Fotó: SITA

A Smer szűkebb elnökségének tanácskozása után Marek Maďarič állásfoglalásban közölte, hogy felajánlotta lemondását a párt alelnöki tisztségéről. „A vezetőségi ülésen kifejtettem a véleményemet a megyei választásokkal kapcsolatban, továbbá azt is, hogy változtatásra van szükség a párt több szintjén is. Neveket nem említettem, a sajátomon kívül, mivel bejelentettem, hajlandó vagyok lemondani az alelnöki posztról” – mondta Maďarič, aki a lemondását semmilyen feltételhez nem kötötte.

„Elsősorban a saját érzéseimmel kapcsolatos a döntés, vajon képes lennék-e továbbra is a vezetőség kellőképpen megfelelő tagja maradni” – mondta hozzáfűzve, a megyei választások témáját a Smer még nem zárta le, a következő találkozójukon is szó lesz még erről.

A pártban az eredmények nyilvánosságra hozatala óta kritikus hangokat hallani, a személyi változások lehetőségét már Peter Pellegrini és Marek Maďarič is szóba hozta. A párt Kassa megyei sikertelen megyeelnökjelöltje, Richard Raši pedig ugyancsak bejelentette, hogy valószínűleg nem fogja megvédeni főpolgármesteri posztját.

A politológusok és lapelemzők a megyei választás után megegyeztek abban, hogy a Smer eredményeiért éppen a párt némely vezető személyiségeinek a botrányai a felelősek, például Robert Kaliňák belügyminiszteré vagy Ján Richter munkaügyi miniszteré.

Robert Fico, a Smer elnöke Maďarič lépését tiszteletben tartja, ahogyan a további alelnökökét is, akik az elkövetkező közgyűlés előtt mindnyájan felajánlják a lemondásukat. Fico szerint ez a politikai kultúra jele.

Egyúttal azonban azt is kijelentette, teljesen megbízik az alelnökeiben, akikkel szeretné folytatni az együttműködést.

(SITA/Felvidék.ma)