Fradi és a szombathelyi Haladás csapata (Fotó: samorin.sk)

Hivatalos mérkőzésen a Ferencváros ellen „mutatkozott be” a szombathelyi Haladás stadionja, így hát fociünnep volt Szombathelyen. A Haladás csapata a magyar labdarúgó NB1 17. fordulójában először lépett pályára az 50 millió euróért felújított stadionjában.

A szombathelyiek gyengén szerepelnek ebben a szezonban, így két hete új edzőpárost szerződtetett a vasi csapat vezetősége, a felsőkirályi Michal Hipp és a somorjai Pinte Attila személyében. Az első hivatalos bajnoki mérkőzésen pedig a Ferencváros látogatott Szombathelyre.

A fociünnep jól sikerült, a hazaiak egy remek, izgalmas meccsen 2:1-re legyőzték a bajnokesélyes és sztárokkal teletűzdelt Fradit. ,,Számomra nagyon érdekes meccs volt, hiszen korábban a Fradiban is játszottam. Tudtuk a meccs előtt, hogy a Ferencváros a meccs nagy esélyese. Mi azonban azt sulykoltuk a játékosainkba, hogy nem szabad félni, kellő önbizalommal kell pályára lépnünk” – mondta Pinte Attila.

Pinte Patrik és apja, Pinte Attila (Fotó: samorin.sk)

Pinte szerint a játékosok mindent megtettek a siker érdekében, melyhez a fantasztikus közönségre is szükségük volt. A Fradi volt sztárja úgy véli, ezt az estét soha nem fogják elfelejteni.

A meccs második félidejében, 1:1-es állásnál Hipp edző pályára küldte Pinte Patrikot is, ráadásul éppen az ő oldaláról született meg a hazaiak győztes gólja, melyet a 17 éves Kiss Tamás lőtt.

,,Fantasztikus meccs volt. Remek volt a hangulat, szinte izzott az egész stadion. Remélem, ez a győzelem lendületet ad a csapatnak és még a téli szünet előtt elkerülünk a kieső helyről” – nyilatkozta  Pinte Patrik a samorin.sk-nak.

Ez a siker tehát Szombathely városa és a Haladás sikere mellett a csallóközi, somorjai Pinte Attila és fia Patrik, valamint a felsőkirályi születésű Michal Hipp sikere is volt, aki egyébként szintén beszél magyarul.

(samorin.sk/Felvidék.ma)