Kósa Tamás a 3. helyen végzett

Egész éves felkészülés előzte meg az idei U16-os karate Európa-bajnokságot, melyet Lengyelországban, Kielcében rendeztek meg. A csapat már csütörtökön indult, hogy kipihent legyen a verseny napjára. A mérlegelés zökkenőmentesen ment, így maradt időnk egy kis városnézésre és pizzázásra is.

A Seishin Karate Club sportolói a versenyre már az év elején megkezdték a felkészülést. Jártak Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban és Magyarországon, továbbá mi is rendeztünk három felkészülő versenyt: Ekelen, Ekecsen és Dunaszerdahelyen. A csapat külön edzéstervvel készült, amit szépen be is tartottak.  Ezt a felkészülő versenyek kiváló eredményei is tükrözték.

Szlovákiát és klubjukat Markovics Ádám (Keszegfalva), Jakab Adrienn (Csallóközaranyos), Kósa Tamás (Vásárút) képviselték. Másnap, azaz pénteken 9.30-ra mentünk a verseny helyszínére, ahol 22 ország legjobbjai mérték össze tudásukat. Az U16-os korosztályban Tamás román ellenféllel kezdett, akit fejrúgással vert meg. Majd a következő küzdelmében bírói döntéssel verte magyar ellenfelét. A döntőbe jutásért sajnos kikapott ukrán ellenfelétől, így 3. lett és megszerezte az ötödik Európa-bajnoki helyezésünket.

Ádám bolgár ellenfelet kapott, akivel az első menetben jól küzdött, fejbe is rúgta, csak ezt a bírók közül mindössze egy vette észre, ami kevés, így következett a hosszabbítás, ahol bírói döntéssel kikapott (mi sem értjük, miért). Az ellenfele később a 2. lett. Adrienn egy lett ellenféllel küzdött, akivel  – a nagy súlykülönbség ellenére  – egész jól bírta az iramot. Sajnos győznie nem sikerült, de kiváló tapasztalatot szerzett a következő versenyekre.

Úgy gondolom, a versenyen valamennyien kiválóan helytálltak. Igaz, most nem sikerült mindenkinek dobogóra állnia, viszont egy Európa-bajnokságra kijutni már önmagában is nagy dolog. Le a kalappal a szervezők előtt is, nagyon kitettek magukért, kitűnően éreztük magunkat a versenyen és a Sayonara (viszontlátásra) partin szintén.