Ficzere Anikó pszichológus tartotta az értékes előadást (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A napjainkban igen gyakori fejlődési zavarról, az autizmusról tartottak műhelymunkával egybekötött szakmai előadást a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium épületében.

A pozsonyi SPOSA szervezet, valamint a Barsi Egyházmegye diakóniai szekciója társszervezésében november 10-én megvalósuló eseményen elsősorban a városbeli és a környező települések magyar tanintézményeinek pedagógusai vettek részt. Az alkalmon a résztvevők kipróbálhatták az autizmusszimulátort.

Nt. Kassai Tímea lelkész, az egyházmegyei diakóniai szekció vezetője köszöntötte az egybegyűlteket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Nt. Kassai Tímea lévai református lelkész, a diakóniai szekció vezetője az alkalom nyitányaként elmondta: a hiánypótló alkalmon betekintést nyerhetünk az autisták világába. Ficzere Anikó pszichológus az autizmusról tartott rövid előadást. Mint hangsúlyozta, az autizmus nem betegség, hanem fejlődési zavar, s mint ilyent, nem lehet kikezelni. Előadásában kitért a zavar tüneteire, a személyiségtípusokra, a leggyakrabban felmerülő problémákra, az autizmus szintjeire.

Emellett ismertette a 2015-ben a pozsonyi SPOSA szervezet által elindított, és a dán Velux Foundations Alapítvány által támogatott „Ismeretlen lehetőségek felfedezése” elnevezésű, autistákkal foglalkozó projekt lényegét. „Napjainkban az autizmussal élő fiatalok szinte száz százaléka állástalan. A SPOSA szervezet kísérleti projektje ezen kíván változtatni. Képzett szakemberek próbálják a zavarral küzdőket bevezetni a munka világába, ezzel segítve az önellátásukat” – magyarázta a Felvidék.ma-nak Ficzere Anikó. Hozzátette, az ország nyolc régiójában harminc autistával indult el a projekt. A programba magyar szakemberek is bekapcsolódtak, Dunaszerdahelyen működik az egyik csoport – mondta Ficzere Anikó.

A hallgatóság soraiban főleg pedagógusok voltak (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az előadást követően a nagyrészt pedagógusokból álló hallgatóság elsősorban az autista tanulók diagnosztizálásának, az ilyen zavarral küzdők átlagos osztályban való integrálásának módjáról kérdezték a szakembert. Ficzere Anikó kifejtette, Felvidék-szerte vannak olyan speciális iskolák, illetve intézmények, amelyek fogadni tudják a felvidéki magyar autistákat. Itt anyanyelvükön tudnak foglalkozni velük. Az autizmussal élők társadalomba történő integrációjára azonban sajnos Szlovákiában mindmáig nem létezik megnyugtató megoldás.

A projekt keretén belül kerül kifejlesztésre az autizmusszimulátor. Az interaktív szerkezetnek köszönhetően az érdeklődők betekintést nyerhetnek abba, hogy miként érzékeli a környezetét egy közepesen funkcionáló autista. A környezetünk ingereit felerősödve, élesebben érzékelhetik az autizmussal élő személyek. Ezt mutatja be a szerkezet.

Az érdeklődők kipróbálhatták az autizmusszimulátort (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A Szlovákiában élő autisták pontos száma nem ismert, nemzetközi statisztikák szerint akár ötvenezer ember is érintett lehet – magyarázta a pszichológus, majd hozzátette – sokan diagnózis nélkül, ez részben köszönhető annak is, hogy az országban a korai diagnosztikában hiányosságok vannak.”

A szakember is fontosnak tartja az ilyen alkalmakat, mivel egyre több iskolát érint a téma, ezért szükséges az ismeretterjesztés.