A konferencia a kis- és középvállalkozások támogatásáról szólt (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Az OTP Bank Slovensko, a.s., Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége, valamint a Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében előadássorozattal és networkinggel egybekötött rendezvényre került sor Dunaszerdahelyen, melyen a jelenlévők képet kaptak a kis- és középvállalkozások szlovákiai támogatásáról. Az eseménynek a Hotel Therma adott otthont november 23-án.

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében Varga Tibor  külgazdasági attasé köszöntötte a résztvevőket. Rámutatott arra, hogy a három szervező intézmény a gazdaság három különböző területén tevékenykedik. Ezt követően vázolta a relációban történt legfontosabb változásokat. Elmondása szerint a kis- és középvállalkozások, mind a magyar, mind a szlovák gazdaságban meghatározó jelentőséggel bírnak, s a szerepeik kibővültek. Az elsődlegesek közé tartozik a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás, míg növekvő tendenciát mutat a jövedelemtermelésben, a külföldi tőke működtetésében és a beruházásokban vállalt szerepük. A külgazdasági attasé beszélt arról, hogy nagyon fontos ezen vállalkozók autóipari és elektrotechnikai beszállítói hálózatba való csatlakozása. „Jelen pillanatban mintegy 10 000 magyar kis- és középvállalkozó van jelen a szlovák piacon” mondta Varga Tibor. Elmondta továbbá, hogy a kétoldalú kapcsolatok jellemzői rendkívül széleskörűek, de említést tett az Interreg programok azon tengelyeiről is, amelyek a kis- és középvállalkozókat szolgálják.

Varga Tibor  külgazdasági attasé Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében köszöntik a jelenlévőket (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Patyi Sándor, OTP Bank Slovensko részvénytársaság igazgatóságának tagja, vezérigazgató-helyettes a mikrogazdasági ismeretekről és külkereskedelmi kapcsolatokról tartott előadást. Elsőként banki szempontból ismertette a szlovák gazdaságot, hangsúlyozva az ország 3,3 százalékos gazdasági növekedését. Elmondta, hogy az egész régiót átölelő TOP 500 vállalatban 41 szlovák vállalat képviselteti magát, ami a vállalkozók szempontjából azt jelenti, hogy az esetleges beszállítói kapcsolatok kialakítására közép-európai szinten van tér. Rávilágított a gazdaság jelenlegi fő húzóerejére is, ahová a lakásépítést, az ingatlan- és úthálózatfejelsztést soroljuk. Patyi Sándor bemutatta a 9 tagú OTP csoportot, a magyar anyabank köré tömörülő, 8 országban lévő, különböző nagyságú, de teljes banki szolgáltatást nyújtó bankfiókokat. A jelenlévőket tájékoztatta arról, hogy az általa képviselt bank kínálatában a hitelpiacon megtalálható összes hiteltípus szerepel, sőt az európai uniós támogatások elő- és utófinanszírozásában is jártasak. A két speciális finanszírozási – projektfinanszírozás, amely lehet  ingatlanalapú (nagy városra), vagy alternatív, esetleg bioenergiára fókuszáló –  tevékenységüket, a faktoringot és a trande finance-t, valamint az agrohiteleket is ismertette a megjelentekkel.

A konferencia résztvevői előadás közben (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Lelkes Kata, a CONSILIO Consulting & Produciton  társaság ügyvezetője előadásának témájául a foglalkoztatáspolitikát választotta, a kis- és középvállalkozókra levetítve. Elmondta, hogy az országban általános probléma a szakképzett munkaerő hiánya. Felvetése szerint e problémára megoldás lehet egyrészt a duális képzés, s a meglévő munkaerők rekvalifikálása azon szakterületekre, amelyekben hiány van, másrészt pedig az Európai Unión kívüli tagországokból származó munkaerő alkalmazása. Mindemellett beszélt a minimálbér emelkedéséről, a külföldiek foglalkoztatásáról és a kis- és középvállalkozók foglalkoztatáspolitikai szempontból történő támogatásáról is.

A foglalkoztatáspolitikáról szóló percek Lelkes Kata előadásában (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Az ISTER Régiófejlesztési Ügynökségtől Manczal Szilvia projektkoordinátor bemutatta a környezetvédelmi minisztérium aktuális pályázati kiírásait, s az Interreg Szlovákia – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül a december 15-ig meghosszabbított leadási határidős kiírást ismertette a jelenlévő kis- és középvállalkozókkal. Ez a harmadik prioritási tengelyben lévő aktuális kiírás, a foglalkoztatási célú térségi akcióterv (TAPE). A pályázható keretösszeg 34 millió euró. A TAPE egy térségi foglalkoztatási terv,  ehhez minimum 2 partner szükséges, s legalább három határon átnyúló és összefüggő pályázatnak kell összeállnia, melynek legfőbb célja az új munkahely létrehozása. A projektkoordinátor ezután ismertette a minisztérium 4.2.1.-es specifikus célkitűzésével kapcsolatos tudnivalókat, amely energetikai megtakarítások és megújuló energiaforrások alkalmazásának növeléséről szól, s a pályázati kiírás értelmében pályázásra az ipari tevékenységgel foglalkozó, vagy ipari tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó mikro-, kis- és középvállalkozók a jogosultak.

Előadás a Kukkoniáról – előadók Dóka Tímea és Molnár Anna.

A Kukkonia területfejlesztési projektet és a Product of Kukkonia regionális minőségi védjegyet Dóka Tímea, a Kukkónia Polgári Társulás elnöke és Molnár Anna marketingmenedzser prezentálták. Az előadásban átfogó képet adtak céljaikról, amelyhez a régiófejlesztés és a hagyományőrzés tartozik, valamint ismertették tevékenységüket. Mindemellett bepillantást engedtek az egyes projektjeikbe, mint a kukkonia.sk honlap, a Kukkónia könyvek, kerékpáros applikáció, túrák, Virágos Csallóközért környezetszépítő verseny, tejút és egyebek.  Elmondták, hogy céljaik között szerepelt a Kukkónia termékek piacra juttatása, valamint helyi termelők bekapcsolása is. A Kukkónia csapata mindezzel próbálja együttműködésre és öntudatra ébredésre ösztönözni a régió polgárait, hiszen „csak együttes erővel tudjuk elérni és megmutatni mindazt, ami ebben a régióban érték” – fogalmazott Dóka Tímea.

A konferencia végén a jelenlévőknek lehetőségük nyílt az előadóktól, valamint a szervező intézmények képviselőitől kérdezni, beszélgetni.