Bohémia már csak nevéből fakadóan is mindig is híres volt bohókás bohemizmusáról, történelmük során mindig is voltak olyan furcsaságaik, melyekkel magukra irányították a világ figyelmét. Gondoljunk csak a huszita mozgalomra, a kontinens legnagyobb mértékű ateizmusára, vagy éppen arra, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint 25 ezer jedilovag él Csehországban.
A politikájuk pontosan olyan sokszínű, mint a nép, ebből is fakad, hogy 30 évvel a rendszerváltás után Európában egyedüliként még mindig komoly parlamenti tényező a kommunista párt.
A parlamenti választásokat viszont a szlovák Andrej Babiš és ANO nevű pártja nyerte meg közel 30 százalékkal. Babiš egy tipikus oligarcha, többmilliárdos vagyonnal, médiával, különböző vállalkozási érdekeltségekkel, Andrej Kiskához lehetne hasonlítani, de sokkal találóbb lenne tán Trumphoz. Stílusában ugyanis sokkal inkább az új világtrenddé váló populista irányvonalat követi a korrupció- és migránsellenes szólamaival, megspékelve némi fenntartásokkal az EU irányába.
Ezekből is látszik, hogy legfőképpen ezek a témák érdeklik az embereket, és a standard politikusok és pártok károghatnak azon, hogy ez mennyire populizmus, ám ha ők képtelenek értelmes válaszokkal szolgálni ezekre, akkor ne csodálkozzanak, hogy olyanokhoz fordulnak tőlük, akik legalább mondanak valamit erről.
Az sokkal aggasztóbb lehet, hogy Babiš széleskörű, sok mindennel átszőtt és összefonódó vállalkozásai miatt pénzügyi visszaéléseket, machinációkat is emlegetnek Csehországban, amit lehet csűrni, csavarni, de mindenképpen korrupciónak minősül. Főleg ezért a többi párt ki is jelentette gyorsan, hogy nem hajlandók koalícióra lépni Babišsal, de ne legyen illúzióink afelől, hogy ha Fico, Danko és Bugár össze tudtak feküdni, akkor Prágában erre ne találnának valami megoldást.
Ezen túlmenően viszont érdemes azt is alaposabban szemügyre venni, hogy Babišék mellett milyen formációk jutottak még mandátumhoz. Az első ötben csupán egy standardnak mondható párt található, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) 11,32 százalékkal. A harmadik helyre a Kalózok kerültek, akik egyfajta liberális, droglegalizációs pólust képviselnek, de talán nem túlzás anarchistának sem titulálni őket, ami a demokráciára nézve egyáltalán nem veszélytelen.
A negyedik helyen a bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) végzett 10,64 százalékkal, melynek élén a morva–japán–koreai származású Tomio Okamura áll, aki abszurd módon a bevándorlásellenességgel és az idegenek megfékezésével nyerte el a szavazók bizalmát. Az ötödik helyre pedig Moszkva prágai helytartói, a más országokban már csak történelemkönyvekben szereplő kommunista párt kapaszkodott fel 7,27 százalékkal. A szociáldemokraták, kereszténydemokraták és a Polgármesterek, valamint az úgynevezett Függetlenek épp csak bekerültek a törvényhozásba.
Egyetlen magyar nyelven megjelenő napilapunk úgy fogalmaz, hogy a holland és a francia választások után azt hitték, fellélegezhetnek a populizmus nyomása alól, de most ismét lángra kapott egy jókora földterület. Ebből adódóan egyértelmű, hogy nekik csak az az irányzat elfogadható, amelyet Macron szocialista liberális és Mark Rutte jobboldali liberális politikusok képviselnek.
A valóság viszont az, hogy mindenhol előretörtek az úgynevezett radikális és populista formációk, ami minden bizonnyal kiszámíthatatlanságot fog eredményezni az európai kontinensen. Hogy ez pozitív vagy negatív változásokat hoz-e, azt nehéz előre megjósolni. A folyamatok ugyanis újabb hatásokat fognak generálni, az viszont egyértelműen látszik, hogy annak a neoliberális, alibista gyakorlatnak, mely hosszú évtizedekig a szőnyeg alá söpörte a problémákat, befellegzett és a nyílt cselekvések politikájának kell következnie. Mert ami most tapasztalható, az a lázadásnak csak az első, enyhe lépése lehet, a többi viszont beláthatatlan következményekkel járhat…
