A művésznő köszönő szavai (Fotó: NSKI)

2017-ben tizedik alkalommal nyílt kiállítás a budapesti Kárpát-haza Galériában, ahol Lőrincz Zsuzsa, Prágában élő és alkotó grafikusművész, szobrászművész alkotásait mutatta be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.

Lőrincz Zsuzsa tanulmányait Prágában, a Képzőművészeti Akadémián végezte 1979-1985 között. Munkásságát végigkíséri a háromdimenziós ábrázolás és az örök keresés, így nem meglepő, hogy gyakran különböző anyagok ötvözésével alkot: papír, drót és fa kombinációjából születik meg keze alatt a mű. Ábrázolásaira jellemző a líraiság és érzelemtelítettség, a teremtett egész megismerése utáni vágynak és a létigenlésnek a megjelenítése.

Szász Jenő megnyitó beszédében rávilágított, hogy a művész ugyan csak rövid ideig élt a Csallóköz térségében, mégis olyan mélyen megérintette a hely mese- és mondavilága, hogy munkásságából egy egész ciklus mutatja be az ottani Tündérország varázslatos univerzumát. Ugyanakkor a mesés elemek között fellelhetjük a keresztény szimbólumokat, motívumokat is, melyek a játékosság mellett egy komoly szakrális kisugárzást kölcsönöznek a képeknek – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Kulturális műsor (Fotó: NSKI)

Dr. Szesztay Ádám második alkalommal vállalt fővédnöki tisztet a Kárpát-haza Galériában, annak tevékenységét fogalmazta meg ezúttal, miszerint nagyon fontos törekvést tesz a művésznő abba az irányba, hogy a magyarság berendezhesse és egyfajta szellemi otthonná formálhassa azt a teret, ahová a sors élni rendelte. Így lesz a magyarok szellemi hazája a Kárpát-medence – szögezte le a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tervező-elemző Főosztályának vezetője, korábbi kassai főkonzul.

Szesztay Ádám (Fotó: NSKI)

Lőrincz Zsuzsa már fiatalon érett művészként jelent meg a felvidéki magyar, a szlovák és a cseh képzőművészetben egy olyan témával, amely korábban keveseket ihletett meg; a csallóközi ősi magyar hitvilághoz nyúlt, amely szerint itt volt az a régi aranykert, ahol a tündérek honoltak – fejtette ki Szabó Lilla. Mivel a Csallóköz világát kevesebben ismerik, mint akár Erdélyt vagy Kárpátalját, a művészettörténész örömét fejezte ki, hogy a gazdag életműből ez a ciklus került bemutatásra a Kárpát-haza Galériában.