A Nagyszombat megyei hivatal épülete (fotó: trnava-vuc.sk)

Nagyszombat megyében a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban összesen tizenöt képviselőjelöltet indított a Magyar Közösség Pártja. Míg 2013-ban tizenkét megyei képviselő, addig most, 2017-ben tizenhárom képviselőjük jutott be a negyventagú megyei parlamentbe. Így a 2017-2022-es időszakban, Nagyszombat megyében a képviselőtestület 32,5%-át az MKP politikusai alkotják.

A legutóbbi megyei választásokhoz képest 2017-ben országosan és megyénként is nagyobb volt a választási kedv. Az országos részvétel 29,95 % volt, Nagyszombat megyében ettől alacsonyabb, 24,74% százalék: összesen 117 252-en szavaztak a megyében.

A Dunaszerdahelyi járásban 21,81% százalékos volt a részvételi arány, 22 354 szavazattal, a Galántai járásban pedig 24,69 %, összesen 20 153 kiadott szavazólappal.

A leadott és érvényes szavazatok alapján sorrendben a két járásból bejutott tizenhárom képviselő:

Menyhárt József, az MKP elnöke 10 949,
Fenes Iván 8836,
Hájos Zoltán 8685,
Bacsó László 8312,
Orosz Csaba 7402,
Polák László 6755,
Hervay Rozália 6616,
Soóky Marián 6367,
Berényi József 5986,
Forró Krisztián 4913,
Agócs Gergely 4345,
Biró László 4316,
Pék László 4116 szavazattal.

Menyhárt József, az MKP elnöke kimagaslóan jól teljesített. Nemcsak az MKP képviselői közül kapta a legtöbb szavazatot, hanem a Nagyszombat megyei képviselők listáján is első lett a 10949 karikával. Népszerűségét mutatja, hogy a járásban szavazatot leadó 22354 polgárnak közel a fele, bizalmat szavazott neki. Menyhárt József megyei képviselőként megelőzte a megyei elnökként győztes Jozef Viskupič-ot is, akinek nevét ezen a listán 1117-tel kevesebb polgár karikázta be.

Nagyszombat megyében Jozef Viskupič személyében új megyeelnök lett, az OĽANO, SaS, KDH, OKS, Zmena zdola, DÚ támogatásával, 48 584 szavazattal, ami a voksok 42,9 százalékát jelenti.Tibor Mikuš eddigi független megyeelnök második lett, 34 601 szavazatot kapott. Berényi József, az MKP Nagyszombat megyei elnökjelöltje 19 414 szavazatot kapott, 17,1%-kal harmadik lett. A Most-Híd jelöltje, Rigó Konrád negyedik lett, a szavazatok 5,6 %-val, amely összesen 6362 szavazatot jelent.

Rigó azonban nemcsak megyeelnök-jelölként kapott kevés szavazatot, hanem képviselőként sem került be a 40 tagú testületbe. Képviselőjelöltként a dunaszerdahelyi járásban mindössze 5595-en karikázták be a nevét.

A Most-Híd párt egyetlen helyet szerzett meg, amellyel a megyében képviselheti szavazóit Ervin Chomča személyében, aki a Galántai járásból huszonnyolcadikként került be a testületbe, 3474 szavazattal.