Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma

Pozsonyban ma ülést tartott a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsa. A testület részletesen értékelte a megyei választások eredményeit, megvitatták az aktuális politikai és társadalmi történéseket.

A testület a következő nyilatkozatot fogadta el:

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki részt vett a novemberi megyei választások előkészületeiben, és főleg köszöni a választóknak a képviselőjelöltjeire leadott szavazatokat. A választások eredménye politikai és közösségi szempontból is meghatározó üzenetet közvetít: Dél-Szlovákiában az MKP a meghatározó politikai erő. Az MKP a mandátumok számát tekintve a harmadik helyen szerepel a pártok között, és ez a tény rámutat arra, hogy a soron következő parlamenti választáson az MKP-val mindenképpen számolni kell.

Az MKP OT kellőképpen érzékeli a jelenleg uralkodó kormányváltó hangulatot, ennek jegyében helyezi magát az országos politikai folyamatba. A pártok közötti együttműködés tekintetében továbbra is elsődleges célunk a jobboldali pártokkal való partnerség.  Az Országos Tanács mindemellett szorgalmazza, hogy tevékenységünk megyei szinten továbbra is Dél-Szlovákia érdekében történjék. Megyei képviselőink megbízható és felelősségteljes munkája a kulcs a politikai erő bizonyításához és az MKP mint országos politikai tényező további megerősítéséhez.

Menyhárt József, az MKP elnöke (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Az anyanyelvű oktatás és nevelés alapköve az óvoda. Ezért örömmel fogadjuk, hogy bejelentésre került a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második üteme. Ennek keretében ismét jelentős összegek kerülnek felvidéki  intézményeink fenntartóihoz is. A Magyar Közösség Pártja elkötelezett abban, hogy a magyarok által lakott településeken mindenütt elérhetővé váljon az anyanyelvi művelődés valamilyen foka, ebben a legtermészetesebb az óvoda.

Az MKP Országos Tanácsa kirekesztőnek, hátrányosan megkülönböztetőnek tartja az SZK Földművelési Minisztériumának döntését a Leader országos hálózatról. Az Európai Unióban a Leader-társulások, a helyi akciócsoportok képviselik a vidékfejlesztés és a területfejlesztés egyik leghatékonyabb formáját, eszközét. Helyi önkormányzatok, vállalkozók és civil társulások együttműködésén alapulnak. A Földművelési Minisztérium választások utáni bejelentése szerint az ország déli határ menti kerületeinek déli térfelén tevékenykedő helyi akciócsoportok közül csupán néhány került a Leader-társulások országos hálózatába. A térségünk számára kirekesztő, hátrányosan megkülönböztető döntésért az SNS által vezetett földművelési tárca a felelős, miközben a tárcánál államtitkári szinten politikai társfelelősséget a Most-Híd vállalt. Mindketten felelősek a régiónkra lesújtó csapást mérő döntésért.

A Magyar Közösség Pártja nem ért egyet a kormány által előszeretettel preferált időleges szociális csomagok bevezetésével, amelyek nem jelentenek tartós és főleg nem rendszerszerű megoldást a lakosság megélhetési gondjaira. Ezek az intézkedések tisztán politikai marketingcélokat szolgálnak, és az állam felelősségét és anyagi vetületét gyakran a munkáltatókra hárítják át.

Fotó: Oriskó Norbert/Felvideék.ma

Erről tanúskodik a minimálbér emelése is, amelyet a munkáltatók tiltakozásának ellenére hagytak jóvá. A kormány ugyanígy áthárítja a felelősséget a munkaadókra a 13. és a 14. fizetés kifizetéséért is, hiszen ezek megítélését, kifizetését a munkaadók hajlandóságára bízta. Paradox módon azonban az állami alkalmazottak számára ezt a lehetőséget kizárja, mivel több minisztérium azonnal reagált, hogy dolgozóik nem számíthatnak a plusz fizetésekre.

A Magyar Közösség Pártja elvárja, hogy a rászorulók, a kisgyermekes családok és az idősek megélhetését olyan szociális törvények biztosítsák, amelyek megteremtik számukra a létbiztonságot, nem diszkriminatívak, és mindenkire rászorultsága alapján vonatkoznak.

Az MKP Országos Tanácsa felszólítja a szlovák kormányt mihamarabbi rendszerszintű intézkedések bevezetésére a hazai agrárium és élelmiszeripar fellendítésének érdekében, növelve ezzel a hazai élelmiszertermelést és a hazai termékek megjelenését az üzlethálózatokban. Szlovákia lakosai nem lehetnek a multinacionális cégek kiszolgáltatottjai az élelmiszerellátás és a kettős élelmiszerminőség kapcsán.