A köztársasági elnök a hétvégén feleségével együtt Poprádon választott (Fotó: SITA)

Az idei megyei választáson a választópolgárok 29,95 százaléka vett részt, ami számszerűen 1 348 114 polgár részvételét jelenti. A megyei választások vonatkozásában ez eddig a legnagyobb részvételi arány, négy évvel ezelőtt a választópolgároknak csak a 20,11 százaléka járult az urnához.

A legtöbben Besztercebánya megyében vettek részt a választáson, a választásra jogosultak 40,29 százaléka, a legkevesebben pedig Nagyszombat megyében, itt csupán a választók 24, 74 százaléka ment el november 4-én szavazni. A megválasztott megyeelnökök tekintetében a kormánypárti Smer-SD számára bukást jelentett a megyei választás, az ellenzék számára viszont sikert, vélekedik Ján Baránek politikai elemző.

A Smeren a megyeelnök-választás kétfordulósból egyfordulósra való célzatos megváltoztatása sem segített, ami csak feleslegesen csökkentette a megyeelnökök legitimitását, mivel a 2. fordulóban megválasztott megyeelnök nagyobb súllyal bírt. „A demokrácia nem úgy működik, hogy a törvényeket az éppen aktuális helyzetnek megfelelően célzatosan változtatgatják” – fogalmazott Baránek.

Štefunko: Szlovákiában visszatért a remény

A megyei választás eredményei azt mutatják, hogy Szlovákiában visszatért a remény, és a jobb irányába való változás elérhető távolságba került, jelentette ki a Progresszív Szlovákia vezetője, Ivan Štefunko, aki szerint a szlovákok jobbak, mint azt némely politikus szeretné elhitetni. „A fasiszták két képviselővel végeztek egész Szlovákiában, a Smer-SD öreg „harcosai” pedig elveszítették a bástyáikat. Jelenleg az optimizmus és a remény az, ami a leginkább jellemző rám” – mondta Štefunko.

Kiska: A szélsőségeseket szombaton elpáholták

„Köszönöm mindenkinek, aki élt a választójogával, és részt vett a szombati megyei választásokon, hogy befolyásolja azt, ki vezeti majd a régióját, no meg azt is, hogy milyen lesz a légkör az országban.

A megyék többségében az emberek a változásra szavaztak. Megmutatkozott, hogy ha az embereknek van lehetőségük a jó jelöltek közül választani, a politikai verseny kiegyenlített lehet, és semmi sincs előre megnyerve, vagy elveszítve. Elvárom, hogy a megválasztott megyeelnökök képesek lesznek régiójuk fejlődéséhez és az emberek – akiktől bizalmat kaptak – jobb életminőségéhez hozzájárulni.

Nagyon örülök, hogy a szélsőségeseket szombaton elpáholták. A jelöltjeik százait az összes megyében a legerősebb fegyverünkkel – a demokratikus választás szabad szavazataival – győztük le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fasiszta rosszat teljesen elnyomtuk Szlovákiában, de lényeges lépést tettünk erre. Ján Lunter választói elűzték a fasizmust a besztercebányai megye éléről, más megyék választói pedig esélyt sem adtak arra, hogy a szélsőségesek sikerrel járjanak. Tisztelet minden embernek, aki hozzájárult ahhoz, hogy szombaton a modern, magabiztos, demokratikus Szlovákia győzött” – írta facebook-bejegyzésében az államfő.

Simon Zsolt: Elporolták a Smert és a fasisztákat

Szlovákia már nem virrad barna vagy vörös reggelre, reagált a szombati választás eredményeire a közösségi oldalán Simon Zsolt parlamenti képviselő. Szerinte a választópolgárok, akik elmentek szavazni, nem voltak közömbösek, és segítettek elporolni a Smert és a fasisztákat, „Megmutatták, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem a jobb élet alternatívája. Elutasították a korrupciót és a pártpatronázst. Ettől szebb reggel nem is kell” – írta a képviselő.

Maďarič elismerte a vereséget

A legerősebb kormánypárt a szombati megyei választásokon vereséget szenvedett, jelentette ki a választási eredményekre reagálva a kulturális miniszter, Marek Maďarič, aki egyben a Smer alelnöke is. Maďarič szerint a vereség nemcsak a jelöltek hibáinak és hiányosságainak a következménye, hanem a párt veresége is általában véve. „Ezért ha a Smerben nem szeretnénk ezt az irányt követni, jelentős változásokat kell végrehajtanunk a párt több szintjén is, politikai, program- és személyi szinten is” – fűzte hozzá Maďarič.

Pellegrini: A Smer elveszítette a dominanciáját, a bukása azonban még nem kezdődött el

A Smer-SD jobb eredményekre számított a megyei választásokon, ismerte el a párt másik alelnöke, Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes. Bár a párt elveszítette a dominanciáját, a TA3 Politikában című hétvégi vitaműsorában Pellegrini kijelentette: nem hiszi, hogy ez a bukásának kezdetét jelentené.

Kollár: A jobboldali pártoknak nem volt ránk szükségük

A megyei választások során egyetlen párt sem akarta, hogy a Sme rodina nevű párt csatlakozzon hozzájuk. Boris Kollár pártelnök szerint azonban a következő parlamenti választáson már szükségük lesz rájuk. „Sokan megkérdezték tőlünk, miért nem szövetkeztünk a jobboldali pártokkal. Nekik azonban most nem volt ránk szükségük. Ha most csatlakoztunk volna hozzájuk, alkalmazkodnunk kellett volna hozzájuk. És úgy semmit sem teljesíthettünk volna abból, amit az embereknek ígértünk, mert csak olyan hozzácsapódottak lettünk volna” – jelentette ki Kollár.

Danko szerint az SNS nem esett vissza

„Abból a szempontból, hogy hol volt az SNS, és hol van ma, sikernek tartjuk az eredményeket, az SNS nem esett vissza” – jelentette ki Danko a vasárnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a pártja 245 képviselőjelölttel indult a választásokba, és a legnagyobb számú közvetlen képviselőt szerezte a megyei önkormányzatokban. Bár az SNS saját megyeelnök-jelöltjei nem jártak sikerrel, ám a nemzeti pártelnök szerint „tisztességgel küzdöttek”.

Kotlebáéknak nem kedveztek a választási eredmények

Kotleba 335 képviselőjelöltje közül csak kettő jutott be az önkormányzatokba, még a parlamenti képviselői sem jártak sikerrel. Csupán a pártelnök, Marián Kotleba lett eredményes Besztercebánya megyében, és a párt alelnöke, Milan Uhrík Nyitra megyében. A megyeelnöki küzdelmet azonban mindketten elveszítették, mégpedig jelentős arányban. Marián Kotleba Besztercebánya megyében 6737 szavazattal jutott be az önkormányzatba, Uhrík pedig 7246 szavazattal Nyitra megyében. „Az emberek döntöttek, a választás eredményeit tiszteletben tartjuk” – jelentette ki még vasárnap Marián Kotleba eddigi besztercebányai megyeelnök. „A küzdelem egyenlőtlen volt és inkorrekt. Hét politikai párt állt velünk szemben, akik Lunter urat támogatták a szinte mindenki egy ellen jegyében” – jelentette ki Kotleba.

„Az ellenem és a pártom ellen irányuló mediális túlerő rányomta a bélyegét az eredményekre a többi megyében is. Négy év után a besztercebányai megye élén büszkén adhatom át azt az új vezetésnek” – fűzte hozzá Kotleba. Szerinte a megyét a vezetése alatt sikerült gazdaságilag feléleszteni, és jelenleg a második legjobb pénzügyi kondícióban van az összes megye közül. Mint mondta, pártja most alaposan elemezni fogja a választási eredményeket a megyékben és a járásokban is. „Ha megnézzük az összes változás, amelyet a választások hoztak, a többi párt szempontjából is, akkor a független jelöltek jelenségen kívül be kell ismernünk, hogy Szlovákiát az értékrendjükben Kiska államfőhöz közeli jelöltek kerítették hatalmukba, illetve azok a jelöltek, akiket némelyek a Soros milliárdos értékrendjéhez közelieknek neveznek. Szlovákia számára ez nagy negatívumnak számít, mivel az elkövetkező öt év hosszú idő, amely alatt sok rosszat tehetnek, és én attól tartok, hogy a nemzettel szemben elkövetett károkat nehéz lesz később helyrehozni” – fogalmazott Kotleba.

Külföldi vélemények a megyei választásokról

A külföldi média elsősorban Marián Kotleba szélsőséges pártvezér és a Smer vereségéről írt. A Reflex.cz című cseh internetes portál nem szűkölködik az erős szavakban. Az erről szóló cikk szerint állítólag teljesen más napra ébredhettünk, mint néhány évvel ezelőtt.

„A szombati megyei választás során a választópolgárok megszüntették a Marián Kotleba vezette azelőtt sikeres újfasiszta mozgalmat, de a vezető szociáldemokrata (Smer-SD) kormányfő Robert Ficót sem kímélték” – írja a portál, hozzáfűzve, sokak számára Csehországban is tanulságos volt a választás.

A szlovákiai szélsőségességre való utalás az amerikai sajtóban is megjelent, a New York Times például azt írja: „a szlovákiai szélsőséges jobboldali párt és a kormányzó baloldaliak elveszítették a regionális választásokat”.

De a németek sem haraptak a nyelvükbe. Marián Kotleba címére a Die Welt című neves napilap azt írta, hogy „a jobboldali szélsőséges vezető elveszítette a megyei választásokat.”

A megyei választások Szlovákiában meglepő sikert hoztak a polgári ellenzéknek. Ellenkezőleg „keserű vereséget” szenvedett Robert Fico kormányfő Smere, és nagyot bukott Marián Kotleba is, az eddigi besztercebányai megyefőnök, írta az osztrák APA hírügynökség.

(topky.sk, TA3, TASR/Felvidék.ma)