Ki gondolná, hogy a padlás az emberi sorsok legjobb ismerője? Sőt, nemcsak az emberé, hanem egész nemzeteké is.
Az elmúlt 150 év eseményei és sorsfordító történései erősen kapcsolódtak hétköznapjaink padlásához. A fejlődés és a gyarapodás időszakában a házakkal együtt padlás is épült, ahová az életből (vagyis a gabonából) és a javakból is bőven jutott. Ezt nevezték a boldog békeidőknek.
Majd jött a hátország négy szűk esztendője, amikor a távol lévő férfiak helyett a hátrahagyott asszonyok keresték ott a tányérba valót. Egyes házaknál a hazatérő családfők is segítettek a keresésben, sok helyen azonban feketébe öltözött nők zokogtak a kiürült padlás alatt. Ekkor volt a Nagy Háború.
A padláskiürülést a tervezés követte, azonban az első nagy válság tovább mélyítette a nyomort: a padlással együtt elárverezett házak cseréltek gazdát. A gazdasági válság idegen padlástulajdonosokat hozott.
Jött a második nagy egymásnak feszülés újabb padláskészlet-fogyással, amit tovább tetőzött a padlástérben bújtatott lányok és asszonyok elfojtott sírása. Odalent ugyanis géppisztolyos „felszabadítók” hurcolták el tivornyáikhoz a fehérnépet.
A felszabadúlás után felgyorsultak az események, a padláson is. Idegenül üvöltözők keresték a magyarul suttogókat (kiűzés a dekrétumokra hivatkozva), a könnyeikkel küszködők válogattak a padlás-kacatok közül (deportálás és kitelepítés), majd a hírhedt padlás-kisöprések fokozták a nyomort a „népi” rendszer idején (kulákozás komcsi módra).
A stabilabb időszak újabb és újabb padlásokat (és alatta házakat) hozott, amelyek bújócskázó gyermekkacajjal teltek meg. Ugyanis a szoci rendszer már adott is javakat a padlásokra. Sonka, kolbász szintén akadt bőven odafent.
Közben megérkeztek a padlás nélküli épületek is: az eltörlésre ítélt magyar múlt limlomai pedig feleslegessé váltak. A történelmünket őrző fényképek, könyvek, oklevelek, régi tárgyak és (nép)viseletek kerültek a szemétnek fenntartott faluvégi dombokra.
A módszerváltást hozó kulcscsörgetés után megújultak a padlások. A fogyasztói rendszer idején ugyan kevesebb lett a gyerek (akik a padlásról lementek a kütyük elé játszani), az épkézláb emberek pedig ritkán járnak odafent (vagy külföldön dolgoznak vagy három műszakban bagóért keresik a jövőt), viszont ígéretekkel újra megteltek. Nem kicsit, hanem nagyon. Az ígérgetés korszakát éljük ma: ígéretek a postaládában, a neten, a műholdról, az utcán. Az ígéretekkel azonban betelt a pohár, már tele a hócipő és megtelt a padlás. Az ígéretek helyett végre bérből (és nem kölcsönökből) vett javakkal teljenek meg újra a padlások…
