Rimaszombat-Zsarnóca meccs (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)

A végéhez közeledik az őszi idény az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságokban. Az utolsó előtti fordulóra néhol már rányomta bélyegét az időjárás is, vasárnap sok helyen szél, eső várta a csapatokat. Amíg a rimaszombatiak és a losonciak továbbra is jól szerepelnek, s a tabella második és harmadik helyét foglalják el, addig a fülekiek, a tornaljaiak, a tiszolciak, a ragyolciak és az ajnácskőiek képtelenek kilábalni a hullámvölgyből. Feltámadt viszont a salgótarjáni STC csapata, amely két váratlan hazai vereség után a nógrádi derbin tudott 0:2-ről fordítani.

A III. ligában mindhárom csapatunk ott folytatta, ahol egy héttel előbb abbahagyta. A rimaszombatiak – Prošovský–Zvara (65. Jass), Botos, Morháč, Ľupták (72. Mészáros)–Fajčík (53. Uličný), Vujosevics, Petrán, Lovyniuk–Vargic (78. Dudek), Miklovič – az idegenben, Karasznón (Krásno nad Kysucou) begyűjtött három pont után a bajnokság első felében található zsarnócaiakat (Žarnovica) fogadták, ám az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat.

Az őszies időben, mintegy 200 néző előtt lejátszott találkozón a hazaiak Vujosevics találatával már a 11. percben megszerezték a vezetést, s gyakorlatilag az első félidőben lerendezték a találkozót, hiszen 4:0 arányú vezetésre tettek szert. Ahogy legutóbb Karasznón, itt is elsősorban Vujosevics remekelt, aki ezúttal négy gólig jutott, rajta kívül Morháč, Ľupták és Petrán talált Straka kapujába. Vujosevics 20 góllal, nagy fölénnyel vezeti a III. liga góllövőlistáját.

Rimaszombat-Zsarnóca meccs (Fotó: Gecse Attila/Felvidék.ma)

A 14. fordulóban Bari Jenő védencei egykori csapatához, a füleki FTC-hez utaznak, akiken nem segített az edzőváltás sem, s ezúttal Csacán kaptak egy ötöst. Az FTC csapata – Kostics–Mazur, Rubint (76. Kasza), Ogaraku (56. Drozd), Urbancsok–Cseri, Juhász, Gáspár, Ibos (79. Bari)–Borowski, Fajd – az első félidőben még egyenrangú ellenfele volt a hazaiaknak, s bár a hazaiak már a 8. percben vezetést szereztek, a 15. percben Mazur egalizálta az állást. A fülekiek vérszemet kaptak az egyenlítés után, több nagy helyzetet is kihagytak, így törvényszerűen jött a büntetés, mégpedig öngól (Juhász Róbert) formájában. Ezt követően már csak a hazaiak lőttek gólt, s ötig meg sem álltak. A fülekiek ezzel a vereségükkel még jobban leszakadtak az előttük állóktól, s a batyiak ellen sem vár rájuk sétagalopp.

A hétvége legnehezebb feladata a losonciakra – Tojagics–Cvetkovics, Vilhan, Kniezsevics, Kovanics–Szavics, Hirjak, Havrila (85. Tannhauser), Visics (81. Kováč)–Kelemen (90. Kamendy), Püšpöky (88. Lamocký) – várt, akik Újbányára (Nová Baňa) utaztak, s ugyan az idei szezonban nem remekelnek, hazai pályán azonban mindig veszélyes ellenfélnek számítanak. Nos, nem volt ez másképp most sem, s Püšpöky ugyan gyorsan vezetést szerzett a losonciaknak, de a hazaiak öt percen belül egyenlíteni tudtak. Kelemen Gergő még az első félidő hajrájában ismét megszerezte a vezetést a vendégeknek, sőt a második félidő elején Kovanics tovább növelte az előnyt. Az újbányaiak tizenegyesből szépíteni tudtak, de egyenlíteni már nem, így a vendégek értékes három ponttal térhettek haza, megerősítvén ezzel a második helyüket a táblázaton.

A 14. fordulóban a losonciak már 28-án, szombaton 14 órától a námesztóiakat (Námestovo) fogadják, míg az FTC–MŠK rangadóra másnap kerül sor, szintén 14 órától. A 12. fordulóból elmaradt FTC–Oravské Veselé meccs pótlására október 25-én, szerdán kerül sor 14.30 órai kezdettel. 

***

A IV. ligában úgy látszik végleg kifulladt az újonc tiszolci csapat, amely hat győztes mérkőzés után már csak vergődik, legutóbb odahaza kapott ki 2:0 arányban az alsóházban tanyázó tótgyarmatiaktól. Nem megy a tornaljaiaknak sem, akik a feketebalogi csúfos kudarc után ezúttal a Marek Hamšík Futballiskola csapatától kaptak ki 250 néző előtt. Hiába szerzett Duczman Tamás már a 7. percben vezetést a hazaiaknak, a vendégek még a félidő közepén egyenlítettek, sőt a második félidő hajrájában a győztes találatot is megszerezték. Az utolsó előtti helyen szerénykedő ipolynyékiek a mögöttük álló nagykürtösieket látták vendégül, akik az örökifjú Marek Penksa góljával meg is szerezték a vezetést. Hogy a mintegy 300 néző mégse távozzon keserű szájízzel, arról Libič és a csereként beállt Nemčok gondoskodott.

Az őszi utolsó fordulóban a tornaljaiak a sereghajtó nagykürtösiekhez, míg az ipolynyékiek Nagyrőcére utaznak.

***

Az V. ligában nem sok babér termett a régió csapatainak, a listavezető ajnácskőiek erejéből csak gól nélküli döntetlenre futotta hazai pályán a losonctamásiak ellen, a ragyolciak 2:0 arányban kikaptak a Santrio Láza csapatától, míg a Csáb – Feled összecsapás 1:1-es döntetlennel végződött. Bial Adrián már a 7. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, de Híves Norbertnek a mérkőzés utolsó pillanataiban sikerült kiegyenlítenie.

Az utolsó őszi fordulóban a felediek a rimakokavaiakat, míg az óváriak a reménytelenül utolsó alsósztregovaiakat fogadják (ha egyáltalán elutaznak a mérkőzésre), míg a csábiak a fehérkútiakhoz (Príbelce), a ragyolciak a nyustyaiakhoz, az ajnácskőiek pedig az otthon nagyon veszélyes Santrio Láza csapatához látogatnak.

***

A magyarországi NB3 keleti csoportjában hat egymás utáni győzelem és két váratlan hazai vereség után nógrádi rangadóra, a Balassagyarmat csapatához látogatott a salgótarjáni STC együttese – Czerula – Gubacsi, Banjac, Híves, Sulcz – Oláh L., Kovács L., Spitzmüller, Bogáti (71. Gere), Takács P. – Lupták (23. Gábor Lukács J.) –, amely 0:0-s félidő után az 57. percben már kétgólos vesztésre állt. De innen sikerült Zoran Kuntic legényeinek talpra állniuk, s megfordítaniuk a mérkőzés állását, mégpedig Oláh L. két, valamint Sulcz és Gábor Lukács J. találataival.

A salgótarjániakra a héten két mérkőzés is vár, előbb a Magyar Kupa 7. fordulójában október 25-én, szerdán 13.30 órától az NB 2-es váciakat fogadják, majd október 28-án, szombaton 14.30 órától a tiszaújvárosiakat.