A Gyerekotthon Brigád önkéntesei Ipolyságon mutatkoztak be (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Firesz ‒ Duna Mente szervezet és az ipolysági református egyházközség közösen megszervezett november 11-ei ifjúsági találkozóján a Gyerekotthon Brigád (GyoB) mutatkozott be. A fiatal felvidéki magyar önkéntesekből álló csoport az ökumené jegyében gyermekotthonokban végzi áldásos munkáját.

Az ifjúsági alkalom Nt. Lőrincz Gábor református lelkész rövid igehirdetésével kezdődött. Prédikációjában az adományozásról, a másokkal szembeni jó cselekedetekről szólt. Az alkalmon bemutatkozott a Gyerekotthon Brigád, melynek önkéntes tagja Lőrincz Gábor lelkész is. Az önkéntesek nemcsak a munkájukról szóltak, hanem bemutató foglalkozást is tartottak az ifjúsági találkozó résztvevőinek bevonásával.

„Az első közös alkalmunk 2015-ben volt. Önkéntesen keresünk fel gyermekotthonokat. A látogatásainkkal vidám, örömteli napot szerzünk a gyermekeknek. Csoportunkat összeköti a hit és az embertársaink iránti szeretet” – magyarázta a Felvidék.ma-nak Fährer Zsuzsa, a GyoB egyik önkéntese. A csapat első foglalkozására Nagymegyeren került sor.

Az önkéntesek az elmúlt években olyan otthonokat látogattak meg, ahol többségben vannak a magyar anyanyelvű lakók. Három szociális intézménnyel van szorosabb kapcsolatuk. A nagymegyeri mellett a jókai és a párkányi intézmény visszatérő vendégei. Általában évente két-három látogatást szerveznek.

A brigádnak jelenleg több mint húsz tagja van. Korukat tekintve többségük egyetemi hallgató, illetve harminc alatti fiatal. A tagok zöme Nyugat-Szlovákiában él, ugyanakkor kassaiak is vannak közöttük, számuk folyamatosan növekszik.

Több korosztállyal foglalkoznak. Ezzel kapcsolatban Fährer Zsuzsa kifejtette: „Gyermekotthona válogatja, van olyan intézmény, ahol a kamaszok vannak többségben, máshol pedig az alsó tagozatosakkal foglalkozunk.” A látogatás az ökumenikus hit jegyében telik. Általában közös énekléssel, ifjúsági keresztény dalok éneklésével kezdődik, de a meseolvasás és annak eljátszása szintén része a programnak. Ügyességi versenyek, csapatjátékok  és a kézműves foglalkozások sem maradhatnak ki az együtt töltött időből. „Játékos formában a hitre is neveljük a gyermekeket. Ez fontos kapaszkodó lehet az életükben” – hangsúlyozta a brigád önkéntese.

Az önkéntesek egybehangzóan állapították meg: nagyon sok szép élményt, értéket és szeretetet kaptak a gyermekektől. „Önmagunkat adjuk, s ezért nagyon hálásak nekünk az otthonok lakói” – jegyezte meg Fährer Zsuzsa.

A legközelebbi alkalmukra november 17-én kerül sor a nagymegyeri gyermekotthonban.

Pásztor Péter felvételei az alkalomról.