Beata Szydlo lengyel, Orbán Viktor magyar, Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (b-j) találkozója Pozsonyban, a Palugyay Palotában 2017. október 13-án (Fotó: MTI, Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)

A pozsonyi várban találkoztak a visegrádi négyek és az Európai Bizottság képviselői október 13-án azon a csúcstalálkozón, amelyet az unión belüli azonos minőségű élelmiszerek érdekében hívtak össze.

Az „Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek” címmel megtartott csúcstalálkozón a visegrádi országok kormányfőin kívül Věra Jourová uniós biztos, az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi felelőse is felszólalt. A csúcstalálkozót a szlovák mezőgazdasági miniszter, Gabriela Matečná nyitotta meg. A miniszter asszony beszédében hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó mai témája az Európai Unió jövőjét és jellegét is formálja.

„A tét ugyanis a fogyasztók bizalma az unióval és annak intézményeivel szemben. Ezért kötelességünk megoldásokkal előállni az emberek mindennapi gondjait illetően” – fűzte hozzá a miniszter.

Robert Fico szlovák kormányfő szerint az eltérő minőségű élelmiszerek problémája nem elhanyagolható, és messze nem csak Szlovákiát érinti. „Komoly, összeurópai problémáról van szó. Azok az állítások, miszerint nekünk más az ízlésünk, illetve az igényünk, teljesen megalapozatlanok” – jelentette ki a találkozón Fico, aki szerint a probléma nem az utóbbi időkben keletkezett, a fogyasztók már a 90-es évektől szembesülhetnek a kettős minőségű élelmiszerek problémájával. Ráadásul mindez nemcsak az élelmiszereket érinti, hanem más fogyasztási cikkeket is. „Sok munka vár még ránk, s nekem addig nem lesz nyugodt a lelkiismeretem, amíg ez az inkorrekt gyakorlat teljesen el nem tűnik az unió belső piacáról” – fűzte hozzá a szlovák kormányfő.

Szigorúbb fellépést a tisztességtelen gyakorlatot folytatókkal szemben

Amint azt Robert Fico korábban kijelentette, a csúcstalálkozótól két dolgot vár. Elsősorban azt, hogy az Európai Bizottságot képviselő Věra Jourová, aki tisztában van a problémával, bejelenti, hogy a meglévő jogszabályok értelmezésének vannak új módjai, amelyek lehetővé teszik számunkra a szigorúbb fellépést azokkal a cégekkel szemben, amelyek az elmondottak szerint viselkednek. Másodszor pedig azt várja, hogy megállapodás születik egy közös termék-összehasonlítási módszerben.

Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szerint nem csak az élelmiszerek kettős minőségéről van szó. „Arról van szó, hogy ez a gyakorlat Európa egyes polgáraiból másodrendű polgárokat csinál” – jelentette ki Sobotka, aki szerint az élelmiszerek kettős minőségének problémáját eddig elodázták, sőt tagadták. Pedig az erre vonatkozó cseh elemzések és tanulmányok azt mutatják, hogy a problémát illetően törvényi megoldásra van szükség.

„Csehország álláspontja alapján a megoldás kulcsa a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv felülvizsgálatában rejlik” – fűzte hozzá a cseh kormányfő, aki szerint annak jelenlegi formája nem teszi lehetővé a tisztességtelen gyakorlat megfelelő büntetését, ezért szükségszerű a módosítása.

Orbán Viktor magyar (szemben balról, középen), Robert Fico szlovák (szemben jobbról, középen) Beata Szydlo lengyel (jobbról középen, háttal) és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök (balról középen) a kettős termékminőség gyakorlatának megszüntetéséért tartott uniós találkozón a pozsonyi várban 2017. október 13-án. Orbán Viktor mellett balról Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, jobbról Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója (Fotó: Illyés Tibor, MTI)

Orbán Viktor magyar kormányfő szerint a kettős minőségű élelmiszerek magát a kétsebességű Európai Uniót jelentik, és ha kétsebességes Európa van, „mi, közép-európaiak biztosan rosszul fogunk járni”.

A lengyel kormányfő, Beata Szydlo viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy bár egységes szabályokra van szükség, azt nem szeretné, ha az uniós piac korlátozódna.

Vezető európai politikusok véleménye, hogy azonos minőségű élelmiszerek kellenek

Věra Jourová uniós biztos felszólalásában ismertette az unió terveit, amelyek elsősorban az egyes országok élelmiszer-tesztelési támogatásain alapulnak. Erre a célra az unió egymillió eurót különített el. Jourová azt is kiemelte, hogy a kelet-európai fogyasztók kevésbé igényesek, s ezzel teret nyitnak arra, hogy másféleképpen járjanak el velük szemben, mint a nyugat-európai fogyasztókkal szemben.

A felszólalások után megkezdődött a vita a visegrádi országok és az Európai Bizottság képviselői, illetve a szakemberek között. Robert Fico kormányfő elmondta, hogy a probléma kirobbanását követően néhány gyártó már elkezdte egységesíteni a receptúráit.

Szlovákia sikeres volt abban a vonatkozásban, hogy az azonos minőségű élelmiszerek témája annak ellenére napirendre került, hogy néhány hónappal ezelőtt a nagyobb államok csak legyintettek erre, ma viszont már az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker és a francia elnök, Emmanuel Macron is az azonos minőségű élelmiszerek szükségszerűségéről beszél. Fico szerint ma már több multinacionális cég jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a helyzet javuljon, és remélhetőleg ez a vita is hozzájárul ahhoz, hogy ezen cégek viselkedése megváltozzon a kelet-európai fogyasztókkal szemben.

(SITA, HNonline/Felvidék.ma)