mečiar. Fedor Gál azonban azt állítja, hogy Mečiart a belügyminiszteri tisztségre az állambiztonság volt vezetője, Alojz Lorenz képezte ki.
A filmben Csehszlovákia szétválásához és az önálló Szlovákia megalakulásához is visszatér Mečiar. Azt mondja, az ország szétválását ma sem bánja, de a filmben többször is a szenvedő alany szerepében tetszeleg, akinek a döntéseit a nemzet nem értékeli kellőképpen. Saját sorsát Jánošíkéhoz, Štefánikéhoz, Tisóéhoz vagy Dubčekéhoz hasonlítja, majd kijelenti, hozzájuk képest ő még jól járt, mivel még mindig él.
„Kováč tudott az emberrablásról, azt is tudta, mikor kerül rá sor”
A filmben Mečiar megismétli azt a múltban már elhangzott állítását, miszerint az ifjabb Michal Kováč elrablása az apja tudtával történt. Amikor a filmben Nvotová megkérdezi tőle, hogy az idősebb Kováč netán saját maga raboltatta el a fiát, Mečiar azt feleli, „nem, arra nem lett volna képes, segítséget kért, amit meg is kapott”. Mečiar annak ellenére fejtegeti ezeket az elméleteit, hogy a meglévő felvételek nemcsak azt bizonyítják, hogy a SIS akkori vezetése Ivan Lexával az élen részt vett az emberrablásban, hanem hogy a kormányhatalom az emberrablás felderítését megpróbálta elszabotálni. „Ha már nem látod az ezüstszínű Mercedest a hainburgi rendőrállomás előtt, akkor már a rendőröknél van” – hallható az ismert hangfelvételen Lexa hangja, aki a HZDS egyik tagjának, Karol Martinkának beszél arról, hol is van a személygépkocsi az elrabolt ifjabb Kováčcsal együtt. A hangfelvétel a Lexa elleni vádeljárás részét képezi.
„Magasabb életszínvonalon értem meg a nyugdíjkort”
Mečiar sohasem szerette, ha az anyagi helyzetét feszegetik az újságírók, ilyenkor nem riadt vissza a durva kirohanásoktól sem. Elég csak a JOJ televízió riporterére gondolni, de hasonlóképpen reagált idén is azon a konferencián, amelyet a Lexa család szállójában tartottak a jogállamról, s ahol Mečiar előadott. „Elmondhatom. Menjen a francba!” – mondta először az őt kérdező újságírónak. „Loptam azokat. Nem vette észre? (…) Ha idiótát akar magából csinálni, hát csak tegye!”
Mečiar a filmben kijelentette, „elmondhatom, hogy sikerült olyan szinten megélnem a nyugdíjkort, amilyenre magam sem gondoltam volna. Nem is tudok teljesen azonosulni ezzel, magasabb életszínvonalnak tartom ezt”.
Igaza van, a volt kormányfő életszínvonala magasabb, mint amit a köztisztviselői bevételei alapján feltételezni lehetne. Az Elektra villán kívül van egy háza Trencséntyeplic mellett, amelyhez sportlétesítmény és ültetvények is tartoznak, ahol a volt kormányfő juhokat tart, és egy pálinkafőzdét is létesített.
A hivatalos verzió szerint a Mečiar család hitelt vett fel az Elektra felújítására, amelyet folyamatosan törlesztett. 2005-ben aztán bonyolult tranzakciók útján, amelyek főszereplője Mečiar felesége, Margita volt, teljesen letörlesztették azt. Állítólag a felesége ügyesen vásárolt részvényeket, amelyek eladásából elegendő pénzt szerzett mindehhez.
A film végén Mečiar megismétli, úgy érzi, nem értékelték a személyét kellőképpen. „Az az érzés, hogy a szlovákok egy kicsit megaláztak, létezik. Másrészt viszont hány emberről marad akár egy mondat is a tankönyvekben több évtized vagy évszázad után” – mondta. Mečiar szerint róla biztosan lesz egy. „Legyen akár pozitív vagy negatív, de egy biztosan lesz – hogy volt.”
Nvotová: A kötelességem volt Mečiarról filmet készíteni
A fiatal filmrendező egy vele készült interjúban azt állítja, nem politikai filmet akart csinálni, sem oknyomozó dokumentumfilmet, Mečiar inkább mint ember érdekelte. A dolog akkor változott meg, amikor a vizsgafilmjét bemutatták a jihlavai fesztiválon, és az nagy visszhangot keltett. „Akkor értettem meg, kötelességem – magammal, a nemzedékemmel és a szlovákokkal szemben is – hogy mélyebben belemerüljek” – mondta.
Nvotová szerint annak az oka, hogy Mečiar nem ódzkodott attól, hogy dokumentumfilmet forgasson róla, talán a kora is lehetett. A nemzedéke ugyanis nem élte meg őt aktív politikusként, s Mečiar véleménye szerint az akkori politikai küzdelmekkel nem terhelt emberek majd megtisztítják őt.
Nvotová szerint Mečiar mindenképpen kulcsszereplője az újkori Szlovákiának, de nemcsak ő, hanem az a politikai kultúra is, melyet bevezetett, és a mai napig működik. Mečiar volt az, aki az első november utáni állami vagyonosztás során beállította a rendszert, amelyben csak kétféle embercsoport van: a „mieink” meg „akik ellenünk vannak”. Azóta tartják az emberek normális dolognak, hogy azok a vállalkozók, akik ennek a logikának alapján a politikai választási kampányban való támogatása fejében tisztességtelen előnyökhöz jutnak, a kormánypárton élősködjenek. A polgárok szerint ez már normális, és az esetleges elégedetlenség egy idő után mindig elpárolog. Nvotová szerint azon kívül, hogy kulcsfigura volt, Mečiarról azt is el kell mondani, hogy demokratikus úton választották meg, mégpedig háromszor. „Nem diktátor volt, aki uralta volna a szlovákokat az akaratuk ellenére” – mondta hozzáfűzve, mi, polgárok is bűnrészesek vagyunk ebben.
A rendező azt állítja, a saját és a fiatalabb nemzedék számára készítette a filmet, amelyek a korszak összefüggéseit nem értik, de a külföldi nézőkre is gondolt. „Azt szerettem volna, hogy a filmet a világon mindenütt megértsék tíz év múlva is, nem csak Szlovákiában” – mondta.
„Az én generációm számára a mečiarizmus olyan téma, mint a kommunizmus a harminc- negyvenévesek számára. Gyerekként élték meg azt, s a forradalom után a szüleiknek nem mindig volt kedvük bekapcsolódni a nyilvános vitákba, mert többen úgy érezték, hogy nekik is vaj van a fejükön. Most hasonlóképpen érezhetnek Mečiar volt választói. A nyilvános vitát azonban ennek nem kellene elhallgattatnia. Nem véletlen, hogy a korrupcióellenes menetek mögött a fiatalok állnak. Nincs még bűnük, és joguk van arra, hogy kérdezzenek” – mondta Nvotová.
Tereza Nvotová új dokuemntumfilmje a PubRes (SZK), a HBO Europe és a Negatív (CSK) kooprodukciójában készült. A filmben Vladimír Mečiar, Petr Pithart, Theodor E. Russell, Michael Kocáb, Ľuboš Jurík, Fedor Flašík, Marián Leško, Oskar Fegyveres, Peter Tóth, Tom Nicholson, Milan M. Šimečka és mások szerepelnek.
(Denník N/Felvidék.ma)
