A búcsi továbbképzés résztvevői (Fotó: Fekete Irén, facebook)

Búcson óvoda- és alsó tagozatos pedagógusoknak tartottak néptáncmódszertani továbbképzést. A november 17-e és 19-e között lezajlott esemény több volt egyszerű ismeretátadásnál, a magyar identitástudat erősítésének, valamint a hagyományok tiszteletének és ápolásának a színterévé is vált.

Mint arról már beszámoltunk, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által elindított Kárpát-medencei óvodai program részeként került megrendezésre az ősz folyamán több állomáson zajló felvidéki továbbképzés.

„A képzésnek 32 hallgatója volt, akik Pozsonytól Királyhelmecig a Felvidék minden szegletéből érkeztek Búcsra, hogy a néptáncmódszertan alapjait elsajátítsák. Célunk volt az élményen alapuló örömteli mozgás képességeinek a fejlesztése” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Ölveczky Árpád, a továbbképzés koordinátora. Hozzátette, a magyarországi szakember által vezetett, harminc órán át tartó képzésen a módszertanon belül a népi játékok kerültek előtérbe.

A módszertan nagy hangsúlyt fektet az élményszerű tanításra, az önfeledt játszásra. A pedagógusok gazdag ismeretanyaggal térnek haza. Ezzel kapcsolatban a koordinátor kifejtette: „Az itt megszerzett ismereteket a pedagógusok a mindennapi munkájuk során tudják majd hasznosítani. A módszer alkalmazása átfogóan hat a gyermekek szellemi fejlődésére, szocializációjára, s emellett a mozgáskészség fejlesztésére.”

Ölveczky Árpád, koordinátor, Fekete Irén, a SZMPSZ komáromi központi irodájának vezetője és Balatoni Katalin, a képzés szakmai vezetője (Fotó: Fekete Irén, facebook)

A háromnapos képzésen több olyan pedagógus vett részt, akik már rendelkeztek néptáncmódszertani ismeretekkel. Ugyanakkor sokan voltak olyanok, akik a néptánc szeretete mellett Búcson találkoztak első alkalommal a néptánchoz fűződő szakmai ismeretekkel.

A továbbképzés szakmai vezetője, Balatoni Katalin a Felvidék.ma-nak elmondta: „A felvidéki pedagógusok kiemelt feladata az identitástudat erősítése, a magyar hagyományok és értékek ápolása. A néptánc és a népi játékok oktatása a meglévő értékek továbbadásáról is szól. Minél mélyebben ismerik meg ezeket a kulturális hagyományainkat, annál tovább maradnak meg magyarként a Felvidéken.” A programba felvidéki anyag is került, konkrétan a mátyusföldi és gömöri népi játékok. A képzéssel kapcsolatban kifejtette: „A hagyományos értékeket igyekszem a mai korszerű pedagógiai trendekben elhelyezni, a jelen oktatási elvárásoknak, a gyermekeknek és a társadalmi elvárásoknak megfelelően alakítani.”

A felvidéki pedagógusok körében népszerűek a néphagyománnyal, néptánccal foglalkozó képzések. Erre a továbbképzésre is a túljelentkezés volt jellemző. Balatoni Katalin nem első alkalommal vezetett képzést a Felvidéken. Mint megjegyezte, számtalan egynapos képzést tartott tájainkon, többek között megfordult már Komáromban, Nagymegyeren, illetve Kassán is.

Az SZMPSZ és a Nemzetpolitikai Államtitkárság által közösen szervezett továbbképzések negyedik állomása november végén Komáromban lesz, ahol a központi téma a korai intervenció.