Kopócs Tibor (Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma)

Ritka adománya az életnek, amikor egy művészember úgy ünnepelheti meg a nyolcvanadik születésnapját, hogy szinte töretlen az alkotókedve, tele van tervekkel és mindennap dolgozik.

Kopócs Tibor jeles hazai magyar festőművész, grafikus, illusztrátor és tűzzománckészítő mester, aki a képzőművészet csaknem mindegyik műfajában míves munkák alkotója, 1966-ban diplomázott a sároseperjesi (Prešov) Pavol Jozef Šafárik Bölcsészeti Egyetem képzőművészet-történelem szakán, később ugyanitt doktorált.

Tibor a hatvanas években kollégám volt a pozsonyi Új Ifjúság című hetilapnál, ahol grafikai szerkesztő volt, innen a Madách Könyv- és Lapkiadóba került, ahol könyvtervezőként és illusztrátorként dolgozott. 1974-től Komáromban él, s itt is eredményesen munkálkodott a Magyar Területi Színház (a mai Jókai Színház elődje) díszlet- és jelmeztervezőjeként.

Közben hosszú éveken át illusztrálta a Kis Építő című gyermeklapot, és díszítette rajzaival a hazai magyar írók és költők könyveit. Tibor később a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola rajztanáraként, egy esztendőn át igazgatójaként is működött. A nevéhez fűződik hazai magyar kultúránkban a tűzzománckészítés módszertanának kidolgozása, majd oktatása.

Kopócs Tibor (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kopócs Tibor tűzzománcai is éppoly figyelemre méltó, esztétikus és hatásos alkotások, mint a festményei, grafikái vagy az illusztrációi. Az idén nyolcvanéves mester két évtizede szabadfoglalkozású alkotóművészként gyarapítja munkái sorát, az utóbbi esztendőkben a hit és történelem is a kedvelt témái közé tartozik.

Külön fejezetet érdemelne a művész közéleti munkássága – alapító tagja volt a Csehszlovákiai, majd a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának, egy időben az elnöki tisztséget is betöltve, de fáradhatatlanul szervezte és szervezi a komáromi képző- és alkotóművészek közösségeit is, miközben – csaknem két évtizede már – az Atelier művészeti folyóirat főszerkesztője.

Kopócs Tibor munkásságát a Szlovák Köztársaság Ezüst Plakettjével és a Posonium Művészeti Díj életműért járó kitüntetésével jutalmazták; alkotásait itthon és külföldön számos kiállításon ismerhette, ismerheti meg a közönség. Kopócs Tibor jubileumi tárlatát a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban október 19-én nyitották meg.

Az ünnepeltnek továbbra is töretlen alkotókedvet, hitet, erőt, egészséget kívánunk hírportálunk munkatársai és olvasói nevében is!