Ógyallai Speciális Iskola karácsonyi műsora (Fotó: iskola)

Az adventi várakozás jegyében már közel egy hónapja izgatott gyerek-sereg készült a legtöbb iskolában a karácsonyi ünnepi műsorra. Mosolygós arcú nebulók tanulták szorgalmasan a verseket, dalokat. A táncos lábúak pedig napi rendszerességgel gyakorolták a kezdetben bonyolult, később már egyszerűvé vált lépéseket. Lassan, lassan összeállt a szép, méltóságteljes műsor. Ógyallán két héten keresztül már minden nap teljes egészében végigpróbálták a forgatókönyv szerinti sorrendben a verseket, dalokat, táncokat.

Pénteken, december 22-én az utolsó tanítási napon került sor a fellépésre. A megjelent szülők, nagyszülők, rokonok meghatottan nézték a bátran felsorakozó szereplők által bemutatott csodát. Az iskola igazgatója, Misák Zoltán ünnepi beszédében köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezte ki, hogy oly sok nézője volt a rendezvénynek. Röviden szólt a karácsonyi ünnepkör hagyományáról, a megbékélésről, a szeretetről. Ezután átadta a terepet a szereplőknek, akik már alig bírták kivárni a műsor kezdetét. Mindenki meg akarta mutatni, mit is tanult az elmúlt hetek során.

Lakatos Szandra verssel köszöntötte a megjelenteket, melynek kezdete egy rövid üdvözlés volt:

Bácsik, nénik, apák, anyák,
Isten hozta ide hozzánk!
De jól tették, hogy eljöttek,
Látni a mi ünnepünket.

A pörgős műsorfolyamban egymást váltották a versek, dalok, táncok. Meghallgathatta a közönség a sóhajtva megálló, billegő-ballagó December történetét, együtt énekelték a gyerekekkel a nótás Mikulás dalát, s végig tapsolva biztatták a táncosokat. A könnyed dallamok, játékos versek fokozatosan átadták helyüket a méltóságteljes szövegeknek. A magyarul és szlovákul felhangzó, Jézushoz szóló imákat mély csöndben, áhítattal hallgatták a jelenlevők. A szereplők kórusa előadta a Szálljatok le angyalokat, s a Bojtorján együttes Fenyő, valamint a Szép karácsony című dalait.

Az ünnepi műsor végén egy rövid jelenetet láthattak, melynek során a szereplők feldíszítették a karácsonyfát. Befejezésként mindenki együtt énekelte el a Nincs más Isten kezdetű ünnepi áhítatot.

Karácsonyi ajándékként a műsor minden résztvevője apró jutalomban részesült, a pedagógusok pedig mézeskalácsot kaptak a gyerekektől.

A megjelentek ünnepi hangulatban indultak haza, a szülők pedig boldogan köszönték meg a pedagógusoknak az összeállítást, s reményüket fejezték ki, hogy jövőre is ilyen szép műsort láthatnak majd.