Előre tudható volt, hogy a felfrissített „hármas” Octaviából is gyorsan elkészülnek majd az ismert derivátumok. Ez idén tavasszal meg is történt: piacra került az RS sport-, illetve a Scout terepes verzió. Közülük elsőként a „Cserkésszel” nyílt alkalmunk közelebbről megismerkedni; csúcskivitelben, tehát a legerősebb motorral kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

Az autón még ma is az újdonság erejével hatnak az osztott fényszórók, amelyek a frissítés leglátványosabb hozadékai; közöttük pedig a korábbinál dinamikusabb rajzú hűtőrács néz velünk farkasszemet. Mindezek a változások az összes típusra érvényesek, de a Scout természetesen felvonultatja a korábban ismert vizuális tereptöbbletet. Tehát: a körkörös műanyagozást, az elöl-hátul kifutó ezüstszínű védőlemezeket, de az avatott szem valószínűleg a 30 mm-rel nagyobb hasmagasságot is észreveszi. Mindez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy az autó ne játssza meg a teljes értékű „szabadidőst”, de – például az Audi A4/A6 allroad vagy a Volvo V40/V60 Cross Country mintájára – első pillantásra megkülönböztethető legyen a csakis országúti kiviteltől. A fenti modellekkel való rokonságot az is jól példázza, hogy az Octavia Scout szintén kizárólag kombi karosszériával kapható.

Belvilág

A Scout – az RS-hez hasonlóan – a „civil” Octavia csúcsszerelt változatából építkezik. Itt is alapáras tehát a navigáció, a kétzónás klíma, az elülső-hátsó parkolóradar, a kétfunkciós tempomat, a dombsegéd, a Front Assist nevű automatikus vészfékfunkció, a hangvezérlésű Bluetooth, vagy a komplex telefontükröző SmartLink rendszer. Feláras holmink volt ugyanakkor a tolatókamera, a tereprezsimet is tartalmazó menetmód-választó (14. ábra), az aktív sávtartó automatika, a vészhívó-információszolgáltató rendszer (21. ábra), vagy az alapkivitelnél fejlettebb, 9,2 hüvelykes képernyővel dolgozó, kézközelítésre is reagáló COLUMBUS navigáció, DVD-lejátszóval, képnézegető funkcióval. A Škoda-féle „simply clever” praktikumok pedig: ideális hely az autókulcsnak és a telefonnak, esernyő az anyósülés alatt, jégkaparó a tanksapkában, szemétkosár az ajtórekeszben, 230 V-os konnektor.

Ami pedig a térkínálatot illeti, a képek önmagukért beszélnek. A koffernél azonban érdemes a számokat is felidéznünk: a 610 literes alapméret és a közel 1,75 köbméteres maximum a kategória abszolút élmezőnyébe sorolja az Octaviát. A képeken az is látható, hogy milyen szélesek és jó oldaltartásúak az elülső ülések; a megfelelő beállításuk után nincs az a táv, amelyen el lehetne rajtuk fáradni. Hátul már persze jobb, ha csak ketten utaznak, akik ilyenkor széles, pohártartós kartámlát is lehajthatnak maguk közé.

Országúton, terepen

A Scout motorkínálata egy benzin- és két dízelmotorból áll; az előbbi 180 lóerős, míg a kétliteres TDI-t 150, illetve 184 lóerősre hangolták. Tesztautónkban, mint már említettük, az erősebbik dízel dolgozott. Kizárólag hatfokozatú DSG váltó jár hozzá, a kézi csakis a gyengébbik dízelnél számít alternatívának. A meghajtás pedig természetesen 4×4-es volt, a jól bevált Haldex tengelyközi kuplunggal. Az erős, nyomatékos motor fölényesen bánik a sofőröstül is 1,6 t alatti autóval, pláne, ha sportrezsimbe kapcsolunk. Az ökorezsim is igen hasznos dolgokat tud: például érezhetően megkönnyíti az autó szabadonfutását, úgy vezérli a tempomatot, hogy kíméletesebb gyorsulással érje el a megadott sebességet, vagy például takarékos üzemmódra kapcsolja a fényszórókat… Terepen pedig, bár sokkal többet tud az autó, mint egy normál személygépkocsi, úgy mégsem bánhatunk vele, mint egy teljes érkékű SUV-vel. A tekintélyes hasmagassággal és a fejlett összkerékhajtással ugyanakkor viszonylag sokat megengedhetünk magunknak – de a nagy tengelytávról és a gyakorlatilag nem létező terepszögekről egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk. Magyarán: egy átlagosan hepehupás földút és egypár ugyancsak átlagos mélységű dagonya nem jelent akadályt a Cserkésznek, de az igazán kátyús, brutális traktornyomoktól barázdált szakaszokat inkább kerüljük ki. A legeslegvégére pedig annyi: sötétben történő vezetéskor sztrádán és kihalt mezei úton egyaránt nagyban megkönnyíti életünket a szériatartozéknak számító full LED-es világítás…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1968 cm3
Teljesítmény: 135 kW (184 LE)@3500–4000
Nyomaték:   380 Nm@1750–3000
Sebességváltó: hatfokozatú kétkuplungos automata
Legnagyobb sebesség: 219 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 7,8 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 133 g/km
H/Sz/M: 4687x1814x1531 mm
Hasmagasság: 171 mm
Csomagtér:  610–1740 l
Üzemanyagtartály: 55 l
A modellcsalád induló ára: 29 130 €
A tesztelt típus induló ára: 31 240 €

Vas Gyula (A szerző felvételei)

01.jpg02.jpg03.JPG04.jpg05.jpg06.jpg07.jpg08.jpg09.jpg10.jpg11.jpg12.jpg13.jpg14.jpg15.jpg16.jpg17.jpg18.jpg19.jpg20.jpg21.jpg22.jpg23.jpg24.jpg25.jpg26.jpg27.jpg28.jpg29.jpg