Fenes Iván, Tibor Mikuš és Berényi József átvágják a szalagot, ezzel a körforgalom hivatalosan is átadásra került (Fotó: Laky Erzsébet)

A közlekedők október 14-től már birtokba vehették a körforgalmat a járás legfiatalabb és legmagyarabb városában, Bősön. Azóta a helyi önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy az arra utazók a körforgalom hasznosságán kívül szemet gyönyörködtető látványban is részesüljenek – négy évszakot ábrázoló szobor, többnyire a város színeiben pompázó virágok, számos növény, valamint középen a település címere díszíti az új közlekedésirányítót.

Adj Uram, Isten zengett a dal Dóka Zsuzsanna és Bősi Szabó László előadóművészek előadásában a helyi művelődési központ előtt. A Bős szívében található körforgalom szalagátvágással egybekötött ünnepélyes átadására tegnap került sor, ahol Fenes Iván, Bős város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Jelen volt Tibor Mikuš, Nagyszombat megye elnöke, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, főtisztelendő Albán József plébános, Bacsó László, Nyárasd polgármestere, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Polák László, Ekecs-Apácaszakállas polgármestere.

Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László énekel (Fotó: Laky Erzsébet)

A polgármester úr beszédében rámutatott arra, hogy mindeddig sajnos ez a hely gyakori problémák és tragédiák forrása volt: a kerékpározók, a motorosok és a gépjárművezetők egy kiszámíthatatlan és veszélyes útkereszteződésként ismerték e helyet. A helyi és a megyei önkormányzat tudatában volt ennek, s ezért nagy örömükre szolgál, hogy orvosolni tudták ezt a problémát. Fenes Iván a körforgalom kialakításáért köszönetet mondott Nagyszombat Megye Önkormányzatának. „Használjuk egészséggel, vigyázzunk egymásra, és biztonságos közlekedést kívánok mindannyiunknak!” – zárta gondolatsorát a település vezetője.

Fenes Iván beszédet mond (Fotó: Laky Erzsébet)

Tibor Mikuš elmondta, örömére szolgál, hogy a város központja biztonságosabb és sokkal szebb, mint eddig. „Ha összefogunk, sokkal többet tehetünk, mert a csatározás semmittevésre vezet” – fogalmazott a megyeelnök.

Berényi József felidézte, hogy a megye költségvetésének megtervezésekor, hosszas tanácskozás után jutottak arra, hogy a bősi kereszteződést feltétlenül át kell alakítani körforgalommá. Elmondta azt is, hogy a döntésben sokat segített, hogy Fenes Iván is megyei képviselő, hiszen a régiót illető jó tanácsaival többek között sokat tett azért, hogy ez a körforgalom is megépülhetett.

A valóban impozáns körforgalom (Fotó: Laky Erzsébet)

Berényi visszagondolt azokra az időkre, mikor még nem volt meg a körforgalom, s amikor péntek délután fél öt körül, 4-5 autó mindig ott állt a kereszteződés jobb oldalán és nem tudtak átmenni az út másik oldalára. Most viszont, a vadonatúj körforgalomnak köszönhetően, folyamatos a közlekedés. A köszöntőket követően a plébános úr megáldotta a körforgalmat. Az ünnepség szalagátvágással zárult.