A kiállítás művészei a megnyitón (Fotó: B. Vida Júlia)

Almási Róbert festőművész köszöntötte tegnap a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában mindazokat, akik kíváncsiak voltak az Art World Hungary Egyesület VILÁG-KÉP című kiállítására.

A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola diákjainak és tanárának, Csiba Péternek a muzsikáját követően Borbély Károly festőművész mutatta be az egyesület tagjait, visszatérve a hat évvel ezelőtti alakulásra. Céljuk, a művészet eszközével összekötni a népeket, a különféle kultúrákat. Elmondta, eleinte azt hitte, csupán egy egyesület lesznek a többi közt, s néha majd kiállítanak, de az eltelt idő rácáfolt erre. Sokkal több dolog történt velük, hiszen a művészet mellé a jótékonykodást is a zászlójukra tűzték, a fiatal képzőművész-palántákat támogatva. Ennek eredményeként egy aukció jött létre, melybe minden, a csoporthoz tartozó művész két alkotást ajánlott fel, amelynek eladásából a fiatal tehetségeket kívánják támogatni.

Barna és sárga bűvöletében (Fotó: B. Vida Júlia)

Magyarok mindenhol vannak a világban, és mi elindulunk, először a szomszédokhoz, akik már ismerősök és barátok. Ebben a tárlatban az a szép, hogy ahányan vagyunk, annyiféle különböző karaktert reprezentálunk, mondta Borbély Károly, hozzátéve, egy valami mégis összeköti őket, mégpedig egymásnak a tisztelete. A tiszta szóból ered a tisztaság, a tisztelet és a tisztesség kifejezés. Szerinte ezek azok az értékek, amelyeket a művészetnek közvetítenie kell és nekik épp ez az egyik fontos céljuk.

A tárlaton Andorfi Rozália, Csizmadia István, Kurcsics László, Kustán Melinda, Lipovics János, Malasits Zsolt, Milu M. Ildikó, Mózes László, Szabó Béla, Varga György, Almási Róbert és Borbély Károly alkotásait csodálhatták meg a művészet iránt érdeklődők, „belekukkantva” egy-egy művész képzeletvilágába. A színek és formák, alkotási módok, valamint a stílusok kavalkádjában minden látogató megtalálja azt, ami a szívéhez, érzelemvilágához a legközelebb áll. Az Art World Hungary Egyesület művészeinek tárlata december 9-ig tekinthető meg.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1694764423879200