(Fotó: Horváth Ernő)

Az ENSZ Közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Napjainkban közel 600 millió hatvan év feletti ember él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért gyorsan öregedő világunkban az idősek sokat segíthetnek önkéntes munkával, értékes tapasztalataik átadásával.

Nánán immár hagyománnyá vált, hogy október második felében meghívják a nyugdíjasokat, szépkorúakat a helyi kultúrházba egy hangulatos találkozóra, köszöntésre, estebédre.

Molnár Dezső polgármester szívhez szóló szavakkal köszöntötte azt a korosztályt, melynek – mint mondta ‒ hálával és köszönettel tartozunk, életünkért, örömeinkért s a gazdag tapasztalatokért, mindenért, amit tanultunk és tanulhatunk tőlük. A mai nyugdíjasok és elődeik tartották fenn ezt a falut, tették szebbé, élhetőbbé környezetünket, s dolgos éveikkel példát mutattak a mai generációknak.

Az 1200 lakosú településen közel négyszáz nyugdíjas él. Valamennyinek küldtek meghívót, s vagy százhúszan el is jöttek, eleget téve a megtisztelő invitálásnak.

Ez alkalomból minden évben köszöntik a hatvanadik életévüket betöltött és idősebb, kerek évfordulójukat ünneplőket, s virággal, apró ajándékkal, egy pohár pezsgővel kedveskednek nekik.

Molnár Dezső köszönti az időseket (Fotó: Horváth Ernő)

A polgármester emléklapot adott át két olyan idős embernek, akik életük folyamán nem kevesebb, mint ötven alkalommal adtak vért. Csesznak Máriának és Nozdroviczky Sándornak külön megköszönte életmentő, példás felajánlásukat.

Az ünnepi esten a kultúrműsorban a helyi nyugdíjasok csoportja és egy budapesti vendégduó szórakoztatta a megjelenteket, majd az ünnepi estebédet a polgármester és a képviselő-testület tagjai, valamint a községi hivatal alkalmazottai szolgálták fel.