Ezekben a hetekben folyik a kampány, hogy jövőre minél több kicsi elsős magyar iskolában kezdje el a tanulmányait. Ez eddig jó, és dicséretre méltó, és maximálisan támogatjuk. Csakhogy, arról már kevesebb szó esik, hogy a munka neheze/szó szerint/ majd szeptemberben kezdődik, hogy a kicsi elsősből felnőttként se váljék renegát, aki leveti a magyarságát, mint valami kényelmetlen ruhát. Hogy az iskola szilárd alapot nyújtson neki, akkor is, ha netán idegen környezetbe kerül.
Mert tegyük kezünket a szívünkre, hány olyan példát ismerünk, mikor a magyar iskolákat kijárt gyerek felnőttként más nemzetiségű társat választ magának, és a gyereke már azt se tudja, hogy az egyik szülőt magyarként anyakönyvezték. Azonban, ennek az ellenkezője is igaz.
Mindannyiunknak van legalább egy olyan ismerőse, aki nem magyar iskolába járt, felnőttként mégis megmaradt magyarnak. Ő nem az iskolában, hanem otthon, a családban kapta meg azt a kulturális alapot, amely megőrizte magyarságát. Ez pedig már nemcsak az iskola felelőssége, hanem a családé is. Az otthon látott példa a döntő, ami elkíséri a gyereket egy életen át. Nem véletlenül nevezik az iskolát csak második otthonnak, ami nem pótolhatja az első hiányosságait.
És ezzel el is érkeztem mondandóm lényegéhez. Senkiben sem attól alakul ki a magyar identitás, hogy magyar iskolába járt /habár ez is fontos, és egy jó pedagógus szerepe, aki megszeretteti a könyvet, a színházat a gondjaira bízott nebulóval, aligha túlértékelhető!/, hanem attól, hogy életének egy fogékony korszakában megismertetik a magyar kultúra kincseivel, és ez életének a részévé válik. Ennek viszont a fordítottja is igaz. Hiába jár a gyerek magyar iskolába, ha nem kapja meg azokat a bizonyos kulturális alapokat, gyökértelenné válik, és az első fuvallat elsodorja.
Azonban tovább is megyek a felelősség kiosztásában. Mert igenis, a polgármesterek felelőssége, hogy ne kényszerű tehernek tekintsék a kultúrára költött pénzeket, amit tetszés szerint meg lehet kurtítani, ha máshonnan hiányzik a pénz, hanem jól működő kulturális intézmények várják településükön az érdeklődőket!
Azt hiszem, ebből a rövid eszmefuttatásból is kiderül, hogy közösségünk életképességének a fenntartása több szereplő együttműködését igényli, és nem lehet a felelősséget egyedül az iskolára, a pedagógusra tolni.
