Az aláírásgyűjtést elindító FUEN kongresszuson (Fotó: archív/Felvidék.ma)

Az MKP megkérdezésére a szlovák külügyminisztérium megerősítette, hogy Szlovákia valóban csatlakozott a román kezdeményezéshez. A Minority SafePack bírósági megtámadását a szlovák külügyminisztérium kezdeményezésére a Lucia Žitňanská (Most-Híd) vezette szlovák igazságügyi minisztérium indítványozta.

Amint arról portálunkon korábban már hírt adtunk, ez év júniusában Románia kormánya korábbi ígérete ellenére az Európai Unió Bíróságán megtámadta az Európai Bizottságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését rögzítő határozatát. A román kormány azt kéri a bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmissé a Minority SafePack bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatot. A román kormány azzal érvelt, hogy a szóban forgó polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére, nem pedig a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul. A román külügyminisztérium sajtóban megjelent kijelentése szerint a perben Szlovákia is csatlakozott Romániához.

Az MKP szeptember 29-én levélben fordult a szlovák belügyminisztériumhoz, hogy első kézből tájékozódjon a sajtóban megjelent információk valódiságáról. A válaszban a szlovák külügyminisztérium megerősítette, hogy Szlovákia csatlakozott Románia kezdeményezéséhez. A Minority SafePack bíróságon való megtámadását a szlovák külügyminisztérium kezdeményezésére a szlovák igazságügyi minisztérium hajtotta végre.

A számos uniós tagállamban zajló, Minority SafePack támogatására irányuló összeurópai aláírásgyűjtés célja, hogy az Európai Unió a tagállamok számára kötelező jellegű kisebbségvédelmi jogszabályokat alkosson. Az uniós szabályok szerint, ha összegyűlik az egymillió aláírás, az Európai Bizottságnak el kell kezdenie a kisebbségvédelmi jogszabály kidolgozását, olvasható az MKP ezzel kapcsolatos sajtóközleményében.

A karaván halad tovább

Vincze Lóránt, az aláírásgyűjtést kezdeményező FUEN elnöke a hír megjelenése után leszögezte, a román kormány gáncsoskodása semmiben sem akadályozza a Minority SafePack aláírásgyűjtési akcióját, sőt gőzerővel folytatják a munkát.

A Magyar Közösség Pártja szerint Románia és Szlovákia kormánya számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan és „félelmetes”, hogy sikeres aláírásgyűjtés esetén az Európai Unió minden tagállamában biztosítaná, hogy a kisebbségek jogai közelítsenek a nyugat- és észak-európai kisebbségi jogok színvonalához.

Az MKP „súlyos ellentmondásnak tartja, hogy az a szlovák kormány, amely szerint a nemzeti kisebbségek idehaza „európai standardokat meghaladó” jogokat élveznek, most „foggal-körömmel” próbálja megakadályozni, hogy ezeket a standardokat uniós jogszabályok szintjén fogalmazzák meg”.

Hasonlóképpen ellentmondásnak, egyben mélységesen kiábrándítónak tartja a párt továbbá azt is, hogy a szlovákiai magyarok képviseletét is felvállaló kormánypárt az aláírásgyűjtés támogatása helyett inkább annak bírósági ellehetetlenítését segíti. „Nyilvánvaló, hogy az együttműködés pártjának védelmére és jóindulatára a drámai gyorsasággal fogyatkozó szlovákiai kisebbségeknek nagyobb szükségük lenne, mint a súlyos korrupciós és egyéb botrányokba keveredett Smer minisztereinek” – fogalmaz a párt közleménye.

Az MKP szerint a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés hosszú és rögös utat járt be. „Románia és Szlovákia már 2013-ban is megtámadta az uniós bíróságon, de végül elvesztették a pert, így idén elindulhatott az aláírásgyűjtés. Jogi szakértők szerint a román és a szlovák kormány az új pert is elveszti majd, hiszen épp azt a kezdeményezést támadják, amelyet a luxemburgi bíróság egyszer már jóváhagyott” – áll a párt közleményében.

Az aláírásgyűjtés gőzerővel zajlik szerte Európában. Szlovákiában rövid idő alatt több mint 14 ezer támogató aláírás gyűlt össze. A szlovákiai ruszinok, csehek, németek és magyarok, valamint Szlovákia más jóérzésű polgárai összefogtak egy valóban jó ügy érdekében. A karaván halad, az aláírásgyűjtés folytatódik.

Az MKP augusztus 18-án kezdte meg a FUEN kezdeményezésére indított, őshonos kisebbségek jogainak biztosítását célzó aláírásgyűjtést.  Az aláírásokat az MKP aktivistái gyűjtik. Aki magyar, egyet tehet: aláírja az őshonos nemzeti kisebbségek  összeurópai aláírásgyűjtési petícióját. Újdonság, hogy nemcsak nyomtatott formában, de az interneten keresztül, az MKP honlapján is mód van az aláírásra, ami elsősorban a fiataloknak kedvezhet, de az aláíróíveket megtalálják az MKP járási irodáiban, s érdeklődhetnek a Szövetség a Közös Célokért területi irodáiban is.