Október 24-én ünnepélyes keretek között adták át a magyar közösség új, a honfitársak számára otthonteremtő szigetét. Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a nemzeti ünnep alkalmából nyitotta meg hivatalosan a Rovás Akadémia tulajdonába tartozó MaJel központot az Erzsébet utca 42. szám alatt.

A Rovás Polgári Társulás közel huszonöt éve tevékenykedik Kassán. A magyar közösségért végzett önfeláldozó munkásságukért megérdemelt jutalmat kaptak. A magyar állam jelentős támogatásának köszönhetően a nemzeti ünnep keretén belül Potápi Árpád János ünnepélyes keretek között átadta a kassai magyarok otthonát, a Magyar Jelenlét Házát. A központ a Szent Erzsébet-székesegyháztól néhány száz méterre található. Méltó helyre került, hiszen a dóm rejti Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc fejedelem földi maradványait, így jelentős  színhelye történelmünknek. A MaJel magyar csomópontnak is tekinthető, mivel a Márai-ház, a magyar tanítási nyelvű iskolák és óvoda, a Thália Színház, a Csemadok, a FIRESZ központja és Magyarország Kassai Főkonzulátusának kereszteződésében található. A magyar református óvoda az épület tőszomszédságában nyitja meg kapuit a közeljövőben. Négy évvel ezelőtt a Rovás Akadémia megkapta Kassa megye elnökének plakettjét és 2015-ben Magyar Termék Nagydíjban részesült, mint szellemi termék. Most a magyar kormány részéről a lehető legnagyobb ajándékot kapták, melyre évek óta vágytak.

A résztvevők (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
Szabó Ottó: „A Rovás álom az államban”

Szabó Ottó, a Rovás elnöke a társulás jövőjéről szólt köszöntőjében. „Az a célunk, hogy a Felvidék második legnagyobb városában, Kelet-Szlovákia metropoliszában egy olyan nívójú művészeti és kulturális központot alakítsunk ki, amely által a magyar szellem méltóképpen lehet jelen a városban, s ahová a környező magyar falvak lakói is úgy jöhetnek, mintha a rokonokhoz érkeznének” – hangzott el ünnepi beszédében. Terveik szerint egy olyan magyar szigetet alakítanak ki Kassán, amely magába foglal egy borozót, éttermet, cukrászdát és kávézót, kiadó szobákat és rezidenciákat, olyan információs központot, ahol az egyes magyarországi megyék nemcsak szórólapokkal, könyvekkel és katalógusokkal népszerűsíthetik magukat és településeiket, szervezeteiket, hanem kézművesek termékei, művészeik alkotásai, kiadóik könyvei, hungarikumaik által konkrétan is jelen lehetnek, s a szlovák érdeklődők előtt is népszerűsíthetik programjaikat.

A kávézó (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A Magyar Jelenlét Háza teret ad különböző rendezvények, előadások, koncertek, bemutatók, konferenciák szervezésének.  A Rovás tagjai cégek és intézmények számára is felkínáljak a kassai jelenlét lehetőségét. Az épületkomplexumban nyílt egy figuratív galéria is. Rövidesen egy hungarikumbolt, kézműves és művészeti üzlet is nyílik majd, valamint oktató és multifunkcionális termeket is kialakítanak, amelynek révén a magyar közösség bekapcsolódhat a konferenciaturizmusba is. A Rovás csapata létrehozott egy magyar művészkávézót és könyvtárat is, melyet Kolár Péter emlékére avatnak fel februárban. Ezekben a termekben nyugodt körülmények között tartózkodhatnak diákok, értelmiségiek, nyugdíjasok. Előadások, könyvbemutatók, zenei estek, kiállítások kerülhetnek itt megrendezésre. A Rovás tervei között szerepel a kassai művésztelep létrehozása is.  „A Magyarország kicsiben program az állandó magyar jelenlét biztosítását tervezi Márai szülővárosában.  Egy olyan volumenű, a jelenen messze túlmutató központot hozunk létre a magyarországi és szlovákiai partnerszervezetekkel közösen, amely példaértékkel bírhat más szervezet útkeresésében. Emellett aktív jelenlétével járulhat hozzá a MaJel központ a kassai és a Kassa-környéki magyarság megmaradásához, az életerős és minőségi magyar kulturális jelenléthez” – hangsúlyozta Szabó Ottó.

Könyvtár (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
Potápi Árpád János: „Jelen lenni többet jelent puszta létezésnél”

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepélyes köszöntőjét Illyés Gyula gondolataival kezdte, honfitársainak nevezve a kassai magyarokat. „A ház az, ami a haza megfoghatatlan valóságát megragadhatóvá teszi. A haza egy olyan hely, ahova jó visszatérni. A kassai magyaroknak régi álmuk volt, hogy legyen egy saját otthonuk, mely helyet adhat rendezvényeiknek, találkozóiknak, ünnepeiknek. Egy ház, ahol közösen élhetik meg kultúrájukat, múltjukat és jelenüket. Bízom benne, hogy az itt élő magyarok számára közösségi létük origójává, egy kis magyar hazává válik a központ. Nagy öröm számunkra, hogy a magyarság Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc nyughelyétől pár száz méterre kapott helyet” – mondta az államtitkár, aki azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzése a külhoni magyar közösségek megtartása. Ennek a megvalósítása elképzelhetetlen a magyar intézmények és szervezetek működése nélkül, ezért járultak hozzá az álom megvalósításához. „A kassai magyarok nemcsak egy közösségi teret kapnak, hanem megmutathatják, mit jelent a 21. században Kassán magyarnak lenni, mit ad hozzá ez a jelenlét a város képéhez és az egyetemes európai kultúra sokszínűségéhez.”

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

A Magyar Jelenlét Házának ünnepélyes megnyitóján részt vett: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, dr. Rádai István kormánybiztos, Szakál István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, aki személyesen nyitotta meg a MaJel első emeletén megtekinthető kiállítást, mely a hungarikumokat mutatja be.  A megnyitót jelenlétükkel megtisztelték továbbá: Mucsi Géza, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának osztályvezetője, Kádár Zoltán Gyula, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet főnöke, Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke, Zachariaš István. a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke. A köszöntők után került sor Jakoby Gyula emléktáblájának leleplezésére, melynek kezdeményezője Stefanovits Péter, a Magyar Művészeti Akadémiai tagja volt.  Az emlékmű a MaJel épületének homlokzatán található, Bartusz Gyula okleves szobrászművész alkotása.

(bj) Zachariaš István, a kassa megyei önkormányzat alelnöke, Szakál István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Haraszti Attila főkonzul, Kádár Zoltán Gyula, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)
1956 hőseire is emlékeztek Kassán

Kassán az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából a Magyarország Kassai Főkonzulátusa által szervezett ünnepi összejövetelen emlékeztek a magyar hősökre a Művészetek Házában.  A meghívott vendégek együtt emlékeztek meg a magyar nemzet világtörténelmi jelentőségű forradalmáról. „Ezek a hősök mindent feladtak a magyar jövőért, hogy nekünk ne kelljen megélni azt a szörnyű diktatúrát, mely az ő életüket megnyomorította, vagy akár el is vette. A forradalmárok, a fiatal egyetemisták ugyanazt a célt akarták elérni,  hogy egy jobb, egy élhetőbb ország jöjjön létre, s e cél érdekében nem féltek fegyvert fogni. Az emlékezéssel tartozunk nekik, önmagunknak és a jövő nemzedékének. 1956 példája arra hívja fel a figyelmet, hogy a forradalom értékei kiemelkedők lehetnek a mai nemzedék számára. Ma is erőt adnak, összekötnek, joggal vagyunk büszkék rájuk, bárhol is élünk a világban” – hangzott el Haraszti Attila beszédében.

Ünnepi fogadás a Művészetek Házában, melyen beszédet mondott Haraszti Attila főkonzul és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Potápi Árpád János így szólt a kassai közönséghez: „Hatvanegy esztendővel ezelőtt nem csak a fővárosban mozdult meg valami, lobbant fel a láng, a szikra ott volt a magyar szívekben a határainkon túl is, ott élt azokban, akik a terror elnyomása alatt éltek. Ezek a szívek egyszerre dobbantak, bízva abban, hogy  küzdelmük elvezet a felszabadításhoz. 1956 októberében mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy szembeszállunk a legyőzhetetlennek hitt szovjet diktatúrával, az élet minden területére beszivárgó félelemmel. Mi léptünk ki az utcára és fogalmaztuk meg a követeléseket, mi néztünk farkasszemet szovjet tankokkal. Nemcsak egy nép ügyéért, hanem az egyetemes szabadságért áldozták életüket ezek a hősök. Nemzetünk harcát leverték, de a szabadság lángját nem tudták eloltani.”