Még mindig fényévnyire vagyunk az autonómiától. Ki ne ismerné a goebbelsi hazugságot: A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik. Ha sokszor leírjuk és elmondjuk, naponta elszajkózzuk, hogy az idén létrehozott Kisebbségek Kulturáját Támogató Alap (mert egyébként ennek megfelelő szlovák neve van, magyarul a törvényben nem szerepel…) egyenlő a felvidéki magyarság kulturális autonómiájával, bár vaskos hazugság, majd csak elhiszik az emberek.
A magyar nyelven megjelenő szlovákiai napilap szerkesztője hétfőn, október 16-án ismét ezt a hazugságot ismételte el, egy cikken belül háromszor is leírva (már a bombasztikus címben is: Eldől, tudunk-e élni az autonómiával) azt, ami nem igaz. Hogy tudniillik az alap a felvidéki magyarok esetében egyenlő lenne a kulturális autonómiával.
Mondjuk el lassan, hogy mindenki megértse.
Akkor beszélhetnénk a kulturális autonómia alapjait megütő szintről, ha például:
1. nem tartozna a kormány kulturális minisztériuma alá,
2. nem a minisztérium nevezné ki a vezetőjét,
3. nem a Smer minisztere írná alá a támogatási szerződéseket,
4. nem a minisztérium által kinevezett vezetője nevezné ki a szakmai bizottságok kétötödét,
5. lehetne magyarul is támogatásért pályázni, és nem kizárólag szlovákul!
El kell mondani, hogy az alap még nyomokban sem tartalmazza az autonómia vagy önigazgatás alapvető szabályait.
A továbbiakban inkább ne soroljuk, hogy mi, merre és hogyan… Inkább ajánlom mindenki figyelmébe az Európai Unióban meglévő autonómiák összegzését, amely itt elérhető. Nem untatom a tisztelt olvasót az autonómia mibenlétével, hiszen annak sok modellje létezik (elnök, miniszterelnök, választott parlament, minisztériumok stb.), inkább egy könnyen értelmezhető hasonlattal élnék.
Képzeljük el, hogy a szlovák parlamenti választáson a választópolgárok a képviselőknek csak egy részét választhatnák, a többi képviselőt pedig mondjuk Andrej Kiska államfő nevezné ki, például a parlamenti képviselők egyharmadát, és ő döntene a miniszterelnök személyéről is. Azon túl, hogy ez a fából vaskarika ellentmondana a képviseleti demokrácia alapelveinek, a kommunista praktikát juttatná eszünkbe, amikor „kijelölteket választottak be” a szocialista „parlamentbe”, így legitimálva a megbízható és kézi vezérléssel irányított „népképviseletet”.
Hogy a sokat ragozott alap nem az adott (esetünkben a magyar) kisebbség autonóm testülete, az a napnál világosabb. Úgyhogy a napilap címében feltett kérdést (Eldől, tudunk-e élni az autonómiával) így kell értelmezni: Eldől, hogy a kormány és a minisztérium el tud-e osztani 4 millió eurót (az összes kisebbség esetében 8-at) úgy, hogy az maradéktalanul a kisebbség döntésének látszódjék? S hogy a demokratikusan választott (és fizetésért dolgozó) bizottsági tagok megfelelnek-e a minisztérium elvárásainak?
Mert ahogyan a szakmai bizottságok egy része nem azonos az egésszel, ez a konstrukció fényévnyi távolságra van az unalomig ragozott autonómiától, az autonómia semmilyen formájának nem felel meg. Nem más, mint egy megosztó, és az asszimilációs törekvéseket segítő pártkonstrukció, és szócsövének olcsó propagandája.
A szerző a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának az elnöke
