(Fotó: Neszméri Tünde)

Három választási időszak után a Magyar Közösség Pártja ismételten jelölte Földes Csabát a Nyitra megyei önkormányzati választáson. A Komáromi járás jelöltjéről, Csicsó község polgármesteréről elmondható, hogy az önkormányzatiság terén tapasztalt szakember. Az elmúlt időszakról és a terveiről beszélgettünk vele.

Polgármester, megyei képviselő, azaz az önkormányzatiság terén számos tapasztalata van. Milyen szakterülettel foglalkozott az elmúlt három választási ciklusban?

Tizenöt éve vagyok Csicsó község polgármestere. Előtte közel húsz évet a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén tevékenykedtem, a lépcsőfok alján kezdtem és a komáromi Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara igazgatói tisztségéig jutottam. Tizenkét éve vagyok megyei képviselő. Itt a régiófejlesztési bizottság alelnöke majd elnöke voltam, a mostani időszakban pedig a pénzügyi bizottság tagjaként tevékenykedtem.

Több mint egy évtizede képviselő. Milyen eredményeket emelne ki ebből az időszakból?

A Nyitra megyei önkormányzatban folytatott politikai tevékenységünk kapcsán el kell mondani, hogy ebben a választási időszakban 15 fős frakcióval dolgozott a Magyar Közösség Pártja, és a szlovák nagykoalíció felbomlásával olyan helyzetbe kerültünk, amelyből szerencsére a megfelelő tárgyalási készségnek és diplomáciai érzéknek köszönhetően sikerült profitálnunk. Az előző időszakokban sajnálatos módon a szlovák nagykoalíció a déli járásokba kevés pénzt juttatott. Annak felbomlása után azonban sikerült elérni több célunkat is. Az egyik legnagyobb sikerként a Leader program átültetését említeném meg. Ennek köszönhetően közel 40 alsó-csallóközi település pályázott eredményesen. Számos befektetés valósulhatott így meg. Ennek eredményeit információs táblák is jelzik, többek között közterek, járdák, játszóterek újultak meg. A határon átnyúló együttműködésből is több eredményt sikerült elérnünk, több történelmi és turisztikai látványosság ennek köszönhetően válhatott még vonzóbb látnivalóvá. Sikerként könyvelem el azt is, hogy meg tudtuk emelni a támogatási rendszerből kiosztott összegeket. A kultúrára és sporttevékenységekre, a műemlékvédelemre és a vidéki turizmusra is többet fordított az önkormányzat. Talán mindenki tapasztalja, hogy a másod- és harmadosztályú utak közül többet felújítottunk. Ez mellett fontos megemlíteni, hogy a tömegközlekedést is nagy összeggel támogatja a megyei önkormányzat. A közlekedési vállalatot szerződésben köteleztük, hogy modernizálja és akadálymentesítse a buszparkot. A középiskolákba is sokat fektetett az önkormányzat.

(Fotó:f acebook)

Milyen prioritásokat fogalmazott meg a következő időszakra?

Az utolsó testületi ülésen, amely október 30-án volt, megszavaztuk a komáromi gimnázium felújítását. A középiskolák felújítása az MKP frakció célja volt a kezdetektől, a most induló jelöltek mindegyike fontosnak érzi ezt a feladatot a továbbiakban is. A Jókai Színház ugyancsak több pénzt kap a következő időszakban, ezt is sikerült elfogadtatni a legutóbbi ülésen. De továbbra is a prioritásaink közé tartozik a közutak felújítása, a szociális ügyekre is oda kívánunk figyelni. Gazdasági szempontból, de a közösség szempontjából is fontos, hogy bővüljön a határátkelőhelyek száma, ezért Dunaradványon és Kolozsnémán is szeretnénk beindítani a kompjáratot. A közlekedésnél maradva, fontos, hogy biztonságosabbá tegyük közútjainkat, kereszteződéseinket, ezért további körforgalmak megépítése a célunk. A vasúti átjárók biztonságosabbá tétele és a kerékpárutak kiépítése is fontos feladatunk. Az egyik fő célom pedig a vidékfejlesztés, annak megerősítésére forrást kell biztosítanunk. Ehhez arra is szükség van, hogy legyen egy szakmai háttér. Lényeges, hogy ki tudjuk használni a pályázati lehetőségeket. Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy a magyarságnak erős, tenni kész és tudó képviselői legyenek.