Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma

November 24-én Horváth Zoltán kazincbarcikai fazekas mutatta be a kerámia- és cserépedények titkait Rozsnyón.  A Gömöri Művelődési Központ szervezésében a cserépedényekben gyorsan, könnyen elkészíthető egytálételek elkészítésének titkaiba avatták be az érdeklődőket a Gömöri Hagyományok Házának gasztronómiai műhelyében.

A szervezők az épületben a takács-, fazekas- és gasztronómiai műhelyeket igyekeznek kihasználni, így pályázataikban különböző programokat terveznek ezekre a helyszínekre. A „Találkozás a hagyományokkal” című pályázat keretében határon túli vendégeket hívtak meg. Míg más pályázataikban hazai kézművesekkel működtek együtt, ez alkalommal a budapesti Hagyományok Házával is igyekeztek kialakítani együttműködést.

„A Találkozás a hagyományokkal című pályázatunk harmadik programját valósítjuk most meg. Első alkalommal a pedagógusoknak szerveztünk képzést, majd a néphagyományok kapcsán találkoztunk újra, jelenleg pedig a gasztronómiával foglalkozunk, pontosabban a cserépedényekkel. Azt szeretnénk bemutatni, hogyan lehet felhasználni a cserépedényeket egytálételek elkészítésére” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Jakab Tímea, a Gömöri Művelődési Központ munkatársa.

A Gömöri Hagyományok Házának gasztroműhelyében valósult meg a rendezvény (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az eseményen olyan ételek bemutatására került sor, amelyek bárki által elkészíthetők otthon. Az est folyamán bebizonyosodott, hogy a kerámiaedényekben való főzéstől, sütéstől nem kell tartani.  A bemutatón a résztvevők megtudhatták azt is, hogy a kerámiaedények vásárlásakor célszerű megérdeklődni, hogy samottos agyagból készültek-e. Például a római tálakat használat előtt vízbe kell áztatni, pontosan azért, mert nem tartalmaznak samottot. Amíg a víz párolog belőlük, folyamatosan tudnak melegedni. Ezzel szemben a samottot tartalmazó edények bírják a magas hőfokot, így azokat azonnal be lehet tenni a felmelegített sütőbe.

„Ha kerámiaedényt vásárolunk, három dologra kell ügyelni. Az összetételre, a fülére, hogy jól meg lehessen fogni. Továbbá szintén fontosnak tartom, hogy a fedő fogantyúját is megvizsgáljuk, mivel általában kesztyűvel fogjuk meg, és ha kis gomb van rajta, könnyen kicsúszhat a kezünkből” – hívta fel a jelenlévők figyelemét Horváth Zoltán fazekas, aki ez alkalommal sütött is. Először a zöldségágyon sült hús elkészítésének mikéntjét mutatta be, majd a cserépedényben készült répás kuglóffal lepte meg az érdeklődőket.

Egyszerre több adag is elfér a kemencében (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)
A hőálló edények iránt egyre nagyobb az igény

Horváth Zoltán huszonhárom éve tevékenykedik fazekasként, hőálló cserépedényeket készít. Tapasztalatai szerint az emberek általában csak az árusoknál kirakva találkoznak az edényekkel, azonban sokszor nem ismerik azok előnyeit, tulajdonságait, pedig egyszerű a használatuk.

„Több funkciót szolgál a kerámiaedény. Ha elkészítem benne az ételt, rögtön tálalhatom is benne. Ezek az edények általában tetszetősek. Vannak kisebb méretűek is, amelyek egy adag étel felszolgálására alkalmasak. Ezeknél az edényeknél az a lényeg, hogy samottot tartalmaznak, így nem kell őket beáztatni, a felfűtött tűzhelybe minden további nélkül behelyezhetők” – tudtuk meg Horváth Zoltántól.

Kóstolás (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Cserépedényt nem csak azért érdemes használni, mert ízletesebbek benne az ételek, hanem mert eleve időt takarítanak meg számunkra, az étel elkészülte után pedig sokáig tartja a hőt. Napjainkra sokkal nagyobb belőlük a választék, így Horváth Zoltán is igyekszik a hagyományosat úgy megformálni, hogy az a modern kor igényeinek is megfeleljen, és szervesen illeszkedjen a mai konyhakultúrába.