Szent István-díjat kapott a Duna TV (Fotó: Kovács Attila, MTI)

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért szombaton az esztergomi Vármúzeum lovagtermében Szent István-díjat vett át. A Szent István-emlékéremmel Ilosvai Gábort, az országos médiatestület tagját tüntették ki, a díjat odaítélő alapítvány létrehozásában szerzett érdemeiért.

A Duna Televíziónak köszönhetően “többet tudunk önmagunkról, mint 25 évvel ezelőtt”. Az adás összeköti a világ magyarságát, számot ad a velünk történt eseményekről, ezzel küldetése pótolhatatlan – mondta az elismerés átadása előtt Farkas Iván, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke.

A rendezvényen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét. Ebben kiemelte, hogy “a Duna Televízió életre hívása az anyaországi és a határon túli magyarság közötti kapcsolat ápolásáért, az összetartozás felelősségének és védelmének megerősítéséért indított kezdeményezés gyümölcse, melynek indíttatása és célja egy a Szent István-díj megalapításával”.

Tőkés László püspök szintén levélben köszöntötte a díjazottat. Szavai szerint “a Duna Televízió arra a korszakos feladatra vállalkozott, hogy az Illyés Gyula-i hazát a magasból a földre hozza”. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Sára Sándornak, az intézmény első vezetőjének – tette hozzá.

Jankovics Marcell, az alapítvány elnöke felidézte, azzal a küldetéssel indult a műsorfolyam, hogy “helyreállítson valamit, ami visszavonhatatlanul sérült, helyrebillentsen egy önmagából kifordult világot”.

A Szent István-emlékérmet Lovass Tibor, a Helyi Televíziósok Országos Egyesületének elnöke adta át Ilosvai Gábor ügyvédnek a Szent István-díj Alapítvány létrehozásában szerzett érdemeiért.

Lovass Tibor elmondta, a Körzeti Televízió Esztergom a Komárom-Esztergom megye egyetlen sugárzó televíziója. Az adó öt éve sugározza a párkányi műsorkészítők műsorait és a médiahatóságok engedélyeivel hamarosan megtízszerezi teljesítményét.
A 2017-ben XV. alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István, Makovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László, Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Tamás Ilonka tanítónő és Burián László atya valamint Kallós Zoltán.

(mti/Felvidék.ma)