A két szervezet vezetősége az ipolysági találkozón (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Magyar Olimpiai Akadémia és a Szlovák Olimpiai Akadémia vezetőségének protokolltalálkozására került sor Ipolyságon december 13-án. Az elmúlt hónapokban mindkét szervezet vezetősége megújult, s az első közös találkozás, ismerkedés, valamint az érdekek egyeztetésének a  helyszíne az Ipoly menti város volt.

Elsőként Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára ismertette a szervezet működését. Mint elmondta, a Magyar Olimpiai Bizottság keretei között működik az akadémia. Fő céljuk az olimpiai eszme terjesztése. Célközönségük nagyrészt a fiatalság, ám programjaikkal igyekeznek a felnőtteket is megszólítani. Felvázolta továbbá a Magyarországon megalakult úgynevezett olimpiai iskolák rendszerét. Ezek olyan tanintézmények, melyeket magyar olimpikonokról neveztek el, s a névadójuk szellemiségének ápolásával az olimpiai eszme terjesztésében is példát mutatnak.  Kitért továbbá az országszerte működő olimpiai egyesületek munkájára is. Ezen egyesületek az olimpiai akadémia égisze alatt fejtik ki tevékenységüket.

Mint elmondta, az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub révén szoros kapcsolatban állnak a szlovák olimpiai akadémiával. Kölcsönösen jelen vannak egymás jelentősebb rendezvényein, tanácskozásain. Részt vesznek továbbá a nyári időszakban megrendezett olimpiai táborokban is. Magyarországi gyerekek érkeznek a szlovákiai táborokba, Szlovákiából pedig általában felvidéki magyar diákokat táboroztatnak a magyarországi táborokban. Mint hangsúlyozta, az utóbbi időszakban közösen szervezik meg a szellemi olimpiát.

Ján Grexa és Zdenko Kríž, a szlovák fél képviseletében a találkozón (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Zdenko Kríž, a Szlovák Olimpiai Bizottság alelnöke magyarul is köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Röviden ismertette a Szlovák Olimpiai Akadémia működését, mely ugyancsak a nemzeti olimpiai bizottság alá tartozik. Az olimpiai eszme terjesztése, különféle rendezvények megszervezése mellett gazdag publikációs tevékenységet fejtenek ki. Jelentős anyagi források felhasználásával támogatják a Szlovákiában működő olimpiai klubokat.

Körvonalazódnak az együttműködés lehetőségei

A Lehmann László vezette delegáció együttműködési tervezettel érkezett Ipolyságra. Mint jelezte, szeretnék szorosabbra fűzni az együttműködést a két szervezet között. Az együttműködés lehetőségei között szerepelt a kölcsönös tájékoztatás, a rendszeres részvétel egymás eseményein. Évenkénti kétszeri találkozó alkalmával egyeztetnék közös prioritásaikat. Ezidáig rendszertelen időközönként találkoztak, legfőként a Szokolyi Alajos Olimpiai Klubon keresztül tartották a kapcsolatot. Közös célként határozták meg az olimpiai nevelés területén megvalósuló együttműködést. Mindkét szervezet fontosnak tartja az ipolysági olimpiai klub tevékenységét, s mint mondták, a közös gondolkozás mentén az egység megteremtése érdekében hidat alkotnak a két ország szervezetei között. Szóba került a pályázati lehetőségek közös erővel történő sikeres kiaknázása is.

Ján Grexa, a Szlovák Olimpiai Akadémia tanácsának tagja a tanácskozással kapcsolatban kifejtette: együttműködési lehetőségek egész sorát tekintették át. A szlovák szervezet a környező országok közül a magyar féllel ápolja a leggyümölcsözőbb a kapcsolatot.

Lihmann László és Jakabházyné Mező Mária a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében érkeztek az Ipoly menti városba (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A sikerek és a kapcsolat elemzése mellett a problémákra, és egyéb szakmai témákra is kitértek. A felek egyetértettek abban, hogy a gyermekeket még könnyedén meg tudják szólítani, ám a felnőttekhez már nehezebben ér el az olimpiai eszme. Kitértek a pedagógusok és az oktatás kérdésére is. Sajnos mindkét ország képzésében kevés lehetőség nyílik az olimpiai eszme terjesztésére. Még a sporttal foglalkozó és a testnevelőképző felsőfokú intézményekben is legfeljebb kötelezően választható tantárgy az olimpia története.

Csisztu Zsuzsa, a magyar akadémia frissen megválasztott tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének első titkára az sportújságírás képzésének a hiányára hívta fel a figyelmet, de mint mondta, folyamatban van a hiánypótló képzés megszervezése. A tervek szerint 2018 őszén indul egy három félévből álló szakirányú képzés a budapesti Testnevelési Egyetemen belül. Erre  a már diplomát szerzett hallgatók jelentkezhetnek. Emellett az alapképzés beindításának előkészítése is elkezdődött – közölte.

Az elmúlt hónapokban mindkét szervezet vezetőségében jelentősebb személyi változásokra került sor. A Magyar Olimpiai Akadémia új elnöke idén február óta Aján Tamás. Több mint húsz év után távozott a főtitkári posztról Jakabházyné Mező Mária, akit Lehmann László követett. „A szerdai tanácskozás célja az ismerkedés volt.  A személyi változásokat követően ismét a tartalmi kérdésekkel foglalkozhatunk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Lehmann László, majd hozzátette: „Nagyon sok olyan pont van, amelyben együtt tudunk működni, mindkét félnek van mit tanulnia a másiktól. Körvonalazódnak az együttműködési lehetőségeink is.” Mint jelezte, közös gondolkodással előrelépést tehetnek az olimpiai nevelésben.

Az évértékeléssel egybekötött baráti összejövetel résztvevői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Szokolyi Alajos Olimpiai Klub évet értékelt

Délután mindkét küldöttség tagjai részt vettek a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub évértékelő baráti találkozóján, ahol a 2017-es esztendő eredményeinek summázása mellett a helyi sportélet aktív tagjait, valamint a sportrendezvények támogatóit is megjutalmazták.

A nap végén a sportszakemberek megkoszorúzták Ipolyság híres személyiségeinek falán Szokolyi Alajos olimpikon emléktábláját. Végezetül a közeli Bernecebarátiban lerótták tiszteletüket az első újkori olimpiai játékok harmadik helyezettjének sírjánál, valamint ellátogattak Szokolyi Alajos egykori kúriájára is.

Pásztor Péter felvételei az ipolysági tanácskozásról.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1720436787978630