A bősi vízerőmű (Fotó: sita)

Az ellenzéki OĽaNO képviselői ellenzik a gazdasági tárca lépéseit Radomír Bžán ügyvédi irodájának jutalékai ügyében, amely a bősi vízerőműt képviselte a bécsi választottbíróság előtt. A gazdasági tárca ugyanis úgy döntött, kifizeti a 17,6 millió eurós jutalékot az ügyvédi irodának, majd ezt követően pereskedni fog vele egy közelebbről meg nem határozott összeg visszatérítéséért.

Az ellenzék szerint azonban ezzel becsapják Szlovákia polgárait, Bžán ugyanis a Smer párt barátja. „Miért nem lehet megvárni, amíg bebizonyosodik, hogy a szerződés érvénytelen? Mert ha megvárnák, akkor semmilyen pénzhez sem jutna” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Eduard Heger, az ellenzéki párt képviselője.

Grendel Gábor ellenzéki képviselő szerint, ha az állam sikerrel is járna a bírósági per során, semmilyen pénzhez nem jutna. Véleménye szerint ugyanis a per elveszítése esetén az ügyvédi iroda csődöt jelentene, vagy más lépésekkel elérné, hogy ne kelljen fizetnie. Az OĽaNO azt állítja, ez az ügy is a legerősebb politikai párt, a Smer-SD bizniszmodelljét mutatja.

A vita már egy ideje arról folyik, mennyi jutalékot fizessen az állam az ügyvédi irodának, illetve, hogy fizessen-e egyáltalán valamit neki. Különböző jogi vélemények születtek az MH Manažment társaság (a Nemzeti Vagyonalap utódszervezete) és az ügyvédi iroda közti  szerződést illetően. Volt, amelyek szerint a szerződés érvényes, mások szerint nem az, illetve olyan is volt, amely szerint csak részben az.

Az MH Manažment maga elutasította az erre vonatkozó találgatásokat, véleménye szerint ugyanis érvényes a Bžánnal kötött szerződés, amelyet rendes közbeszerzés alapján a vonatkozó törvénnyel összhangban írtak alá, és annak megfelelően tették közzé a központi nyilvántartásban. Hasonló szerződéseket az MH Manažment további két ügyvédi irodával is aláírt.

Vita a jutalék összege körül

Az ügyben október 18-án rendkívüli parlamenti ülést is összehívtak az ellenzéki képviselők javaslatára. Azoknak ugyanis nem tetszett az eredetileg 77 millió euróban meghatározott jutalék. A jutalékot végül 17 millió euró körüli összegre csökkentették, némely ellenzéki képviselő szerint azonban még ez is sok. Az ügyvédi irodának eddig már kifizettek 4 millió eurót, ha tehát marad a 17 millió, akkor az államnak még 13 millió eurót kell kifizetnie.

Peter Žiga gazdasági miniszter szerint a megnyert bírósági perért mindenképpen kell jutalékot fizetni az ügyvédi irodának. „Amint tudomást szereztem az összeg nagyságáról, azonnal cselekedtem. Első reakcióként felszólítottam az MH Manažment társaságot a jutalék összegének csökkentésére. Ám a csökkentett összeggel sem vagyok elégedett“ – jelentette ki korábban a miniszter.

A gazdasági tárca szerint a cél az, hogy az állam minél kisebb összeget fizessen. Egyidejűleg azonban a minimumra kell csökkenteni a kockázatot is az állam számára. A minisztérium azt állítja, a Taylor Wessing ügyvédi iroda javaslatára az MH Manažment kifizeti a 17,6 milliós számlát, de mivel még mindig nem értenek egyet a jutalék összegével, a kifizetést követően pereskedni fognak az észszerű jutalék és a kifizetett összeg közti különbség visszatérítéséért.

A per megerősítette Szlovákia eljárásának jogosságát

A minisztériumnak tanácsot adó nemzetközi ügyvédi iroda képviselője szerint ugyanis a jelenlegi jogi helyzet mellett biztosabb kifizetni a szóban forgó összeget, ezzel ugyanis csökken annak a kockázata, hogy az államnak egyszer majd az eredeti 77 millió eurót kell kifizetnie. Azt azonban sem a szóban forgó ügyvédi iroda képviselője, sem pedig Peter Žiga gazdasági miniszter nem tudta számszerűsíteni, milyen jutalék illetné meg Radomír Bžán ügyvédi irodáját a bősi vízerőmű képviseletéért.

Bžán ügyvédi irodája szerint a per megnyerése nemcsak 70 millió euró kifizetésétől mentette meg Szlovákiát, hanem jogilag azt is megerősítette, hogy Szlovákia eljárása a bősi vízerőmű feletti teljes ellenőrzés átvétele során helyes, törvényes és jogos volt.

A miniszter azt is kifogásolta, hogy a bécsi bíróság nem ismerte el a perköltségek megtérítését Szlovákiának. „Ezt a döntést érthetetlennek tartom, további oka ez annak, miért fogja az állam perelni Bžán ügyvédi irodáját” – fűzte hozzá Žiga. Az ügyvédi iroda szerint a perköltségek ügyében hozott döntés annak a kampánynak az eredménye, ami Szlovákia győzelme után indult. „Ennek a veszélyére – sajnos sikertelenül – rögtön a kampány kialakulásakor figyelmeztettünk” – olvasható az ügyvédi iroda állásfoglalásában.

(SITA/Felvidék.ma)