(Fotó: csavarszinhaz.eu)

A nagyidai cigányok című produkciójával a versszínházi kategóriában fődíjas lett a felvidéki Csavar Színház a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett 17. Kaleidoszkóp VersFesztiválon. Ugyancsak ebben az elismerésben részesült a Nemzeti Színházból Olt Tamás Szájon lőtt tigris című egyszemélyes komédiája.

A négynapos fesztivál – melynek célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése – ezúttal az Arany-emlékév bűvöletében telt, a nagy költő több műve is bemutatásra került.

„A díjat egy kicsit keserűen vettem át, amiatt, hogy a napokban búcsúztattuk kedves kollégánkat, Benkő Gézát. Halálhíre a héten mindent beárnyékol, nehezen tudjuk magunkat túltenni rajta. Mindent az ő emlékére játszunk, akarva akaratlanul is belecsempésztem az előadásba azokat a technikákat, amiket ő alkalmazott. Főleg a csenddel tudott Géza nagyon játszani. Zenész kollégám mondta is, hogy most milyen jól meg tudtam ragadni ennek az előadásnak a tragédiáját. Persze, azért örültünk is a díjnak, főleg annak, hogy a Nemzeti Színház produkciójával együtt kaptuk, ami hozzánk képest egy több milliós költségvetésű színház” – nyilatkozta portálunknak Gál Tamás, a fődíjat nyert Csavar Színház vezetője.

(Fotó: csavarszinhaz.eu)

A nagyidai cigányokról elmondta, ez egy abszolút szerethető darab, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ugyanúgy szórakoztat a legmagasabb irodalmi körökben, mint ahogy a legegyszerűbb faluban is. Ettől remekmű.

„Kortárs elődadásaink mellett a klasszikus irodalmat sem hanyagoljuk el. Nem kötelességből, hanem azért, mert remekművek születtek akkoriban. Megfigyelhetjük például, hogy Csokonai Dorottyájából merít később Arany és Petőfi is” – mondja a sokoldalú színész, aki mindhárom költőóriás műveit színpadra viszi. Petőfitől A helység kalapácsát, Csokonaitól pedig a már említett Dorottyát is repertoáron tartják. A fesztiválon egyébként egy másik Arany művet, a Buda halálát szintén nagy sikerrel mutatták be. Mint elmondta, annál is jobb érzés ez számára, mert olyan műről van szó, amely egy kicsit Toldi árnyékába szorul. Rengeteg iskolában játszották már eddig, és a gyermekek legtöbbször úgy nézték, mintha egy történelmi filmet látnának.

Megszerettetni a gyermekekkel a költőóriásokat

A díj hozadéka a felvidéki színház számára az, hogy fellépésekre kaptak meghívást, és színházak is érdeklődnek az előadás iránt. Bár ők – Tamás elmondása szerint – Sopronban, Veszprémben, Miskolcon, Budapesten már nyolc éve állandó jelleggel szerepelnek.

A Csavar Színház egyik küldetése, hogy a klasszikusokat ugyancsak megszerettesse a gyermekekkel. A színház vezetője szerint fontos, hogy megmutassák nekik, mitől lettek nagyok azok a költők, akikről az iskolában tanulnak. A zseniális műveiket mutatják be, gyermekek számára „lefordítva”, élményszerűvé téve azokat. Meggyőződése, hogy egy-egy előadással nagyobb hatást tudnak elérni a legkisebbeknél, mintha elolvasnának róla egy könyvet.

A közeljövő terveit illetően Gál Tamástól megtudtuk, hogy a színház jelenleg a Jelenetek egy házasságból című darabot játssza, decemberben pedig a Csallóközt és Mátyusföldet járják a Csavargó Mikulással, majd januárban megkezdik „vándorlásukat” a Jóka ördögével, ami szintén Arany János mű, és elsősorban az alsótagozatos diákoknak és az óvodásoknak szánják.