Fotó: stcsalgotarjan.hu

A III. liga kivételével befejeződött az őszi idény az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságokban. Az utolsó őszi fordulóban már sok helyen az időjárás dominált, nem egy mérkőzés a viharos, szeles idő és a kiadós esőzés miatti sáros pálya miatt elmaradt.

A forduló rangadóját Füleken játszották, ahol 27 év után lépett ismét pályára a rimaszombati csapat, amely ezúttal 25 perc alatt el is döntötte az összecsapást, mégpedig olyan játékosoknak köszönhetően, akik tavasszal még a fülekiek színeiben kergették a labdát.

1990 március 20-án játszott utoljára bajnoki mérkőzést egymással a füleki és a rimaszombati csapat, a batyiak azóta jórészt felsőbb osztályokban kergették a labdát. Azon a bizonyos utolsón a fülekiek Magera góljával 1:0 arányban győztek. Nos, azóta nagyon sok víz lefolyt a Rimán, s ezúttal, ahogy Miroslav Bitala, a rimaszombatiak ügyvezetője előzetesen jelezte, a batyiak számára csak a győzelem volt elfogadható, ha továbbra is versenyben akartak maradni a besztercebányaiakkal és a losonciakkal a feljutásért folytatott versenyben (főleg, hogy mindkét csapattól odahaza szenvedtek  fájó vereséget). Bár a két csapat 27 éve nem találkozott, mégis van összefonódás a két csapat között, a fülekiek több meghatározó játékosa, így Botos és Vujosevics is Rimaszombatban folytatta az ősszel, arról nem is beszélve, hogy az MŠK kispadján az egykor füleki Bari Jenő ült, míg a fülekiek a rimaszombatiak egykori meghatározó játékosával, Piszár Józseffel kezdték a 2017/2018-as idényt. Igaz, a batyiak ellen már nem ő ült a kispadon, mivel a gyengécske eredmények láttán menesztették. A fülekiek azonban  – Hudec–Zsivics, Mazur, Rubint, Bari–Ogaraku (77. Ibos), Urbancsok, Borowski, Cseri–Juhász, Gáspár (46. Kasza) – az új edzővel sem remekelnek, nem volt túl jó előjel, hogy a hétközben lejátszott, a 11. fordulóból pótolt mérkőzésen hazai pályán a táblázaton előttük található veszeleiektől (Oravské Veselé) is kikaptak (0:1). Mindennek ellenére mintegy 700 néző várta az ugyancsak hideg, szeles időben sorra került mérkőzést, amelyen Bari Jenő védencei – Prošovský–Zvara, Botos (32. Jass), Morháč, Ľupták (86. Mészáros)–Kalmár, Fajčík (82. Uličný), Vujosevics, Petrán–Lovyniuk (87. Kökény), Vargic –  26 perc alatt lerendezték a mérkőzést, hiszen Botos, Vujosevics 2 és Vargic góljaival a 26. percben már 4:0 arányban vezettek. Ekkor nem sokan fogadtak volna arra, hogy a hazaiak még visszatérnek a mérkőzésbe. A rimaszombatiak tetszés szerint vezették a támadásaikat, a fülekiek teljesen szétestek. De Bari védencei megkönyörültek a vendéglátókon, s a második félidő elején hagyták őket felzárkózni. Mazur két góljával szorosabbá vált a mérkőzés, igaz, ehhez Hudec remek védései is kellettek. De amikor a hazai szurkolók már a döntetlenről szőtt álmaikat látták volna megvalósulni, ismét jött Vujosevics, akit Juhász Róbert csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül. Horný a védőt kiállította, a tizenegyest pedig a sértett értékesítette. Vujosevics így három mérkőzés alatt tíz gólt szerzett, s már 23 góllal vezeti a góllövőlistát. A fülekiek viszont már az őszi szezon után szinte teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek.

Fülek-Rimaszombat mérkőzés egyik pillanata (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A losonciak –  Tojagics–Cvetkovics, Vilhan, Kovanics, Szavics–Hirjak, Havrila (89. Husaník), Visics (79. Kniezsevics), Kelemen (73. Tannhauser)–Püšpöky, Kováč (86. Lamocký) – szerették volna folytatni remek, immár kilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatukat, amelyet a námesztóiak (Námestovo) kívántak volna megtörni. A losonciaknak igazából csak a sáros, csúszós pálya jelentett igazi akadályt, s a 0:0-ás első félidő után Havrila vette be a vendégek kapuját, majd a losonci gólfelelős, Kelemen Gergő is betalált, így a 2:0-ás győzelem egyúttal azt is jelentette, hogy a losonciak átvették a vezetést a tabellán, mivel az addigi éllovas besztercebányaiak képtelenek voltak betalálni a vágtapolcaiak kapujába.

Az őszi utolsó fordulóban a rimaszombatiak november 4-én, szombaton 13.30 órától a veszeleieket (Oravské Veselé) fogadják, a fülekiek  a pont nélkül álló, utolsó helyezett Gyetva csapatához látogatnak, míg a losonciak másnap Liptóselmencen (Liptovská Štiavnica) próbálnak szerencsét.

A IV. liga utolsó őszi fordulójában több mérkőzés is elmaradt a viharos idő miatt, így a tornaljaiak nagykürtösi vendégjátéka is. Fordulatos mérkőzést játszottak viszont az ipolynyékiek Nagyrőcén, ahol Nemčok góljával a második percben a vezetést is megszerezték. A hazaiak gyorsan fordítottak, s a félidő végén már 3:1-et mutatott az eredményjelző tábla. Ondrik ismét szorossá tette a mérkőzés állását, de a hazaiaknak erre is volt válaszuk. Libič a mérkőzés hajrájában ismét betalált a hazaiak hálójába, de az egyenlítés már nem sikerült. A tiszolciak a remek kezdés után folyamatosan visszaszürkültek a középmezőnybe, most Feketebalogon kaptak ki 4:1 arányban.

Az V. ligában ugyan minden mérkőzésen útjára indult a labda, de nem minden csapat gondolta komolyan, így a rimakokavaiaknak például egy félidőre futotta Feleden, ez elég volt arra, hogy begyűjtsenek egy hetest, majd feladják. Az óváriaknak két félidő kellett arra, hogy berámolják a hét találatot a tökutolsó alsósztregovaiaknak. Az őszi idény végére elfáradtak a sokáig listavezető ajnácskőiek, akik a Snatrio Láza otthonában kaptak ki (a hazaiaknál Dobročka mesterhármast szerzett) osztálykülönbséggel (4:1), így lecsúsztak a harmadik helyre.  A ragyolciak viszont „megúszták” egy hatossal Nyustyán. A listavezető fehérkútiakhoz látogattak a csábiak, de ők sem tudták megállítani az újoncot (3:1), amely így a táblázat élén telel majd.

Az NB 3-as salgótarjáni STC  –  Czerula–Sulcz, Gubacsi, Gál, Banjac–Bogáti (79. Kovács L.), Spitzmüller, Illés E, Takács P.–Gere (77. Pataki), Gábor Lukács J. (61. Oláh L.) –  előbb a Magyar Kupa 7. fordulójában mérettette meg magát, ahol a mérkőzés hajrájában kapott góllal hazai pályán kapott ki 1:0 arányban az egy osztállyal feljebb játszó váciaktól. A hétvégén a bajnokság 12. fordulójában a Tiszaújváros következett, s Zoran Kuntic védencei – Czerula–Gubacsi, Banjac, Híves, Gál–Kovács L. (81. Illés E.), Bogáti (60. Gábor Lukács J.), Sulcz, Spitzmüller, Takács P. (77. Gere)–Oláh L. –  egy félidő alatt lerendezték a vendégeket, hiszen Spitzmüller, Oláh L. és Bogáti góljaival 45 perc alatt 3:0 arányú vezetéshez jutottak. A vendégek a mérkőzés utolsó percében szépítettek ugyan, de ez már nem befolyásolta a mérkőzés három pontját.

A hazaiak, akik a monoriak és az ESMTK mögött 25 ponttal a harmadik helyen tanyáznak, a hétvégén a cigándiak következnek idegenben.