Igor Matovič (Fotó: SITA)

Eljött az ideje, hogy segítő kezet nyújtsunk a parlamenten kívüli MKP-nak, és rajtuk keresztül Dél-Szlovákia lakóinak is, jelentette ki a TASR hírügynökségnek Igor Matovič, az OĽaNO elnöke az MKP-val való lehetséges választás előtti együttműködés kapcsán. A héten a Denník N napilapnak ezt még azzal is megtoldotta, hogy az Egyszerű Emberek simán választási koalícióra lépnének Menyhárt József pártjával.

Az OĽaNO már hosszabb ideje együttműködik a NOVA és Ján Budaj Zmena zdola nevű pártjával. „S mivel az MKP választói a megyei választások során egyértelműen megmutatták, hogy nem akarnak együttműködést a kormánytákolmány pártjaival, eljött az ideje, hogy komolyan tárgyaljunk ezzel a Szlovákiában élő magyarokat képviselő párttal is a Robert Ficóval szembeni jobb alternatíva létrehozásáról” – fogalmazott Matovič.

Az ellenzéki képviselő azzal érvelt, nem szabad elfeledni, hogy ha 1998-ban a szlovákiai magyarok nem a jó oldalra álltak volna, Vladimír Mečiartól nem szabadultunk volna meg. „Ma is ugyanúgy érvényes, hogy azt a korrumpálódott rosszat, ami ma itt hatalmon van, csak akkor tudjuk félreállítani, ha bebizonyítjuk, hogy számítanak nekünk a Dél-Szlovákiában élő emberek” – jelentette ki Matovič, aki szerint az MKP megváltozott, progresszív vezetése van, s a velük való találkozó után az az érzése, tudatosítják, hogy választóik a jobb Szlovákiáért való együttműködést akarják.

Matovič állítólag azzal is tisztában van, hogy nem minden választójának tetszene ez az együttműködés. Úgy véli azonban, ez az egyetlen útja a kormányzó rossz megbuktatásának. „Hagyni, hogy kárba vesszen több százezer szavazat a saját hiúságunk miatt, nem lenne művészet. Szlovákiát mi, mindnyájan alkotjuk: szlovákok, magyarok, ruszinok, romák. Csak minden jóakaratú ember, nemzetiségre való tekintet nélküli összefogásával van esélyünk jobbra változtatni Szlovákiát” – állítja az ellenzéki politikus.

Matovič azt mondja, azt is tudja, hogy az MKP némely szavazójának esetleg az ő személye jelenthet problémát, mivel annak idején akadályozta, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök állampolgárságot osztogasson Szlovákiában. „Másrészt viszont azt is tudom, hogy az MKP szavazói értékelték azt a gesztusomat is, hogy amikor a Smer-SD szerette volna megakadályozni Bárdos Gyula indulását az államfőválasztáson, önzetlen segítséget nyújtottam az MKP-nak. Továbbra is meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyaroknak nem Orbán útlevele a segítség, hanem a jó iskola, a munkahely vagy a kórház ott, ahol születtek s ahol élnek” – fűzte hozzá Matovič.

Az OĽaNO elnökének meggyőződése továbbá az is, hogy a Most-Híd elnöke, Bugár Béla az MKP évek óta tartó lejáratásával és támadásával azt szerette volna elérni, hogy az a sarokban maradjon, mint „egy bolhás kutya”, akivel senki sem akar szóba állni, s akit a végén sikerül porig aláznia. „De nem sikerült neki. A szlovákiai magyarok ma már tudják, hogy Bugár Most-Hídja csak egy bizniszprojekt, s már nagy számban eltávolodnak a Most-Hídtól” – fűzte hozzá az OĽaNO elnöke.

A választási koalícióról még korai beszélni

Az MKP elnöke, Menyhárt József ennek kapcsán a TASR hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az MKP és az OĽaNO közti együttműködés kérdése egyelőre nyitott, minden a tárgyalások és megegyezés dolga. Menyhárt szerint kulcsfontosságúak a programátfedések és a két szubjektum közös céljai. Az MKP elnöke szerint eddig még csak egyetlen találkozójuk volt elnöki szinten. A megyei választások során mindkét párt jó eredményt hozott, így most a regionális együttműködésről folynak a tárgyalások.

Mint mondta, a választási koalícióról ezért még korai beszélni. „A mi célunk, hogy az MKP egyedül is átlépje az ötszázalékos küszöböt. A megyei választások azt mutatják, hogy képesek lehetünk erre” – vélekedik az MKP elnöke. Hozzáfűzte azonban, mindkét pártnak ugyanaz az érdeke, a Smer-SD és az SNS nélküli kormány, a korrupció elleni küzdelem és Szlovákia fejlődése pedig további olyan témák, amelyek esetében biztosan megtalálják a közös hangot.

(TASR/Felvidék.ma)