Soóky Marián és Orosz Csaba (Fotó: facebook)

Soóky Marián elsősorban az oktatásra és a kultúrára, Orosz Csaba a sportra, idegenforgalomra és szintén a kultúra területére összpontosítana, amennyiben november 4-én bizalmat kapnának a dunaszerdahelyi járás szavazópolgáraitól. Mindkettejükről elmondható: nem a kabátot varrták a gombhoz, hiszen komoly tapasztalatokkal és sikerekkel bírnak az általuk preferált területeken. 

Orosz Csabát ifjúként nem a politikai pálya vonzotta, hanem a versenysport. Mint ahogy sokan tudják róla, az atlantai olimpián kenukettesben 500 és 1000 méteren a döntőig jutottak, ahol a két számban 7. és 8. helyezést értek el. Családjával a felső-csallóközi városban, Somorján él, ahol munkahelyén, a városi hivatalban kerestük fel. Beszélgetésünk során elmondta, hogy 30 éves koráig volt élsportoló, s amikor abbahagyta, már a családalapítás, a gyermekvállalás is fontos szerepet játszott az életében. A fiai nyolc- és hatévesek voltak ekkor.  A sportolás után az életben is meg kellett lelnie a helyét, ahol a sport szerepét a családi vállalkozás irányítása vette át. Azok a képességek, amelyeket sportolóként elsajátított, segítették mind a magánéletében, mind a vállalkozásában. Viszont egy új világ, a munka világa és annak felelőssége is megnyílt előtte. Meg kellett tanulnia a pénzügyek intézését, az anyagiak beosztását, az alkalmazottakkal való bánásmód szabályait.

A sporthoz azonban visszatért, mert az életcélja volt egy olyan sportlétesítmény megépítése, amely hiánypótlónak számított akkor Somorján. Nem a versenysport, hanem a tömegsport területén egy tornatermet nyitott két squashpályával. A többfunkciós épületben a mai napig működnek ezek a szolgáltatások a vezetése alatt. Az utánpótlás nevelésében is részt vett néhány évig, a kajak-kenu szakosztály edzőjeként. Mint elmondta, 2010-ben számára addig ismeretlen kihívással találkozott. Az MKP politikusaként a somorjai polgárok városi képviselőnek választották és ekkor kapcsolódott be az önkormányzati munkába. 2015 februárja óta a több mint 13 ezer lelket számláló város alpolgármestere és a hozzá oly közel álló sport- és ifjúsági bizottság elnöke. A politikai szerepvállalás azonban áldozatokat kívánt.

A jövőbeni tervei közül kiemelte, hogy az MKP helyi szervezete polgármesterjelöltnek választotta, és a jelölést elfogadta, mert Bárdos Gábor polgármester mellett sok olyan ismeretet szerzett, melyek a város sikeres működéséhez feltétlenül szükségesek. Az eddigi önkormányzati munkája során megtapasztalta, hogy egy jó csapat, amely mostanra Somorján a képviselő-testületben összeállt, elengedhetetlen feltétele a város irányításának. Emellett nagy felelősségnek érzi Somorja város vezetését, mely napi szintű szerepvállalást követel.

Orosz Csaba megyei önkormányzati képviselőjelöltként újoncnak számít, a feladat azonban nem idegen a számára, mert a városi képviselethez hasonlóan a megyei képviselők is bizottságokban dolgoznak. Az egész életét meghatározó sportos életvitele alapján a megyei közgyűlésben is a sport, az idegenforgalom, a turizmus és a kultúra fejlesztésében szeretne szerepet vállalni. Alpolgármesterként megszerzett tapasztalatait megválasztása esetén a csallóközi régióban, a Dunaszerdahelyi járásban élő magyar közösség javára kívánja fordítani.

Beszélgetésünk vége felé az eddig elért eredményekre tért rá. A fejlesztések közül a legnagyobb sikerként Orosz Csaba a híres paulánus kolostor, a somorjai Korona épületének rekonstrukcióját emelte ki. A város szégyenfoltja most a romos épület, mely évek óta vár felújításra. Somorja városának önkormányzata és a győri Szent Mór Bencés Perjelség sikeres pályázatot nyújtott be az Interreg Szlovákia – Magyarország pályázati kiírásban, melynek eredményeképpen 2019 októberére az 1 007 131,12 € összköltségvetésű projektből megújul a somorjai Korona. A nemzetközi projekt céljáról Orosz Csaba elmondta: „Az épület felújítása megteremtheti egy kulturális és turisztikai információs központ kialakításának a lehetőségét, amelynek szolgáltatásait évente akár ezer főnél is többen vehetik igénybe. Ez pedig hozzájárul Somorja idegenforgalmának fejlődéséhez, amit a megyei képviseletben is szeretnék megvalósítani.”

Somorja másik ígéretes és bővítésre váró projektje az idén már hetedik alkalommal megrendezett sportágválasztó nap, amelynek megálmodója és főszervezője is Orosz Csaba. A rendezvényre másodszor került sor az X-Bionic Sphere sportközpontban. A somorjai alapiskolák tanulói itt több mint tíz sportággal ismerkedtek meg.
Arra a kérdésre, hogy az utánpótlás nevelésének ezt az ötletét a megválasztása esetén kiterjesztené-e, az alpolgármester kiemelte: „A Csallóközi Olimpiai Klub elnökeként próbáltam országos szinten a „Sportágválasztó projektre” felhívni a figyelmet, hiszen több jó példa van előttünk, Magyarországon a sportágakhoz való toborzásnak ez a módja évtizedek óta működik. Nagyszombat megye szakbizottságába kerülve ezt a lehetőséget szeretném megismertetni megyei, járási szinten és a központi városokban megszervezni évente egy alkalommal.”

„Arra kérem a választókat, hogy november 4-én ne egyénekben gondolkodjanak, hanem a járásból megválasztható nyolc képviselőben, hiszen csak így tudunk erős képviseletet biztosítani az MKP politikusaival a magyar közösség számára” – zárta a beszélgetést Orosz Csaba.

Soóky Marián: Elkötelezetten a kultúra és az oktatás ügye mellett

Soóky Marián a nagymegyeri helyi önkormányzatban szerzett politikai tapasztalatokat. A nyitrai egyetemen végzett tanulmányai befejezése óta pedagógusként tevékenykedik, 2003-tól iskolaigazgató. Képviselői mandátumáról akkor mondott le, amikor iskolaigazgatóvá választották. A Csemadok nagymegyeri alapszervezetének alelnöke.

Nagymegyer a Dunaszerdahelyi járás településeként Nagyszombat megye peremén fekszik. Ismert üdülőváros, ennek ellenére az elmúlt négy évben nem volt megyei képviselője – mondta Soóky Marián megkeresésünkre, aki szerint egy ilyen nagy városnak, mint Nagymegyer, kell, hogy legyen megyei szintű érdekképviselete. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak a várost képviselné, ha mandátumhoz jut, hiszen a környéken élők problémáit is átérzi és szívügyének tekinti.

„Nagymegyeren 2010-től 2017-ig önkormányzati képviselő voltam, s egyben az önkormányzat mellett működő oktatásügyi és kulturális bizottság elnöke, 2014-ben pedig Nagymegyer alpolgármestere lettem” – árulja el, amikor az önkormányzati munka terén szerzett tapasztalatairól faggatjuk. Képviselői mandátumáról akkor mondott le, amikor megválasztották a helyi Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatójává.

Soóky Marián azt vallja: „Pedagógusként, Csemadok-tagként nagyon fontos számomra az oktatás és a kultúra. Az alapiskoláink ugyan a helyi önkormányzat hatáskörébe tartoznak, ám a megyei kompetenciák egyike az oktatás, a középiskoláink fenntartói pedig a megyei önkormányzatok. A Dunaszerdahelyi járás városaiban, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen és Somorján is van olyan magyar tanítási nyelvű középiskola, melynek fenntartója a megyei önkormányzat.”

„A megyei önkormányzat hatásköre, hogy megszabja, hány osztály nyitható egyes középiskolák első évfolyamában. Továbbá fontos szerepe, hogy anyagi támogatást biztosítson a megye által fenntartott középiskolák felújítására – ennek köszönhetően újulhatott meg a Vámbéry Ármin Gimnázium homlokzata, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola konyhája, vagy részben a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia épülete. Már csak ezért sem mindegy, van-e Nagymegyernek megyei önkormányzati képviselője” – mondta el Soóky Marián. Majd hozzátette: „Amennyiben sikerül elnyernem a választók bizalmát, elsősorban az oktatásra és a kultúrára szeretnék összpontosítani.” Tenné ezt már csak azért is, mert ezen a két szakterületen szerzett tapasztalatokat a munkája révén és városi képviselőként is.