Adományok a szőgyéni cserkészotthonban (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A cserkészek karácsony közeledtével még jobban kitárják szívüket, mint azt a cserkésztörvények kérik tőlük az év többi napján. Ilyenkor cserkészberkekben megsokszorozódik a feladatkör, hiszen vállalásaik közé tartozik a Betlehemi Békeláng fogadása, továbbadása a környező falvakba, templomokba, és széthordása, osztása mindazoknak, akik kérik, fogadják és továbbadják.

Ilyenkor mondanak köszönetet azoknak, akik egész évben segítették a csapat munkáját, figyelmességgel, üzenettel, jelképes ajándékkal viszonozva azt. Segítenek a templomban a karácsonyfa feldíszítésében és az oltár, valamint a betlehemi jászol ünneplőbe öltöztetésében. Készülnek a „csapatkarácsony” rendezvényre, amikor az ünnepet megelőző napon összejönnek a cserkészotthonban, és együtt emlékeznek az Üdvözítő születésére, kedves jelenetekkel és kézzel készült ajándékkal lepik meg egymást.

Így van ez Szőgyénben, Köbölkúton és Kürtön is, a párkányi régió három működő csapatában. Az idei esztendő decemberében cipősdobozos gyűjtést hirdetett meg a 32-es számú Szent Mihály cserkészcsapat Szőgyénben, amelyet követett a köbölkúti 25-ös számú Stampay János cserkészcsapat és a kürti 22-es számú Majer István cserkészcsapat is, mégpedig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára, 3-tól 16 éves korú gyermekek és fiatalok részére. Mivel a példa ragadós, és jónak lenni jó, Bátorkeszi önkormányzata is csatlakozott a gyűjtéshez.

A Nagyboldogasszony-templom sekrestyéjében is gyűltek az ajándékok (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A felhívásra olyan ajándékok gyűltek össze a dobozokban, melyeket az adományozók a saját gyermekeiknek is szívesen adnának, újonnan vásárolt ruhaneműk, iskolai és higiéniai szerek, könyvek, édesség, játék, kedves figyelmesség, üdvözlő sorok. A kisebb és nagyobb cipősdobozok mellett szép számban sorakoztak nagyobb dobozok is, szépen becsomagolva, feltüntetve rajta a megajándékozandó kora és neme. Semmit nem utasítottak vissza a gyűjtők, így jó minőségű ruhák is kerültek dobozokba, zsákokba egyaránt.

Karácsony táján korábban is több éven keresztül gyűjtöttek a helyi rászorulóknak a szőgyéni cserkészek, amit személyesen kézbesítettek kedves üdvözlettel, jókívánsággal és a betlehemi láng ajándékozásával. Idén úgy döntöttek, hogy Csaba testvér árváinak gyűjtenek. Miként azt cserkésztestvéreik is tették Köbölkúton és Kürtön, a gyűjtést ők is összekapcsolták a „falukarácsony” rendezvénnyel, amikor rengetegen álltak meg a cserkészek asztalánál, nemcsak adományokkal, hanem vásárolhattak is a kézileg készített karácsonyi termékekből, melynek vásárlásával a csapatot támogatták. Farkas Zsolt plébános szintén pártolója volt a gyűjtési akciónak, befogadta az adományokat, így a Nagyboldogasszony-templom sekrestyéjében szintén rengeteg csomag sorakozott, várva küldetése beteljesülését. Hosszú út, és sok önzetlen vállalkozás kellett ahhoz, hogy célba érjen a sok jó szándék, a segíteni akarás.

Az ajándékok egy része Dózsa György településen az Isten Irgalmassága Gyermekvédelmi Központban (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A köbölkúti székhelyű HELIOS SPES Polgári Társulás vállalta fel, hogy eljuttatja a három cserkészcsapat gyűjtése nyomán összegyűlt adományokat Böjte Csaba gyermekei részére. Az Árvai házaspár, Tamás és Renáta, a társulás lelkei és működtetői életformájukat mindig és mindenütt bizonyítva vállalják missziójukat, sokszor és sokféleképpen segítik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját. Most is szívesen és önzetlenül vállalták az utat és a szállítást, munkatársukkal, Nagy Beátával. Így célba ért a több száz csomag, hogy örömet és fényt varázsoljon a gyermekek arcára, szerte Erdélyben, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány néhány gyermekotthonában. Árvai Tamás hitvallásául Csaba testvér gondolatát választotta, miszerint: „Nem adhatsz lángot a gyertyának úgy, hogy a te arcodat is ne ragyogja be.”

A szervezők hiszik, hogy beragyogja a Kárpát-medencét a cserkészek által közvetített Betlehemi Békeláng mellett a sok-sok ajándék, szeretettel készített csomag is, bevilágítva az adakozók és a megajándékozottak arcát egyaránt.

Árvai Tamás és Renáta, a Helios Spes P.T. vezetői (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A cserkészek az ünnep előtti utolsó percig teljesítik kötelességeiket, 24-én, a vasárnapi szentmiséken még osztják a Betlehemből érkezett lángot, mely szentestén világít és melegít a családok karácsonyfája alatt. „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk nagy szeretettel” – üzeni Teréz anya a világnak. A cserkészek tudják ezt, hiszen törvényeik értelmében a szolgálatot, segítőkészséget, az embertársak iránti szeretetet tartják szem előtt. Karácsonyt várva ennyit tudtak megtenni. Kis dolgokat, nagy szeretettel.