(Fotó: SITA)

Tegnaptól ideiglenes helyen, a Botto utcában szállhatnak fel és le az autóbuszokról a fővárosba érkezők. A régi autóbusz-pályaudvar épülete lebontásra kerül, új, sokkal modernebb, nagyvároshoz méltóbb épül helyette ugyanitt. A buszállomás „költöztetését” a legkisebb forgalom idején, szombatról vasárnapra virradóra bonyolították le.

Az átmeneti pályaudvar ugyanolyan kapacitással bír, mint a régi, 34 felszállóhelye van, bár sokkal kisebb helyre összezsúfolva. Ez remélhetőleg több járat indulása esetén sem fog gondot okozni. A komforton sem esett csorba, hiszen van csomagmegőrző, információs tábla és pult, pihenőhelyek, toalettek, wifi hálózat, sőt még biciklitartók is. Az utazókat büfé és kávézó is várja.

Az átmeneti buszpályaudvar bármelyik közlekedési eszközzel és gyalogosan is könnyen megközelíthető, hiszen közel van a városközponthoz, sőt rövid időre még autóval is le lehet parkolni előtte.

Honnan indulnak a járatok?

Az utasoknak a következő időszakra – bő két évre – hozzá kell szokniuk az új felszállóhelyekhez is. Az 1., 2. és 3. és 4. számú felszállóhelyről a bécsi és nemzetközi buszjáratok indulnak.

A dunaszerdahelyi, illetve a galántai régióba utazók a 10., 11. és 12. megállónál tudnak felszállni a buszokra, Somorja felé a 27-31., Szenc irányába pedig a 23-26. felszállóhelyeknél kell ezentúl sorakozni.

A HB Reavis befektető cég ma kezdi meg az új autóbusz-pályaudvar építését, a régi helyén, amihez piac és üzletközpont is tartozik majd. A megaépítkezés befejezését a 2019-2020 évek fordulójára tervezik, amelynek az eredménye egy 21. századi, élhető városrész lesz.

A cég még májusban elkezdte a 125 méter magas Nivy Tower irodaház építését a Svätopluk utca sarkán, ahonnét a pozsonyi várra és a Kolibára is remek kilátás nyílik majd, de konferenciák és kiállítások is helyet kapnak itt.

(Forrás: SITA)